2015. augusztus 16., vasárnap

Tizenhat: Mint a szél...

Hello, Sültkrumplik!
Elképesztően köszönöm, hogy kicsivel több, mint két hónappal a nyitás után már ennyi cukiságot kapok irányotokból! Hálás vagyok mindenkinek, mérhetetlen nagy imádat van!! :') Irtó aranyosak vagytok, mikor rám írtok face-n, a kommentek megmelengetik a szívemet, a feliratkozók száma sírásra késztet - mert lehet, hogy másoknak semmi, de nekem ezek a számok eddig a legnagyobb "sikeremet" jelentik!! - és úristen, mennyi kattintás volt már! Köszönöm!! <3 
Ez a fejezet kicsit később jött - nah jó... Már nem is kommentelem xd - a második leghosszabb lett eddig a sztori történetében - nem sokkal maradt le, de ezt sajnos már nem tudtam tovább fokozni :/ -, és egy kis huncutságot is magának tudhat remélem, elnyeri majd a tetszéseteket. c:
Egy kis önreklám: ×××, ×××

Remélem, jót alkottam!

All the love, 
RS


Mint a szél...
{Laycie}

Az este folyamán nagyon nehezen tudtam csak elaludni, de ezt betudtam a sírásnak, és Eric közelségének is, talán. Ugyanis a fiú egész végig mellettem volt, készített nekem teát, berakott egy filmet valami hülye delfinről, és a kanapén elfeküdve a mellkasára vont, hogy bár szipogva, de szépen lassan megnyugodjak. Mondanom sem kell, milyen érzelmek kavarogtak mennem, mikor ez a kis mozdulat lezajlott de azt hiszem, csak még inkább elkezdtem volna sírni azoktól az érzésektől, amik rám törtek. Ahogy pont fülem alatt éreztem szinte már irracionálisan gyorsan verő szívét, és ahogy ő halkan dúdolva simogatta a hajamat... Öcsém, totál sokkhatás alatt álltam, elvesztettem a legjobb barátaimat is és erre még az általam favorizált fiú is mérhetetlen cuki velem szemben? Megérdemeltem egyáltalán? Ráadásul pont egy olyan nap után... hát, igen. Eric határozottan nőtt a szememben, na nem mint ha az elmúlt három hétben nem ez történt volna, amúgy.
Sem erőm, sem kedvem nem lett volna megmozdulni, úgyhogy egyenlőre még csukott szemekkel pihentem Eric mellkasán és virultam, hiszen éppen, hogy elfértünk a kanapén, emiatt pedig így is kellett aludnunk. Ilyen közel...
- Layc - érkezett egy mély, kedves hang a fülem mögül. - Fent vagy?
Akaratosan hunytam le szemeimet, vissza szerettem volna aludni, de egy idő után rá kellett jönnöm, hogy az már nem fog menni.
- Nem - motyogtam. A következő pillanatban pedig már a földön is voltam, ahogy egy nyújtózkodó mozdulatnak hála lefordultam a kanapéról. Eric hitetlenül nevetve nézett le rám, majd lábait a parkettára rakta, hogy ránehezedve engem is fel tudjon húzni. Kinyújtott kezekkel várt, én azonban nem viszonoztam a mozdulatot.
Karjaimat melleim alatt összefonva durcáskodtam azon, hogy az imént kiröhögött. Reggel volt, én kómás... ezzel mindent megmagyaráztam. Azonban a helyzet nem úgy sült el, ahogyan én azt elterveztem, mert a fiú gondolt egyet, megforgatta szemeit, és a hónom alá nyúlva egyszerűen felrántott.
- Te meg vagy húzatva - jelentettem ki egyszerűen a nyílt tényt, mikor talpra "estem". Eric csak újra vállat vont, aztán egy győztes vigyorral indult el a konyhába. - Gondolom most fölényben érzed magad, de közölném, hogy...
- Elég, ha megköszönöd, Azy - vágott szavamba hátra sem nézve, összeráncolt homlokkal néztem távolodó alakját, miközben féloldalasan elmosolyodtam becenevemen. - A válaszom pedig: Bár nem szívesen, de bármikor.
