2015. augusztus 21., péntek

Tizenhét: A szív hangja

Ehhez a részhez most nem fűznék túl nagy kommentárt, csupán annyit, hogy rettentően köszönöm az utolsó rész óta érkezett visszajelzéseket, aranyosak vagyok! Imádok mindenkit. <3 (Jesszus... majdnem 10000 megtekintés!! *--*)
Vagyis de, mégis lenne valami... Bocsi :/ 
Na tehát: ne utáljatok nagyon, amiért úgy a fejezet közepe tájékán van egy kisebb pikáns rész mert állítom, 
hogy én nem vagyok perverz, és ennek így ellett kijönnie! :D

Jó olvasást, remélem tetszeni fog!
xoxo, RS


A szív hangja

{Laycie}
Drew és Lucy maradtak még egy darabig, tökéletesen jól elvoltunk együtt és rettentően örültem, hogy ilyen barátokra tettünk szert. Csoda, mert rövid idő leforgása alatt - azaz tegnap reggel/hajnalban még Eric karjaiban vigasztalódtam az otthoni skacok elvesztésétől, erre mai nap végén ugyancsak a fiú ölelését élveztem, miután Lucy és vőlegénye a tévére köthető táncos játékkal szinte már annyira kifárasztottak a sok nevetéstől, hogy már fájt a hasam! Eric kitartóan kacagott, és még mindig nagyon édesnek tartottam, ahogy csukott szemmel, hátrahajtott fejjel nevetett, s érezte jól magát. Kellett nekünk ez a pillanat, határozottan jót tett.
Gondolataimba merülve tanulmányoztam a kisujjamra varratott szívecskét, melyet apukám miatt csináltattam anno, s félredöntött fejjel agyaltam a történteken. Drew-t ilyennek ismertem meg, tényleg nem vettem magamra a kötekedését, poénra fogtam és nem tulajdonítottam neki túl nagy figyelmet, viszont Eric reakciója már szöget ütött a fejemben. "Tökéletes vagy". Már csak a gondolatra is mosolyra húzódtak ajkaim, lábaimat felhúztam oldalra és kizárva a külvilágot, csak halványan érzékelve a hahotázásokat dőltem Eric oldalának, aki hirtelenjében szorosabban ölelte át derekamat, és ez egy újabb mosolyra késztetett. Nem zavart, hogy ilyen helyzetbe kerültünk, mert kifejezetten jól esett érintése, és elképzelhetetlen érzések kavarogtak bennem. Olyanok, melyeket nem engedhettem szabadjára törni.
Határozottan örültem neki, mikor Beck felhívott és kijelentette, hogy ezen a héten - péntek lévén - még ne számítsunk interjúkra vagy ilyesmikre, mivel ő és Lucas tudatosan ellent mondanak minden meghívásnak, ezzel is húzva az idegeket. Elvileg. Én nem tudom, mindenesetre számomra az is elegendő indok, hogy nem kell készülnöm arra, hogy a kamerák elé állva újabb magyarázatot adjak, esetleg elszóljam magam, vagy ami a legrosszabb: esélyt adjak arra, hogy azt az adást már apu is láthassa. Őszintén szólva hihetetlennek tartom, hogy anyunak sikerült eltussolnia előle a dolgokat, mivel ha jól tudom, az újságok is lehozták a dolgokat... És akkor hogyhogy nem került egyetlen példány sem a kezei közé? Anyu körbejárta volna a környéket, és elcsente volna mindenki lábtörlőjéről az aznapi lapot? Mondjuk kinézem belőle...
- Laycie? - hallottam a hangot mely kizökkentett mélázásomból, és fejemet rázva tértem vissza a valóságba. Figyelmemet Lucy-nak tulajdonítottam, aki türelmetlenül ácsorgott a tévé előtt, kis kezeiben a fehér konzolt szorongatva. - Jössz?
