2015. június 16., kedd

Három: Ha nem egy fiúval vagy

Hello, Sültkrumplik! 
Itt is lenne a harmadik rész... remélem, tetszeni fog. :)
Az előző részhez nem nagyon érkezett komment, miközben az előtte lévőkhöz meg igen... írjátok le pls. a véleményeteket, csak úgy tudok javítani a hibáimon. Az pedig, hogy egy olvasóm leiratkozott... nem tagadom kicsit rosszul esett, valamit nagyon rosszul csinálhatok... Sebaj, ebbe most mindent beleadtam!  Köszönöm az eddigi megtekintéseket
s a feliratkozókat egyaránt, irtó hálás vagyok! Imádás van...
xxx.reasonelll



Laycie Phell

- Skyler  nem tudom, hanyadjára mondom már, de szerintem még egyszer el kell ismételnem - álltam meg barátnőm előtt csípőre tett kezekkel, mikor már vagy huszadjára rohant be a fülkébe egy újabb ruhával. Kedd volt, ez pedig a "Shopping-nap"-pá vált az évek során, mégsem tudtam még hozzászokni. Nem voltam egy kimondott plázázó csaj, már a munkámból adódóan is, s ez még a boldog tini időkben sem volt rám jellemző. Velem ellentétben Sky viszont nagyon is annak nevezhette magát, úgyhogy általában végig szenvedtem azokat a keddi napokat, sajnos majdnem mindig Vali nélkül. - Nem szeretnék meghalni az unalomtól egy pláza zsúfolt boltjában, ahol egyébként folyamatosan érzem magamon a tekinteteket - tettem hozzá gyorsan. -, nem tudnál egy icipicit sietni?
- Fuhh, Layc, te ezt nem érted! - szusszant le egy pillanatra, karjai teste mellett lógtak, már nála volt a következő adag: egy jó nagy kupac ruha. Uff. - Az üzletvezető ismeri aput, nem tudom honnan ne is kérdezd - emelte fel kezét. Ismert, semmi kétség: biztos rákérdeztem volna, ha hagy még nekem pár másodpercet reagálni. -, úgyhogy olcsóbban jutok hozzá a cuccokhoz.
S e végszóval megindult a próbafülkék felé.
Megcsóváltam fejem. 
- Bébi, ha ezen múlik, egyetlen szavadba kerülne, te is tudod...
Villámgyorsan fordult meg, és igazán rondán nézett rám. Azonban én inkább nevetni tudtam volna rajta. Muris volt.
- Ácsi - lengette meg előttem mutatóujját, felvontam szemöldököm. - Soha többé ne hozzuk ezt szóba, rendben? Imádlak, csajos, de nem a pénzedért, melyet az önerődből elért sikeredért kapsz, hanem az elragadó lényedért. Ha bármikor is segítségre fogok szorulni, ígérem te leszel az első, aki meg fogja tudni, rendben? 
Fanyar arccal hallgattam beszédét, ismertem: sosem volt hajlandó elfogadni bármiféle segítséget. Pedig nagyon is sokat kapott, mégis az egyetlen, kinek megengedte az Evan volt, az unokatestvérem, s az ő szerelme. Szép kis kapocs köztünk, ugye?
Vigyorogva tárta szét karjait, invitálva engem ezzel egy meleg ölelésre. Habozás nélkül szüntettem meg a köztünk lévő távolságot, s öleltem át vékony derekát. Oly szoros barátság volt a mienk, mint talán senkié. Imádtam azt a bolond lányt, szinte nővéremként. Azt a szeretetet, melyet folyamatosan utazgató bátyáimtól nem kaptam meg, tőle háromszorosan is.