- Nem terveztem megköszönni - mormogtam a bajszom alatt, aztán lehuppantam egy babzsákra, hátradőltem így fejem lelógott, és fordítva láttam a világot: leginkább a nagy szekrényt, ami igazából még üres volt. Megpróbáltam a tv halk zajára koncentrálni és nem arra, hogy tegnap még nekem állt feljebb Sky-al szemben. De nem bántam. És ez volt a legszomorítóbb.
- Hoztam neked teát de vigyázz, még forró - jelent meg hirtelen Eric mellettem, mire azonnal felpattantam, és vigyorogva, kinyújtott kezekkel vártam a minden bizonnyal kedvenc ízesítésű italomat.
- Köszi - mosolyogtam hálásan. - Figyelj, ami a tegnapit illeti...
Nem hagyta, hogy befejezzem, szavamba vágott. Kivételesen, valamiért nem izgatott.
- Segáz, már egészen megszoktam - vont vállat incselkedve. Aznap nem először végezte el ezt a mozdulatot, de nem is utoljára. - De tudd, hogy ki kell engesztelned.
- Óh, szóval az, hogy hagytam, hogy szunya közben átölelhess, nem számított annak? - vontam fel szemöldökömet. - Hmm, jó tudni - kacsintottam rá huncutul, aztán felsprinteltem az emeletre a szobámba közben azon imádkozva, nehogy az üccsim kiömöljön. Szerencsére megúszta, úgyhogy egy örömteli vigyorral kapcsoltam be a rádiót, majd csüccsentem le a szőnyegem közepére, és iszogattam a teámat. A zene és a köztes rávezetés, aka dumálás inkább amolyan háttérzajként szolgált, de jelen esetben szükségem volt rá, nehogy gondolkodni kezdjek, és akkor újból olyan megszégyenítő helyzetbe kerüljek, mint tegnap este. Mert én nem akartam elgyengülni. Fujj, de nem akartam, pláne nem Ő előtte! Azt soha, és erre már harmadjára történt meg! A végén még egy hisztis kiscsajnak tart... Úristen, valami nagy bajt villámgyorsan generálnom kell, nehogy puhánynak tartson! Jahh, azt az imént megtettem, ráadásul élő adásban. Tapsot emberek, tapsot nekem!
Miután megittam a furcsa módon ízeiben is megfelelő, lényegében reggelinek szolgáló italomat, a bögrét megfogva lemerészkedtem a földszintre, aztán gyorsan át a nappaliba ahol lerakom a poharat, utána rájöttem, hogy a hűtő üres, majd megkukkantottam a kanapén lustálkodó, SpongeBob-ot néző Ericet is. Ebben a pillanatban jutott eszembe a nagy ötlet, mellyel talán kiengesztelhetném az "uramat", a fejemet is kiüríthetném és még én is jól járnék vele.
- Hé, Khaled - léptem mögé hirtelen, és a vállára csaptam. Összerezzent a hirtelen jött impulzusra, majd szúrós tekintettel fordult hátra hozzám.
- Ha így szeretnéd elnyerni a bocsánatomat közlöm, baromi rossz úton jársz.
Puffogó hangot kiadva legyintettem egyet, majd vigyorogva avattam be a tervembe:
- Mi lenne, ha kimozdulnánk?
Felvont szemöldökkel, meghökkenve nézett rám, aztán ez egy pillanat alatt átalakult egy sunyi vigyorrá.
- Ha jól értem, most te hívsz engem randira? - legszívesebben letöröltem volna azt az elégedett vigyort a képéről, de inkább csak felnevettem. Egész jól állt neki...
- Örülnél, mi? Sajna erre semmi esély - pacskoltam meg az arcát, aztán megfordultam, és rohanni kezdtem a lépcső felé. - Kapkodd magad, nagyfiú!
Gyorsan szedtem a lábaimat, hogy minél előbb felérjek, és át tudjak vedleni valami olyan szerkóba, amivel ki tudom készíteni a kis Ericet. Hiszen én is szórakozni akarok és mindenki tudja, hogy ez Ericcel megy a legjobban, akkor, mikor vele kacérkodok!