Pár másodperc kellett mire felfogtam, hogy játszani invitált, de aztán kicsit nevetve beálltam mellé, elindítottam a menetet, s a zene pörgős ütemére ringatni kezdtem a csípőmet és megpróbáltam utánozni a képernyőn lejátszódó mozdulatokat. Mert ugye ez volt a játék, és én nyertem is! Lucy szusszant egyet, megnyugtatta vőlegényét, hogy tökéletesen érzi magát és nem kell ennyire féltenie, aztán visszaszökellt mellém és folytattuk a játékot, melyet ekkor elvesztettem. Szomorúan fordultam Eric felé, ajkaimat biggyesztve néztem egyenesen csillogó, mogyoróbarna íriszeimbe, ő pedig csak szórakozottan merült el kékjeimben. Vállat vont, széttárta karjait és ennyit mondott: - Ez van, Adelaide.
Durrant az agyam, előjött a "csakazértis", úgyhogy eltökélt arccal pördültem meg tengelyem körül, könyökömmel finoman megböktem a mellettem álló lányt, hogy rám figyeljen és a legnehezebb fokozatra állítva neki is kezdtünk.
Pár perc múlva rendezetlenül véve a levegőt huppantam le a kanapéra a büszkén mosolygó Eric mellé és karjaimmal átölelve magamat próbáltam lenyugodni. Tényleg mindent beleadtam de ahogy láttam ellenfelem is, aki szerelménél próbálta lassítani szívverését.
- Csodás voltál - húzódott féloldalas mosolyra duzzadt ajka, apró puszit nyomott arcomra. Fene egye az ilyen pillanatokat, sutba dőlt a megnyugvási tervem! - Tündököltél, akár egy csillag. Az én csillagom - súgta, és egy újabb puszi után a konyhába ment haverja társaságában, ezzel ott hagyva lesokkolt énemet. Lucy vigyorogva pattant mellém, de én alig bírtam megmukkanni. Jól értettem? Most komolyan... Úristen! Eric Saade... Whao!
- Minden oké, Layc? - próbált beszédre ösztönözni a lány, kezeit enyémekre simította és egy kedves, de türelmetlen mosollyal ajándékozott meg.
- Persze - motyogtam, majd hirtelen rákérdeztem: - Te mit gondolsz Ericről? 
Ki tudja, miért tettem fel kérdésemet. Őszintén szólva én nem, mert csak úgy kicsúszott. Viszont muszáj voltam értesülni a dolgokról, mivel kezdtem egyre jobban összezavarodni.
- Hogy totálisan beléd esett, te pedig direkt kéreted magad - vigyorgott pimaszul, válaszul pedig nemes egyszerűséggel az arcába csaptam egy párnát. Felhördült és kezdetét vette a párnacsata, melyet az akkorra visszatérő fiúk csodálkozva, csillogó szemekkel és ajkaikat eltátva néztek végig.
- Bunyóznak a lányok, cseszd... mindig látni akartam egy ilyet - motyogta Drew kábultan, Eric pedig csak sűrűn bólogatott, kb. ugyan olyan állapotban. Hát... oké. Lucy-val egymásra nézve, egy pillanatra megállva megtárgyaltuk a dolgokat, a következő pillanatban pedig már repültek is a harci eszközök a fiúk felé.
Körübelül tizenöt perc elteltével kifulladva pihegtünk a kanapén, a srácok ismét eltűntek. Nem is baj... Gáz lett volna, ha a következő beszélgetésünket meghallják:
- És amúgy mi van köztetek? Bejön, mi? - mosolygott rám sejtelmesen Lucy, arcom fintorba borult.
- Elismerem... Nem lobog bennem a tűz, de talán igazat adok neked - dünnyögtem, miközben kínomban a pokróc csücskét gyűrögettem.
- Ne felejtsd el, Layc... a tűz néha sokkal veszélyesebb, mint a langyos víz.
És igen, ennél kevesebben tudtak volna lezárni jól egy beszélgetést. Ugyanis erre már nem tudtam mit mondani, és ezért inkább csöndben maradtam. A lány pedig elnézte nekem merengésemet, és tökéletesen elszórakoztatta magát, miközben én azon gondolkodtam: Langyos víz, vagy tűz? Ki tudja...