×××

Ráérősen sétáltam ki Sky után a Starbucks ajtaján rágcsálva a szívószálat, közben orromra tolva szemüvegemet. A levegő fülledt volt, így hullámos, barna hajam kontyba fogtam fejem tetején, s egy lenge, inkább őszies szettet is viseltem, tipikus "Laycie style"-ként. Ez volt a stílusom, nem is szándékoztam rajta változtatni senki kedvéért sem.
Tisztában voltam vele, hogy nem tudok úgy végigmenni az utcán úgy, hogy akár egyetlen ember ne jöjjön oda hozzám, de azzal nem számoltam, hogy egy kisebb tömeg fog kint várni. Hisz nem voltam egy Johnny Depp, hogy ennyien rajongjanak értem... A sorozatom éppen, hogy véget ért, vártam a következő ajánlatra, s, bár már három éve voltam az iparban, mégsem éreztem úgy, hogy jogos lenne ez az egész.
Sky-t egyetlen pillantással lerendeztem, ő ilyenkor mindig tovább ment a következő kereszteződésig, ahol megvárt, míg én készségesen, boldogan teljesítettem a rajongóim kérését.
- Laycie! Istenem, el sem hiszem, hogy találkozhatok veled - ugrott elém egy fiatal lány, szája elé tapasztotta kezét, minden bizonnyal érzelmei miatt.
Elmosolyodtam.
- Én is nagyon örülök, imádlak titeket - állítottam, s vigyorogva tártam ki karjaimat. A szőke, kis termetű, kék szemű és szeplős lány csillogó szemekkel ölelt meg, majd nagy nehezen engedett el. Komolyan megható volt.
Készítettünk még egy képet, aláírtam egy papírt, ám nem tudtam szabadulni. Mosolyogva tettem, amit kértek, de talán a csordaszellemnek köszönhetően egyre többen lettek: hiszen ahol sokan vannak, ott történik is valami, nem? Szerintem ezen az elven jöhettek át a túloldalról is az emberek, majd ragadtak le a körnél, melynek közepén én álltam. Egyedül, boldogan, mégis kissé zavarodottan. - Sajnálom srácok, de nekem mennem kell - szólaltam fel egy idő után, Skyler már nagyon sokat várhatott rám.
A tömeg együttesen fejezte ki nemtetszését egy hangos "Ohh"-ban, majd végre utamra engedett. Persze voltak kissé ragaszkodó alakok, de őket is el tudtam intézni. Kellett a magánszféra, és azzal, hogy mindig mindenkihez kedvesen, és viccesen álltam hozzá, szerintem nagyban elősegítette, hogy ők is viszonozták ezt, s szabad teret engedtek nekem.
Amilyen gyorsan csak tudtam, úgy siettem barátnőm irányába, majd egy széken ülve találtam rá, telefonját babrálta, melyet mindig csak unalmában vette elő, s merengve rágcsálta ő is a szívószál végét laposra. A teli szatyrok (vagy négy), melyekben az újonnan megvett ruhák, szerzemények pihentek az előtte lévő asztalra voltak feltéve, hogy szem előtt legyenek.
- Végre itt vagy - pillantott fel pont abban a pillanatban, ahogy odaértem. Pedig meg akartam ijeszteni... mindegy is, ez már a gondolat megszületésekor is bukott terv volt. - Evan írt, négy napra elment Sydney-be, őt kérték fel fotósnak - mesélte kicsit lehangoltan, miközben elindultunk.
- Ohh, biztos beszéltek majd - biztattam. Kapcsolatuk rengeteg mindent kibírt már, négy röpke nap csak nem fog nehezükre esni.
- Igen, ez a huszonegyedik század, meg fogjuk oldani - kacarászott, bár igazából úgy hatott, mintha magát nyugtatgatná. Ez pedig kicsit ijesztően hatott egy folyton jókedvű, önfeledt lánytól.
- Baj van a paradicsomban?
Hevesen rázta fejét.
- Dehogy is! - úgy nézett rám, hogy szinte már rosszul is éreztem magam tőle. - Egyszerűen csak annyi, hogy... piszkosul hiányozni fog. Nem tudok nem rá gondolni, pedig még csak ma fog elmenni.
- Piszkosul, mi? - vigyorogtam, e szó utáni mondata bár édes volt, de jelenleg nem érdekelt. - Tudom ám, milyen piszkos dolgokat csináltok ti együtt!
Hitetlenül tátotta el száját, miután megtorpant. Valószínűleg leesett neki, hogy szerelme megtárgyalta a dolgaikat velem, bármennyire is nem akartam én azt.
Én pedig csak heherésztem.
- Vicces vagy bébi, és imádom az uncsidat is, de amint hazaér, én kiherélem.
- Az úgy nem lesz jó - csóváltam fejem lehangoltan. Színészi mivoltomnak köszönhetően nem nevettem el magam, de majdnem megtettem. - Úgy nem leszek a közeljövőben keresztanyuka.
- Akkor majd Val lesz az - rántott vállat, hatalmas vigyorral néztem egyenesen szemébe, ahogyan leesett: nem ellenkezett, nem reagált negatívan, vagy küldött el a fenébe, mint ahogyan alapban tette volna! - Mármint...
- Ácsi kislány, tehát tervbe van véve a baba? Uramisten, tényleg túl sokat vagyok távol... - méláztam el hitetlenül.