×××

Egy villámgyors zuhany és hajmosás után már frissen álltam a szekrényem előtt, és csípőre tett kezekkel gondolkodtam, mégis mit vegyek fel. Az ötlet megvolt, de mivel telet írtunk, hamarosan Karácsonyt... nem volt olyan könnyű döntést hozni ezek alapján: szexi, kényelmes, de nem fagyos. Hát mondom én! Totál ellentétek, de muszáj volt ezekből kihozni valamit.
Végül megtaláltam a szerkómat. Egy fekete harisnyát húztam lábaimra, rá ugyancsak fekete shortot, arra kicsit áttetsző szintén sötét színű pulcsit, és magamhoz vettem a bőrdzsekimet is egy sapi társaságában. Alap sminket dobtam fel néhány általam favorizált ékszerrel, hajamat oldalra fogtam egy csinos, de laza fonatba, majd egy gyors tükörben való csekkolás után lerohantam a földszintre, ahol felkaptam a szokatlan módon platformos cipőmet. Eric a kanapén ült, és ráérősen szörfözgetett a csatornák között, mikor én mögé álltam, és megtámasztottam államat a fején.
- Kényelmes? - dörmögte rekedtes hangon, még mindig a képernyőt fixírozva.
- Annyira nem - motyogtam.
- Akkor indulhatnánk a "mittoménhova"? - fordult meg, és egy félmosollyal nézett rám. Amint visszatértem a valóságba, hiszen kissé-nagyon elmerengtem mogyoróbarna íriszeiben sűrűn bólogatni kezdtem, s hátralépve vártam, hogy ő is felálljon, és esetleg elinduljunk. Vártam, mikor néz meg, és mikor csillan fel a szeme a külsőmre, de lehet, hogy ez most nagyon picsásan hangzott.
Amint megkerülte a kanapét, végre sor került a várva várt reakcióra: tetőtől talpig végigmért majd tekintete megállapodott lábaimon. Ajkaiba harapott utána elkapta tekintetét és kínosan, talán feszengve bámulta a bejárati ajtót, miközben észrevétlenül közelebb araszolt hozzám. Egóm szárnyalt, hogy kihoztam belőle ezt a reakciót, aztán végre valahára megszólaltam.
- Nos, indulhatunk?
Megköszörülte torkát, rám emelte tekintetét, és újra végigmért.
- Khm... hát... igen, menjünk - bólogatott vadul. - Egyébként szexi vagy, de gondolom ez lejött  reakciómból - tárta szét karjait tehetetlenül. Sugárzóan nevettem fel, a jelek szerint ő is észrevette.
- Nem mondom, hogy nem esik jól, de... - kacagtam még mindig. - Nem fogok hazudni, így van.
Kint bepattantunk a kocsiba, és nagyon örültem neki, hogy én vezethettem. Sajnos a járgányomat otthon, Kaliforniában kellett hagynom, és ezt nagyon sajnáltam, de gyorsan átálltam a valamivel kisebb autó irányítására, és egész kevés idő alatt a célpontot is elértük. Eric hatalmas szemekkel nézett körül, de én sem voltam máshogy. Nem volt szükségünk biztonságiakra, vigyáztunk mi magunkra, és egymásra is. A rajongóimat imádtam, sosem voltak nyomulósak, mindig tiszteletben tartották a dolgaimat, viszont azért egy icipicit talán féltem az interjú okozta robbanásától, ami szinte biztos, hogy minden újságban kiemelt helyet kapott.
Valóban hideg volt, az emberek nyakig felöltözve, sálban és sapkában közlekedtek minden bizonnyal több réteg ruhát húzva magukra, én meg ott voltam a rövidgatyás énemmel, csupán egy azért melegebb harisnyával takarva fázó, libabőrös lábaimat. Szemeim felragyogtak, ahogy megpillantottam egy bódét, és Eric kezét megragadva, máris arra siettem.