{Pár órával később}
A skacok este úgy döntöttek inkább haza mennek és ha lehet, másnap újra átjönnek hozzánk, hogy együtt legyünk és ahogy Drew mondta: bódítsuk egymást a hülyeségünkkel. 
A függőágyban fetrengve néztem a tévét bár nem igazán volt kényelmes, úgyhogy kifordultam és felsikkantottam, ahogy hirtelenjében seggre érkeztem. Eric felszisszenve pattant fel a kanapéról és állított lábra, amit egy fintorral köszöntem meg neki. Felvette a ritmust, mert csak egy kacsintással válaszolt.
Pár nyakkörzéssel próbáltam lazítani begörcsölt izmaimat, majd a konyhába araszolva gondolkozóba estem: Két hét van Karácsonyig, és nekem vásárolnom kell!
- Eric! - ordítottam ki, a fiú pedig azonnal az ajtóban termett. - Csinálunk holnap mézeskalácsházat?
Felnevetett gyermeki megnyilvánulásomon, majd egy pimasz félmosollyal sétált közelebb hozzám.
- Benne vagyok de csak úgy, ha te elmész beszerelni a cuccokat hozzá, megcsinálod és aztán én megehetem - alkudozott a hűtőnek dőlve.
- Még mit nem - ültem fel a pultra vele szemben, és tudálékos tekintettel méregettem az előttem, talán túl közel álló srácot. - Segítesz vásárolni sőt ha már ott vagyunk, akkor a karis ajikat is beszerezhetjük - csillant fel a szemem, ajkaim merengő mosolyra húzódtak. - Szerinted hazamehetünk? Nagyon hiányoznak már apuék, a Tenessee-s srácok is, bár... - kezdtem fecsegni, amit Eric egy ideig készségesen hallgatott, aztán egyszer csak fogta magát, egy legyintés kíséretében megfordult és nemes egyszerűséggel kisétált a helyiségből.
- Héj, még beszéltem! - méltatlankodtam, szerintem jogosan. Leugrottam a pultról és utána siettem. A kanapénál értem be, pont akkor ült le és kapcsolta be a tévét.
- Aha - bólintott hatalmasat. - De még mennyit!
- Megszokhatnád, hogy imádok trécselni - vágtam vissza, és durcásan fontam össze karjaimat mellkasom előtt.
- Megszokni megszoktam, csak hallgatni nehéz - vigyorgott pimaszul, amit már nem tűrhettem, úgyhogy visítva ugrottam rá és egy díszpárnát felkapva püfölni kezdtem. Teli szájjal nevetett és karjával próbálta védeni arcát, viszont én nem adtam fel, és mindkét kezembe párnát fogva, két oldalról csaptam oda neki. 
- Na jó - hangzott, és a következő pillanatban már alatta feküdtem a kanapén. Megnémultam, hatalmasra nyílt szemekkel meredtem rá, ő pedig csuklómat körülfogva ujjaival, fekvőtámasz helyzetben támaszkodott meg felettem. Rabul ejtette tekintetemet de azt hiszem, a szívemet is. És ez a gondolat késztetett arra, hogy egy másodperccel később a földre guruljak és aztán felrohanjak az emeletre, hogy az ajtómat hangosan megismertetve a keretével, máris a saját zugomban tudhattam magam.
A fene vigye el! Mik ezek az érzések!? Miért némulok meg egy ilyen szituációban? Miért gyorsul fel a szívverésem, ha hozzám ér? És miért ér egyáltalán hozzám?! Úristen... nem! Nem! Lehetetlen, hogy... 
