2015. augusztus 20., csütörtök

Mozgalom az elfeledett bloggerekért


Hali, Sültkrumplik!
Ebben a bejegyzésben most nem részt olvashattok, számomra annál - talán - kedvesebb dolgot: az első, igazándiból díjamat. ^^ M. Gin-től kaptam, akinek innen is hatalmas köszönetem és szeretetem, hogy gondolt rám, és megtisztelt ezzel a cukisággal! <3
A blogját itt el is érhetitek: ×××




Feltételek:
  • Megköszönöd annak, akitől a "díjat" kaptad, hiszen ennyi mindenkinek jár, az alapműveltség része.
  • Elolvasod annak a blogját, akitől kaptad.
  • Ha tetszik, hagyj nyomot magad után, hiszen ennyit megérdemel főleg, ha a tetszésedet is elnyerte! Ha nem, akkor ezt kihagyhatod.
  • Írj három dolgot, ami tetszett a történetben, vagy az íróban.
  • Írj két dolgot, amin viszont még javíthatna! Ennél a lépésnél figyelj, hogy ne legyen bántó, és a tanácsaid építő jellegűek legyenek!
  • Írj egy kis ajánlót, hogy mit gondolsz összességében kinek ajánlod, stb.
  • Küldd tovább embereknek de figyelj, hogy legyenek köztük olyanok, akik szerinted jól írnak, de nem kapnak elég figyelmet! Küldheted híresebb blogoknak is, így többen megtudhatják, hogy van ez a mozgalom, és persze az ő történeteiket sem ismeri mindenki, egy kis plusz mindenkinek jár! Csak kérlek figyeljetek arra, hogy annak már ne küldjétek, aki 40-szer megkapta!
  • Rakjátok ki a blogotok modulsávjába ezt a képet de úgy, hogy erre a bejegyzésre mutasson!


Ami tetszik M. Gin blogjában:
  • A fejlécbe egyszerűen beleszerettem. Tükrözi a hangulatot, átjön, mégis miről szól és a háttérben elhelyezett képek is igényesen, szépen vannak elmosva és/vagy kivágva. Tetszik, hogy Victoria nem olyan bájosan mosolyog, hanem egy eltökélt, erős nő képét mutatja: mint igazából a történetben is.
  • Fantasy blog, igényesen és választékos szókinccsel megírva, nem sablonos karakterekkel és nevekkel a főszerepben, tökéletes helyesírással: ez dicséretes! Szerepet kap benne egy kis szerelem is, de leginkább a sötétebb oldal (értsd: a fantasy-k lényege) tudhatja magának a lényeget, ami nekem - miközben nem kifejezetten szívlelem ezt a műfajt -, nagyon elnyerte a tetszésemet.
  • Jó sok rész van már publikálva - kétszer annyi, mint nálam -, így egy kis idő kellett, amíg neki szerettem volna kezdeni a sok apró teendőm közepette a sztorinak. Végül csak rávettem magam, és bumm... Hajnali ötig fent voltam - fél kettőkor kezdtem -, mert olvastam és olvastam és olvastam, s végül nem tudtam letenni. Ez szerintem azért elég sok mindent sugall... Annyit mindenféleképpen, hogy a cselekmény nagyszerű szálon fut, minden részben történik valami izgalom, és az egész úgy jó, ahogy van. Fel is iratkoztam!


Ami kevésbé tetszik M. Gin blogjában:
  • Bár tényleg gyönyörű a fejléced, és ez is csak egy kis baromság - bocsánat - a részemről, nekem mégis szemet szúrt egy kis picurka dolog: A farkas. Mert nyilván a szemén és a pofiján van a lényeg, viszont szerintem a füle túlságosan is bele lett mosva a háttérbe, és a közelebb lévő jószág is majdnem kitakarja azt a gyönyörű szempárt.
  • Biztos Word-ben írod és ezért ilyen a kinézet, viszont engem kicsit zavar, hogy minden bekezdésnél ekkora a behúzás. Lehet, hogy ez inkább csak az okból van, hogy szokatlan, mivel nem sok helyen láttam ilyen "megoldást", viszont ez nem azt jelenti, hogy bármi is rossz lenne, mivel én ezen kívül semmilyen "hibát" nem találtam benne, s ezek is az én apró kis hülyeségeim.


Ajánló:
  • Ajánlom M. Gin történetét azoknak, akik kedvelik az igényesen megírt, sok rászánt idővel és energiával, akcióval, izgalmakkal és fordulatokkal gazdagított Fantasy-kat. Plusz ott van az a cuki, abszolút fav főszereplő, Dean... Ha szerinted másért nem, ő érte már tuti megéri belekezdeni!


Tovább küldöm nekik:

2 megjegyzés:

  1. Fhu... Köszi, amint tudjuk megcsináljuk ;)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, de a blogot egyedül írom, Fran D. csak a designer!❤ amint tudom megcsinálom.

    VálaszTörlés