- Jónapot - köszöntem jókedvűen. A néni, aki idősebb korosztály révén nem valószínű, hogy felismert minket gyorsan kiadna nekünk a két kürtöskalácsot és a nélkülözhetetlen forrócsokikat, aztán máris mehettünk tovább. 
- Imádom, hogy ennyire gyerekes vagy - vigyorgott a fiú de én nem válaszoltam, csupán egy rejtett mosolyt engedtem meg magamnak a már egyre inkább átmelegedő poharam mögül.
Valamiért le szerettem volna ülni, de vonzott az előttünk kimagasló, eredeti célpont is, úgyhogy inkább afelé mozdultam.
- Beavatnál most már a terveidbe? - érdeklődött egy huncut mosollyal a mellettem sétáló, jókedvűen eszegető fiú. - Gondolom a London Eye-hoz tartunk, de miért is? Beck kérte, hogy szervezz programot? Vagy Lucas? Esetleg végre beadod a derekad és velem akarsz lenni, hogy utána otthon is elszórakozzunk? - sorolta levegővétel nélkül, de utolsó tippjét nem vettem zokon és nem akadtam ki mert tudtam, hogy csak poénkodott. Szerencsére ezen a témán már túlléptünk, és egy ideje szóba sem került.
- Igazából nem, csak... - kezdtem volna a magyarázkodásba, lassítottam egészen addig szinte már szökellő lépteimen, így félig felé fordulva gondolkodtam a dolgokon, mégis mit kellene mondanom neki. De nem tudtam befejezni, ugyanis hirtelen megakadt tekintetem két személyen a tömegben, és lábaim máris feléjük vittek. Eric amint ezt észrevette egyből követett, mosolya kiszélesedett, ahogy feltűnő neki is az új "célpont", végül pedig előttem ért oda. Mániás....
- Lucy, Drew! - köszöntünk egyszerre, a srácok felénk kapták orcájukat.
- Jé, titeket házon kívül is látni? - vigyorgott a fiú szemtelenül, Eric egyből felette vele a ritmust, én pedig Lucy-hoz léptem. 
- Mizu, csajos? - érdeklődött mosolyogva, a múltkori találkozásunkkor, bár nem kifejezetten voltam a toppon (értsd: épp ramaty állapotomban ismert meg, és össze vissza pityeregtem), de sikerült egy szintre kerülni, és össze is barátkozni. A kis termetű lány kedvesen nézett fel rám, és óhh öcsém, de örültem neki, hogy valakinél én is magasabb voltam!
- Velem nem sok, éppen akciózom - vihogtam, Luc egyből levágta a helyzetet, és vigyorogva invitált egy pacsira. Sajnos mindketten rájöttek a turpisságunkra, már az elején. Plusz a lány a magánterveimbe is be lett avatva. Sátánikacaaaj... - És mi van veletek? A lagzi hogy áll? - érdeklődtem.
Szeme felcsillant, egyből felpörgött, ahogy szóba jött a téma, és izgatottan kezdett csacsogni. A következő hónapban esküsznek, már jó rég óta együtt is vannak... olyan kis cukik! - futott át agyamon, s a gondolatra elmosolyodtam.
Tipikus csajos témák következtek, miközben a fiúk is remekül elvoltak, ha jól láttam, talán még verekedtek is, természetesen csak játékból. Bár ki tudja...
Beültünk egy Starbucks-ba, és ott folytattuk a tracspartit. Ericék a szemközti Nando's-t választották, és ez így volt jó, mert zavartalanul tudtunk beszélgetni, és jobban is megismerkedhettük egymást Lucy-val, aminek kifejezetten örültem. Főleg, hogy barátaim száma megcsappant, úgyhogy jó érzés fogott el a tudatra, hogy szereztem egy újat, akit máris megkedveltem, összhangban voltunk, ráadásul tisztában volt a helyzettel, és mégis ugyan úgy állt hozzám. Ezt pedig értékeltem.
- Egyébként - hajolt közelebb bizalmasan. - Van valami, amit nem tudom, hogyan mondhatnék el Drew-nak.
- Na mondd - biztattam izgatottan vigyorogva. Ha nekem mondja el előbb, akkor az tuti furcsa dolog lehet...