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak fejemben már vagy egy órája, hogy felsiettem, de nyikorgó kerekeim csak nem akartak szünetet venni és megállíthatatlanul adogatták az idegesítőbbnél idegesítőbb okokat, információkat és egyebeket, amikről felállt a szőr a karomon.
Egyszer csak három kopogás az ajtómon, aztán máris fordult a kilincs, és fény áradt a szobába a folyosóról.
- Nem mondtam, hogy bejöhetsz - morogtam az ágy előtt kuporogva, a matracnak és a keretnek döntve hátamat. Felhúzott térdekkel, karjaimmal átölelve azokat meredtem a semmibe, a sötét pedig nekem kedvezett mert így a vendégem nem láthatta, milyen utálatos pillantással illettem. - Mit akarsz?
Nem szándékoztam ennyire gonoszan szólni, de ha már így történt, nem szívtam vissza. Hadd higgye úgy, hogy mérges vagyok rá, miközben igazából csak magamat nyüstölöm!
- Hogy mi a gond? Egész héten kiválóan elvoltunk, szinte végig röhögtük az egészet és erre te se szó se beszéd elviharzol, mikor történhetne is valami érdemleges, ami esetleg még jó is lenne!?
Megkövülten néztem rá. Lassan, szinte már ijesztően lassú mozdulatokkal keltem fel addigi helyemről és jóformán undorodva pillantottam rá.
Ha tekintettel ölni lehetne, ez a faszkalap már halott lenne!
- Egy pillanat... ha jól értem... Az egész rohadt hetet azért töltöttük így, bulisan, hogy aztán a végén te önelégülten kijelenthesd, hogy sikerült a terved és elcsábítottad a lányt? Hogy az orra alá dörgölhesd, hogy esetleg sikerülne gerincre vágni, mert már bízott benned és talán még meg is kedvelt?! Mert ha így van akkor esküszöm olyat kapsz, hogy megemlegeted! - kiabáltam már a végén, a kiábrándultság végigsöpört rajtam és még én szégyelltem magam, amiért az előbb olyan gondolatokat engedtem meg magamnak. Először fel sem fogtam mit mondtam, csak akkor jutott el tudatomig, mikor a már előttem álló fiú hirtelen elvigyorodott és én nem először robbantam: - Ne reagálj semmit, Khaled! Húzz ki a szobámból! Gyerünk! - mutattam erélyesen az ajtó irányába. Rettentően mérges voltam rá. - Most komolyan, Eric... Kérlek, menj - suttogtam a végére s amint kívánságom teljesült, én zokogva rogytam a matracra és magzatpózba húzva magam engedtem feltörni a keserves sírást. Vállam rázkódott, egy foltban eláztattam a lepedőt de tojtam rá, mert átverve éreztem magam. És ez egy rettentő érzés ami már tuti, hogy mindenkivel megesett, én pedig egyenesen utáltam főleg, hogy Ő miatta éreztem így magam. Mind a nevetésnek, mind a sírásnak megvan a maga ideje de azt hiszem, az én egyensúlyom az utóbbi időben igencsak elmozdult. De nem baj. Legalább kiadom magamból a feszültséget ahelyett, hogy magamba fojtanám, s belülről emésztene ki tudja, meddig. Inkább leszek érzékeny, mint egy rideg. lélektelen, undok nő. Nem. Az első még mindig szimpatikusabb. Úgy is, hogy én sosem voltam ilyen. Hiszen a szív akaratának nem lehet ellentmondani.