- Layc több, mint öt éve vagyunk együtt, múltkor már azt is megkérdezte, ha megkérné a kezem, leütném e. Kinevettem, már a gondolatot is, hisz nem vagyok annyira erőszakos - kacsintott rám perverzül, elnevettem magam. - , de... basszus, Layc, szerinted megteszi?
Olyan arccal fordult felém, hogy az valami döbbenet. Majdnem hogy kétségbeesett. Lehetséges ez egyáltalán? Ugyan...
- Hat éve, Sky - bólintottam megerősítésképp. - Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy egy év múlva ilyenkor már házasok lesztek.
- Ilyenekkel ne vicceljünk - heherészett. - Huszonöt vagyok, ő huszonnyolc és lehet, hogy virágkorunkat éljük, de semmit sem kell elsietni - magyarázta kézzel lábbal.
Időközben befordultunk egy utcába, s lakása felé vettük az irányt.
- Azt gondolod, elhiszem? Mert majdnem megtettem - röhögtem az arcába. - Viszont itt nem te dolgozol a filmiparban - emlékeztettem, rám fintorgott. - Sky, teljesen rendben van, ha minden lehetséges módon hozzá akarod kötni magad - állítottam. - Hiszen régóta együtt vagytok, sajnos anno már a szakítás is megtörtént majd az újbóli egyesülés, szal'...
- Így gondolod?
- Így - biztosítottam egy bátorító mosoly kíséretében.
A következő téma már elég mindennapi volt: pletyiztünk egy kicsit. Az zökkentett ki, mikor telefonom teljes hangerővel csendült fel a táskám mélyéről. Egy gyors bocsánatkérést követően egyből odapattantam, hisz menedzserem hívott: a Stupid c. szám lett beállítva, még a kezdetekben.
- Szia Anyu, mizu? - köszöntem.
Egy percet kértem barátnőmtől, s amint azt megkaptam - köszönöm, mai napig is hálás vagyok érte, igazán nagylelkű volt tőle -, a lakás erkélyére sétáltam, s közben nézelődtem.
- Hello Kincsem, itt minden szuper - válaszolt jókedvűen. - Apád vett egy új motort, mert ugye a másikat összetörte és kijelentette, hogy amint hazajössz megtanít, mert az milyen "buli" apa-lánya program lenne - szinte éreztem, ahogy fintorog, én pedig felnevettem. Imádtam a szüleimet. - A bátyáidról semmit sem tudok azt hiszem, a legutóbbi levelükben Tokiót említettek. Apád tanácsára  és egy fordító segítéségével japán nyelvezettel válaszoltam nekik, talán megértik - nevetett fel ördögi stílusban, követtem. Örültem, hogy ilyen lazán kezeli a dolgokat, én sajnos nem tudtam. - Na mindegy is, most ez lényegtelen. Elmehetnénk teázni, esetleg, és akkor beszéljünk majd magánéleti dolgokról - intette meg magát lényegében, mosolyogva hallgattam. Tipikus. Mindig is szét tudta választani a munkát a családtól. - Lenne egy dolog, de nem tudom, hogy kezdjek bele...
- Gond van?
- Nem kifejezetten gond, babám, nehogy megijedj! - vágott közbe gyorsan, mielőtt még megijedhettem volna. - Annyi lenne, hogy be tudnál jönni holnap az irodámba? Ha otthon találkoznánk, az úgy túl snassz lenne, érted...
- Pont holnap? - húztam el számat.
Úgy terveztem, hogy az aznapi, és a következő napot is barátnőmmel fogom tölteni, kiélvezni azt, hogy végre itthon vagyok, vele. Már régóta nem éltem itt, igazából sosem tartoztam Tenessee-be, vérbeli amerikai lánynak számítottam, mégis mindig azt éreztem otthonomnak. Pedig csupán a nyarakat töltöttem ott kicsikoromban, a keresztszüleim farmján.
- Ha nem fiúval vagy, és ez sajnos biztos így van akkor igen, pont holnap.
Dünnyögtem egy sort, tisztáztuk az opciókat, aztán elköszöntem.
Szuper, akkor a jelek szerint még ma este repülőre kell ülnöm... de rohadt jó! - dühöngtem magamban.
Végül mégsem az ő irodájába kell  mennem, hanem egy másik helyre, ahol nem csak ő egyedül fog várni engem, már a hallottak szerint. Hát, rendben. Nekem aztán mindegy.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jó, imádom a sztorit, csak az a baj, hogy túl hamar elolvastam és nincs még folytatás...
    Úgy olvasnám még! *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, aranyos Tőled! <3
      Igyekszem mihamarabb hozni a részeket, a nyári szünet nagyban elő is segíti ennek lehetőségét, szerencsére. :) xx

      Törlés
  2. Remek rész lett, kíváncsian várom a következőt :3

    VálaszTörlés
  3. K-ö-v-i-t de hamarjában ;),

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága vagy, hamarosan érkezik. :)
      Köszönöm, hogy időt szántál a történetemre, nagyon hálás vagyok mindenkinek! <3 xxx

      Törlés