Merengve rágogatta a szívószál végét egy ideig, aztán füle mögé tűrte rövid, még vállig sem érő haját, és izgatott hangvétellel közölte velem a nagy hírt:
- Szerinted hogy mondjam el neki, hogy kicsit az elkövetkezendő időben változások hada fog történni, és a megtakarított pénzt is elő kellene vennünk?
Összeráncolt homlokkal vizslattam szép arcát. Drew nagyon szerencsés hapsi volt, hogy összeszedett magának egy ilyen bohókás, jókedvű, szép, kedves és mosolygós lányt, mint Lucy-t, miközben ő maga volt a megtestesült komolytalanság. Lehet, hogy pont emiatt jöttek ki olyan jól Ericcel...
- Valamit titkolsz előle? - találgattam. - Mert ha mondjuk kicsit többet is elmondanál...
- Babát várok, Layc és nem tudom, ő mit fog hozzá szólni - temette arcát kezeibe, arcomra fülig érő mosoly ült ki.
- Ez csodálatos, Lucy! Gratulálok! - hajoltam át az asztalon, hogy megölelhessem a szerényen mosolygó lányt. - És lehet már tudni a nemét? - zsongtam be teljesen. Nem tehetek róla, ha ez a téma, mindig totál felpörgök! Egyszerűen magával ragad a dolog, önkénytelenül... Csak remélni merem, hogy egyszer én is fogok ott tartani.
- Jelenleg még az sem biztos, hogy megtartom - hajtotta le fejét.
- Karen Lucille Hale! - dörrentem rá. - Ha el mered vetetni azt a kis életet, ami a pocidban növekszik, én megfojtalak! Fogd fel, hogy Ő egy áldás, és ha Drew nem örül neki, akkor egy totális idiótával bújtál össze - vigyorogtam a végén gonoszul, hogy finomítsak a dolgok élén.
- Nem tetszik, mikor a teljes nevemen hívsz - fintorgott, figyelmen kívül hagyva mondandóm további részét. - De egyébként meg...
Össze vissza csacsogott, mosolyogva hallgattam a beszámolóit, az élményeit, érzéseit, tapasztalatait... Ha minden igaz, majdnem két hónapos terhes volt és igen, erre csak most jött rá, mert állítása szerint nem úgy jöttek a panaszok, mint szokásos lett volna. Legalábbis a dokinő ezt mondta, akinél az azelőtti délelőtt tartózkodott.
Még mindig beszélt, mikor tök véletlenszerűen elnéztem mellette és észrevettem, ahogy a két fiú lép be a helyiségbe, aztán kutató szemekkel keresnek minket. Egy pillanattal később tekintetük megakadt rajtunk, és egyszerűen nem tudtam elvonatkoztatni a ténytől, hogy Eric arca felragyogott, mikor meglátott. Én sem voltam különb de remélem, színésznői mivoltom elég volt egy "poker face"-hez.
Egyetlen pillanatom volt cselekedni. Tudtam, hogy a velem szemben szüntelenül dumáló lány képtelen lesz lépni és bár sajnáltam, hogy az utóbbi percben abszolúte nem figyeltem rá plusz azt is, hogy megszakítottam de kénytelen voltam, ha el akartam élni a célomat!
- Ühhüm... amúgy én még mindig le vagyok ragadva a témánál - húztam el számat, kíváncsi tekintetekkel illetett, miközben a fiúk hangtalanul közeledtek felénk a jelzésemnek hála. - Mi lesz akkor a pici sorsa? Biztos vagyok benne, hogy kiváló szülők lesztek, Drew pedig imádni fogja a lányát, esetleg fiát!
Gonosz lettem volna? Lehet...
- Tudod, Drew mindig kislányt akart - pirult el, szégyenlősen hajtotta le fejét, ezzel egy időben pedig kis kezét egyenlőre még lapos hasára simította, bár szerintem ez inkább reflexszerűen történhetett meg.
- Lucy... - hallottuk a hangot, a megszólított hátrakapta a fejét, arcára pedig a szó szoros értelmében kiült a félelem. - Igaz ez? Apa leszek?