{Eric}
Valóban Pálforduláson mentem keresztül az utóbbi időben, és ez Laycie-nek köszönhető. Csakis miatta voltam hajlandó visszavenni s olyanná válni, mint a kicsapongó életmódom előtt voltam. Okai voltak annak is de fájdalmas felidézni úgyhogy azt hiszem, ezt a témát inkább most hanyagolnám is.
Élveztem a Vele töltött időt, valóban. Rajongtam ezért a lányért és már tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy ez nem egyszerű "haveri viszony", esetleg az az undorító, kezdetleges "megszerzem magamnak" dolog a részemről, hanem valami sokkal több. Még nem találtam meg rá a megfelelő kifejezést, de kitartóan keresem! Valaki segítene? Ezek a kulcsszavak: Reggelente ő az első gondolatom, hogy vajon felkelt e már, esetleg rám fog e mosolyogni; ha eszembe jut az a boldog, önfeledt lénye, önkénytelen mosolyra húzódik a szám; leküzdöm a piszkos fantáziámat vele szemben és inkább este, tusolás közben könnyítek magamon, minthogy őt olyan durván kellemetlen helyzetbe hozzam; mikor rám néz és ajkai felfelé kunkorodnak gyomromban megdöglenek azok az átkozott pillangók és homlokomra is kiíródik a szöveg: "Basszus, de gyönyörű..." Kétségbeestem, mert nem találtam a magyarázatot az érzéseimre és még az is rásegített a dolgokra, hogy láthatóan a választottam nem viszonozta ezeket! Mert a francba is! Igen, szerettem volna, ha gyengéd érzelmeim hű társra találnak személyében! De ahogy apám mindig is mondta: "Fiam! Csak úgy kaphatod meg, amit akarsz, ha képes vagy uralkodni az érzelmeiden!" Sajnos ezt a nagyszerű mondást már nem hallhatom többé tőle.
De azt senki se mondja azt, hogy kihasználnám. Mert ez nem igaz. Kétértelműen fogalmaztam volna az imént? Meglehet. De szándékosan? Határozottan nem! Mint az előbb mondtam: nem hoznám őt kellemetlen helyzetbe, s ezért inkább hanyagolom is a témát, miközben nyilvánvaló, hogy jelentkeznek az elvonási tüneteim, és egyre gyakrabban érek hozzá intimebben a szokásosnál! Basszus, mielőtt Vele találkoztam szinte minden második nap másik nővel bújtam ágyba, és a napokban ott tartok, hogy két hónapja sóvárgok egy lány után akiről tudom, hogy úgysem lesz az enyém! Azért ez elkeserítő, nem?
Szobámba beérve törni - zúzni lett volna kedvem. Este tíz óra volt, kint vihar készülődött de én úgy voltam vele, hogy inkább elmegyek futni és levezetem a felesleges energiát, mint hogy felrepedjen az öklöm, amiért belevágtam egyet a falba. Átmehettem volna az edzőteremnek kialakított szobába is, de az úgy túl egyszerű lett volna...
Tisztában vagyok vele, mekkorák Laycie hangulat ingadozásai és azt is tudom, milyen hamar robban. De azzal nem számoltam, hogy ennyire félreérti a helyzetet! Mert igen, tényleg meg akartam csókolni azon a rohadt kanapén, amikor fölötte voltam! - Whoa, de jó ezt kimondani... - Hullámos barna haja szétterült a díványon, csodálatos kék íriszei ragyogtak, arca kipirult és ajkai is elnyíltak a hirtelen jött váltástól még szép, hogy gondolataim is felforrósodtak! 
A folyosóra kilépve azt terveztem, lemegyek a konyhába és egy erős kávét készítve lefoglalom magam a tévével. Ahha, első gondolatom ez volt, de mikor meghallottam Laycie szobájából azt a szívszorító sírást, lábaim máris afelé indultak és egy pillanattal később az ágya mellett térdeltem és két kezem közé fogva arcát, óvatosan szólítottam meg:
- Layc - suttogtam, hüvelykujjammal letöröltem orcájáról elefántkönnyeit. - Kérlek nyugodj meg, és beszéljük át a dolgokat - szüksége volt pár percre, de készségesen bólintott, hogy aztán odébb másszon és helyet adva nekem, a mellkasomra hajtsa fejét. Kitartóan simogattam haját, hátamat a támlának döntöttem és azon gondolkodtam, mit is kellene mondanom. Már csak hüppögött, úgyhogy egy idő után bele is kezdtem. - Félreértetted, Azy... Én csak... Te... Vagyis...
Elnevette magát próbálkozásomon, aztán törökülésbe ülve dörzsölte meg arcát. Olyan, mint egy nyuszi... igazából ez így cseszettül nyálas.
- Mondjuk valamivel értelmesebben?
- Talán menni fog, de nem ígérek semmit - motyogtam, aztán felemeltem orcámat és így elmerülhettem kék íriszeiben, melyek most egy árnyaltnyival sötétebben csillogtak az előbbi sírástól, gondolom. - Ne haragudj, amiért félreérthetően fogalmaztam. Nem volt szándékos. Kérlek, felejtsük el és aludjunk, oké?
Még mindig szipogva de bólintott, úgyhogy én már másztam volna ki az ágyból és mentem volna a sajátomba, mikor is kis kezeivel megragadta enyémet, és visszahúzott maga mellé. Csodálkozva, elakadó lélegzettel feküdtem le vele szemben, és alig mertem lélegezni. Éreztem forró leheletét számon, gondolom ő is az enyémet és jesszus, én komolyan megszeppentem?! Máskor is aludtunk már együtt, és akkor még össze is bújtunk! Kitalálva gondolatimat araszolt közelebb hozzám, s arcát pólómba temette, miközben én átöleltem törékeny testét és barack illatú hajába pusziltam. Válaszul ő is a pólómba csókolt, ami jóleső bizsergést okozott és így összességében egészen jó érzéssel tudhattam magam mögött a napot majd hallgattam, ahogy a szorosan mellettem, igazából mellkasomba temetkező lány egyenletesen szuszogott. Már nem kellett sok, ugyanis pár percen belül én is álomba szenderültem. Egy olyan világba, melyben Laycie-vel együtt voltunk és boldogan ücsörögtünk a verandán, miközben csillogó szemekkel figyeltük a gyerekeinket és az unokáinkat játszani a kertben, az ország egy eldugott részében, valami csöndes, baráti helyen. S ettől csak még közelebb húztam magamhoz az alvó lányt, fűztem össze lábainkat és merültem el a boldogságban, lényegében tudatlanul.