A lány meg sem tudott szólalni. Próbáltam valamilyen módon jelezni a "férjemnek", hogy cselekedjen már, majd, mikor ez sikerült, egy hitetlen, de büszke pillantással illetett. Csintalanul vállat vontam.
Csakhogy ő nem tett semmit, mert már nem volt rá szükség.
- Igaz - suttogta szinte hangtalanul Lucy, Drew pedig, ahogy a menyasszonya kiejtette ajkain ezt a kis, de hatalmas értékű szót, úgy szélesedett ki a vigyora, majd rohant szerelme felé, és örömében felkapta. Mindketten sírtak. Igen, még a férfi is. Én pedig majdnem követtem őket boldogságomban, mikor is Eric mögém állt, állát vállamra támasztotta, átkulcsolta derekamat, s ettől totálisan megszeppentem.
- Ügyes vagy - suttogta. Felkuncogtam.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz - szóltam elfúló hangon. Több nem is telt tőlem, mert szívem eszeveszett vágtába kezdett, térdem majdnem megroggyant és erősen imádkoztam érte, nehogy ezt a mögöttem álló fiú is észrevegye. Mert fogalmam sincs, mit csináltam volna akkor. Valószínűleg leütöm... 
- Istenem - kapta ránk tekintetét Lucy egy szerelmes csók után vigyorogva, hitetlenül csapta össze kezeit, majd egy színpadias mosollyal fordult szerelme felé. - Esküszöm, ezek itt hihetetlen, hogy mennyire idióták!
Ericcel együttesen horkantunk fel és azt hiszem, ez csak méginkább "rontott" a dolgokon.
- Megmagyaráznád? - éretlenkedett a fiú rekedtes hangon, végigszaladt rajtam a lúdbőr, ahogy meleg lehelete elérte bőrömet. Whoa...
- A ti szerelmetek olyan, mint a szél. Nem látni, de határozottan érezni - magyarázta tudálékos tekintettel Drew, mi pedig egy pillanat múlva már kellő távolságra álltunk egymástól, miközben mindketten paradicsomhoz hasonló állapotban égtünk szénné.

×××

A srácokkal való találkozás után a házhoz mentünk, szótlanul tettük meg az odáig vezető utat. Végül nem szálltunk fel a London Eye-ra de azt hiszem, jobb volt így, mert erre lesz még máskor is esélyünk, mondjuk este, valami romantikus, hangulatos..  Úristen, minek gondolkodok én?! Milyen esély és romantika?! Jézus atya gatya!
Amint megérkeztünk, s az ajtót is kinyitottuk, egyből felrobogtunk a saját szobánkba. Kínos volt a szitu, meg kell mondani, talán kezelhettük volna felnőttesebben is, viszont... basszuskulcs lehet, hogy igaza volt?! Mert az tuti, hogy Eric nem közömbös nekem, nem fogok hazudni, magamnak meg pláne nem! De akarok én tőle valamit? Hiszen megváltozott... Basszus azt hiszem, ez a téma kellő mennyiségű álmatlan éjszakát fog még nekem okozni a közelmúltban - merengtem.
Tehetetlenül kóvályogtam a szobámban, össze vissza mászkáltam, de semmi konkrét tervem nem volt. Igyekeztem a sorozatomra gondolni amit legnagyobb sajnálatomra halasztani kellett, mivel problémák akadtak a stúdióval, és nem az egy órával azelőtti incidensen agyalni, esetleg Skyler-en... Nem, ezeket mindenképp ki akartam zárni, de sehogy sem sikerült. Viszont hatalmas taps nekem, amiért már nem zaklatott fel a téma barátnőmmel kapcsolatban, mivel baromi kevés idő telt el és én úgy éreztem, nem én hibáztam. És lehet, hogy e gondolat téves volt, de jelen esetben ez izgatott legkevésbé.