{Pár órával később}
Hajnalban egy különös érzésre ébredtem, először nem is tulajdonítottam neki túl nagy figyelmet, mivel még eléggé kótyagos volt a fejem. Ásítottam egy hatalmasat és boldogan pillantottam le a lényegében rajtam fekvő lányra. A következő pillanatban viszont villámszerűen csapott belém a felismerés: Úristen! ÚRISTEN!
Nagyon intim helyzetbe kerültünk az este folyamán, ugyanis Laycie rajtam feküdt, feje a szívem felett, ajkain apró mosollyal, orcájába hulló hajjal aludt. Én egyik kezemmel őt öleltem, másik lelógott a szőnyegre, de az igazán zavarba ejtő dolog csak azután következett, hogy lejjebb pillantottam: Egyik lábát átvetette a csípőmön és minden bizonnyal közelségétől keletkező erekcióm alhasának feszült innen pedig már tudtam, mi volt az a kellemetlen, feszítő érzés.
Pánikba esve gondolkodtam, hogyan tudnám kimenteni magam ebből a kínos szituációból. Alaposan mérlegeltem a helyzetet és rá kellett jönnöm, hogy ha egyszerűen csak felkelek és lábaimat a földre pakolva oldalra ülök, akkor a lány is felkel, és tuti a lebukás! Ha lehámozom őt magamról akkor is esélyes a bukásom, de...
Viszont nem kellett már többet agyalnom a lehetséges opciókon, mivel a következő pillanatban Laycie nyöszörgött egy sort, laposakat pislogva próbált kivenni valamit a még halovány sötétben a hajnali órák miatt, és amint megtalálta arcomat, összeráncolt homlokkal, kábán pillantott rám. Itt már tudtam, hogy végem van, és nem is kellett sokat várni a fejleményekre: Amint Laycie lejjebb vezette tekintetét szemei kipattantak és egyszerre gördültünk az ágy két oldalára majd ültünk fel, hogy megpróbáljuk felfogni a dolgokat.
A jó kurva életbe... hát komolyan nem tudom tartóztatni magamat?!
Viszont ez most nem csak az én hibám, mivel Layc csupán egy rövid shortot viselt tél ellenére is, én pedig férfi volnék, aki már régóta vár valamilyen érintésre és... na jó, ez nem magyarázat! 
- Öhm... - szólaltam meg rekedtes hangon, arcom rákvörös volt miközben próbáltam mély lélegzetekkel lenyugtatni magamat, és lehorgasztani ékességemet. Olyanokra gondoltam, mint: egyszarvú, mamabugyi, az exem Molly Sandén és Rob Schneider, akit valamiért nagyon nem kedveltem. És láss csodás, sikerült! Valamennyire.
- Én... - nyökögte Laycie, miközben félig hátrafordult hozzám. - Hát... most már azt is tudjuk, hogy nem... hogy nem aludhatunk együtt - feszengve beszélt, próbálta enyhíteni a feszültséget ezzel a gyér poénnak de nem bírtam nem észrevenni, hogy kidudorodó nadrágomra pillantott. Elkapta tekintetét, akaratosan préselte száját egy vonallá, aztán fejét hátradöntve fújta ki a levegőt. - Oké, sebaj, minden rendben van - nyugtatta inkább magát, miközben átölelte testét, és karjait dörzsölgette.
- Fázol?
Válasz helyett csak bólintott, úgyhogy megragadtam a takarót és átmászva az ő oldalára, körbebugyoláltam.
Megszólalni még mindig nem tudtam volna és ahogy felfedeztem, hogy melltartót sem viselt szinte kifutottam a szobából és rohantam be a fürdőbe, hogy aztán ott ledobva mindent magamról beálltak a tus alá, és magamra engedjem a kellemesen langyos vizet. Ekkor már végérvényesen sikerült normalizálni hímtagomat, csakhogy amint eszembe jutott az otthagyott lány... hát, igazából az egész lénye marokra fogtam felajzott ékességemet. Másik kezemmel a csempén támaszkodtam meg, pilláimat lehunyva, fejemet hátravetve ütemesen fejni kezdtem magamat. Nem éreztem helytelennek, inkább csak elősegítettem e tettemmel azt, hogy később Laycie csodálatos szemeibe tudjak nézni és ne érezzek késztetést arra, hogy az ágyba döngöljem. Bár furcsa, mivel pont emiatt kellene így lennie, mivel lényegében közben róla fantáziálgattam de sebaj jó ez így és ha már belekezdtem tuti, hogy nem hagyom ennyiben!
A gyönyör hullámokban tört rám és fintorogva vettem tudomásul, hogy elharaptam az ajkam, mikor megéreztem a fémes ízt. De nem gáz, mert így legalább csak egy gyér nyöszörgés csúszott ki, különben olyat nyögtem volna, hogy a már minden bizonnyal nappaliban lévő lány is meghallja!


{Laycie}
Mivel Eric a fürdőbe ment, én nekem csak a nappali maradt. Bár nem tudom, mégis miért pont az de nem baj, mert oda is akartam menni. Lehuppantam a kanapéra még mindig körül göngyölve a puha, meleg takarómmal és összegömbölyödve, hunyorogva meredtem a tévé hirtelen jött fényétől, ami betöltötte a teret. A kis órára nézve hitetlenkedve állapítottam meg, hajlani négy volt, viszont visszaaludni már semmiképp nem tudtam volna.
A képernyőn csupán egy tájkép volt és alatta egy szöveg: Adáskezdés 5:30-kor.
Fasza...
Szitkozódva tápászkodtam fel és totyogtam át a nappaliba, ahol a szükséges kellékeket előkészítve teát csináltam magamnak. Gyorsan meglettem vele, a filterrel a bögrémben huppantam le egy babzsákba és merengtem el a történteken, közben melegítve a kezeimet.
Nem tudom, mennyi idő telt el, de egy idő után csattogást hallottam a lépcső felől, minden bizonnyal Eric mezítelen talppal lépdel le a fokokon. Mert ugye minek télen a zokni?! Rajtam sincs, de az más tészta!
- Szia - dörmögte rekedtesen, majd feszengve elfordította fejét és a konyhába sétált. - Tea?
- Van - válaszoltam. - De azért köszi.
Csak addig bújt elő, míg megvonta vállát, aztán újból visszament a választófal mögé, és gondolom reggelit készített magának. Nem szerettem volna ennél is komolyabb beszélgetést kezdeményezni, egyenlőre még emésztettem a nem olyan régen megtörtént kínos szitut.
Az egész napunk ilyen volt. Kerültük egymást, nem szóltunk a másikhoz és ez kezdett egyre idegesítőbb lenni, viszont nem én szerettem volna megtenni az első lépést. Mert miért nekem kellene? Nem nekem állt fel a farkam... Jó, ez gyatra indok és amúgy is, a jelek szerint én generáltam, viszont... Wáhh!
Nemsokára egy megpakolt tányérral és egy egyliteres kólával sétált el a kanapé mögött és battyogott fel az emeletre. Felsóhajtottam és már megvolt a mozdulat, hogy felálljak és utána induljak, viszont végül nem mozdultam, hanem a hirtelen jött fényre és zajforrásra kaptam orcámat és vidulva fedeztem fel: Végre van adás! Éljeen! Úgyhogy máris a kedvenc mesémre kapcsoltam, és amíg az elkezdődött, én csináltam magamnak két vajas kalácsot.
Nos, egy újabb rettentően unalmas nap elé nézünk...
És igazam lett! Egész nap a nagy semmit cselekedtem, és ez kicseszettül idegesített. Mert ugye pörgős emberek vagyunk én főleg, kimozdulni a nagy hideg és a paparazzik miatt nem igen szeretnék - és szerintem Eric nevében is beszélhetek -, úgyhogy az esélyes elfoglaltságok száma igencsak lecsökkent... a nullára, lényegében. Olyan délután kettő körül jött el a holtpont amikor megelégeltem ezt a kialakult helyzetet, és mindennemű átgondolás nélkül trappoltam fel az emeletre, nyitottam be Erichez és kiabáltam rá:
- Héj, Khaled! Palacsinta és gofri, sipirc a konyhába! Most!
És nem is kellett kétszer szólni úgy pattant fel a matracról és dobta el a nagy fülhallgatóját, mint akinek rakétát dugtak a fenekébe! Előttem szaladt ki a szobából és rohant a konyhába, ahol a pultra könyökölve várt rám.
Meglepődve sétáltam komótosan utána egy bujkáló mosollyal, majd érdeklődve kérdeztem meg:
- Mire vársz?
- A palacsintára és a gofrira - nézett rám úgy, mint egy hülyére. Bár...
- Szívi, az alapanyagokért még el kellene menni - kacsintottam. - Megcsinálom és három az egyhez arányban eloszthatjuk a javadra, csak ugorj már el érte! - vettem könyörgőre a dolgot.
Toporzékolt egy ideig és nem igazán akart eleget tenni kérésemnek, végül mégis rávettem mikor azt mondtam neki, a holnapi nap folyamán, ha még mindig nem mehetünk interjúra vagy nem mondhatunk semmit, akkor hajlandó vagyok vele összebújni. - gonosz lennék? Bocsánat, nem jellemző... - Ettől elpirult, majd mindenféle szitkokat szórva rám inkább felszaladt és átöltözött valami melegebb öltözetbe. Amikor leért én a kezébe nyomtam egy konkrét bevásárló listát, amit egy horkantással fogadott. Puszit dobott nekem egy kacsintással kísérve már az ajtóban állva, és végül csak sikerült elindulnia.
Amíg ő elvolt, én felülve a pultra egy újságot kezdtem olvasgatni. Semmi érdekes nem volt benne és még mi sem - hehe -, de lekötött, szóval egészen elmerültem benne. Így igencsak meglepetésként ért, mikor valaki - na vajon ki? - hangos robajjal dobta le cipőjét aztán csattogott be hozzám, és nyomta az ölembe a vizes, szerencsére zárható szatyrokat.
- Tess - biccentett feléjük, majd várakozóan pillantott rám. Direkt húzni akartam az agyát kiderítve, mennyi a tűrési ideje. Hát, elég kevéske volt. - Na! Ne hülyéskedj, nasit ígértél, akkor csináld is! Én beszereztem hozzá minden kis szirszart, úgyhogy...
- Jólvan, nekiállok - nevettem fel megadóan. Összecsaptam az újságot és leugrottam a pultról. csakhogy azzal nem számoltam, hogy egy kisebb tócsába lépek, és így megcsúszik a lábam... Arra pedig végképp nem, hogy mindez olyan hirtelen történik, hogy reagálni sincs időm, és így egy csodálatos, hangos koppanással ismeri meg fejem búbja a pult sarkát, majd fenekem a padlót!
- Aucs - kaptam a fájó részhez pont azután, hogy a földre érkeztem. Eric egy pillantás alatt mellettem termett és már nyúlt volna a térdhajlatom alá, hogy menyasszonyi stílusban a minden bizonnyal kanapé felé vigyen, mikor is én megakadályoztam ebben. - Jajj már Khaled erre semmi szükség és amúgy is... ne tapizz! - hoztam a formámat, mivel mindezt egy csibészes vigyorral mondtam, némileg incselkedve a helyzetemhez képest is. Hitetlenül felnevetett, aztán végül mégis talpra állított, és fagyasztott borsót a fejemre nyomva figyelte óvó tekintettel minden egyes mozdulatomat, miután alaposan feltörölte azt a fránya tócsát. 

7 megjegyzés:

  1. AZTA K***A. (Botsi, ez volt az elso reakxiom:D)
    Ez most
    Ez
    Nem hiszem el. Jó akkor most összeszedem magam és megpróbálok normális kommentet írni:D
    Laycie és Eric awwwwwwh:3
    Végre kezdik bevallani, hogy éreznek egymás iránt valamit:3
    Annyira cuki Eric, és ahogy viselkedik Laycie - vel:33
    És, ahogy aludtak:3
    Hát, khmmm... Eric pedig... Öhm igen... Ő az, aki még álmában is simán felizgul Laycie - ra:D
    Nagyon imádtam egyébként, és megint csak várom a következőt:3
    UI: Nagyon köszönöm a díjat, amint lesz időm ki is teszem! :) <3
    Millió puszi és ölelés,
    Valamint hűséges alatvalód,
    Aurora

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm örülök, hogy tetszett!! :D
      A kövi kicsit késik majd, de igyekszem. :)
      xoxo, RS

      Törlés
  2. ♥o♥
    Az első reakcióm, arra középtáji részre egy erős kacaj volt, majd még öt percnyi adag. Kevesen vannak, akik ilyet lemernének írni, de kifejezetten szeretem, mikor megtörténik :) És ezért szeretem a történetedet is. Én például ilyeneket egyáltalán nem mernék leírni.
    Azt a félreértést ott, az igen, nagyon kellet. :D cukin kihoztad a békülésüket, gratu ♥ Várom a következő részt *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujj de jó virulok, hogy elnyerte tetszésedet! *--*
      Hamarosan érkezik. :) xx

      Törlés
  3. "Bunyóznak a lányok, cseszd... mindig látni akartam egy ilyet " Sírsz :D
    Eric olyan segítőkész amugy :D Laycie megsüti, az meg megeszi :D Ez aztán a nagy segítség xD Annyira bírom xd Amugy, támadt egy ötletem :3 Kirabolunk annyi bankot, amennyit csak lehet, hogy legyen pénzünk Eric koncertjére.A koncertje végén elraboljuk, megyünk tovább a One Direction koncertjére :3 Ellopjuk neked Liam-et, nekem pedig Niall kell :3 Aztán elraboljuk Ian-t is, akit a férjemmé teszünk :3 Te pedig választhatsz ki legyen a férjed xD Liam vagy Eric? :D Siess ♥ Imádlak xx ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ui: Tipikus Eric egyébként :D Álmában felizgul Laycie-re :D A perverz fantáziád most sem nélkülözted :D

      Törlés
    2. Annál a résznél még én is nevettem, pedig csak utólag írtam bele... xd
      Benne vagyok egyébként, csapassuk! Mikor indulunk? *--* Hmm... nehéz kérdés... legyen akkor mostantól a nevem Mrs Saayne :"D A férjem pedig Liric :D

      All the love, RS

      Törlés