Gyomrom korgása vett rá, hogy lemerészkedjek a konyhába, és összedobjak magamnak két szendvicset, amiket egy tányérra pakolva, körülrakva paradicsommal tálaljak, s az étkezőbe menve el is fogyasszak. Bátor kísérlet volt de sikerült úgy véghez vinni, hogy nem futottam bele Ericbe. Talán egyből felsprinteltem volna az emeletre, ahol idiótán vihogva temettem volna arcomat egy párnába, nem tudom... annyi biztos, hogy volt valami a dolgok mögött, amiért mind a ketten úgy reagáltunk, mint két hülye tini, aki életében először esik szerelembe, majd be is vallják ezt egymásnak. Határozottan idegesítő reakció.

×××

Másnap reggel a szokásostól eltérően korán keltem, és még visszaaludni sem volt kedvem. takarómat lerugdosva magamról kikeltem a pihepuha, általam oly nagyon imádott ágyból, és a nappaliba kóvályogva lehuppantam a kanapéra, és még mindig kissé kómásan kapcsoltam be a tévét, hogy a kedvenc mesénket, a SpongeBob-ot nézhessem. Bár hunyorogva, mert a képernyő fénye bántotta a szememet a hajnali órákban de nem zavart, mert egy pokrócot magam köré tekerve jól elvoltam.
A tévá melletti kis óra jelezte, hogy reggel hét volt már, mikor rávettem magam, hogy, bár még mindig bebugyolálva, de a konyhába mehessek, és újra feltankolhassak némi kajával, ami akkor is két szenyát jelentett, plusz paradicsomot. A nyál is összefutott a számban olyan gusztára sikeredett, és virultam a gondolatra, hogy ez nemsokára már a számban lesz, majd lejjebb, végül pedig kint belőlem... Fujj, de morbid egy állat vagyok! Gyááá...
Ismételten a nappaliba csoszogva helyet foglaltam volna a kanapén, mikor is tervem meghiúsulni látszott: ahogy nem figyelve semmire ugrottam volna a párnákra felsikítottam, mikor nem oda érkeztem: Eric feküdt ott, és idiótán vihogva reagálta le a dolgokat.
- Idióta - fújtam ki a levegőt. - Tudod te, hogy megijesztettél?!
Megcsóválta fejét egy sunyi pillantás kíséretében, aztán vigyorogva csórta el az egyik szendvicsemet. Megrántottam vállamat, de nem mozdultam: továbbra is pont a fiú ölében ültem, és ráérősen rágogattam a reggelimet. És ez láthatóan abszolúte nem zavarta az alattam (!!) lévő srácot, mert ő is boldogan morzsázott az ölembe, amit amint én végeztem rá szórtam, s egy elégedett mosoly követően, miután elhelyeztem a tányért, birtokba vettem a fenti fürdőt.
A nap további részét jelentősen a lustaság jellemezte, mindketten csak lézengtünk, és vártunk menedzsereink jelzésére. Beck már nem lakott nálunk, ezt elég gyorsan el is döntötte, szinte egyik pillanatról a másikra. Azzal indokolta először, hogy egy napra hazaugrik a családjához, később pedig, hogy legyen esélyünk megismerni egymást. Én nem tudom, mindenesetre valamiért kedvezőbb volt így. 
A telefon hangos csöngése zavart meg mélázásomban az éppen függőágyban való semmittevésben, kifordultam helyemről, és úgy vetődtem a zajongó készülék felé. Megküzdöttem érte, mert miután landoltam a szőnyegen, nem értem el a dohányzóasztalon hagyott mobilomat.
- Halló? - szóltam bele szórakozottan. A képernyő ismeretlen számot jelzett, de ez sem tartott vissza a jókedvűségtől, már ha van egyáltalán ilyen kifejezés....
- Layc? Itt Drew. Csak azért hívlak, hogy átmehetnénk hozzátok? - kérdezte. - Eric nem veszi fel, gondolom... hát, fingom sincs, mit csinálhat, de zavard már fel a tatát, mire odaérünk, oks? Rendi, köszi, sziaaa - és ezzel bontotta a vonalat. Hitetlenül nevetve bámultam a képernyőre, aztán már kiabáltam is.
- Eriiic! Drew és Lucy átjönnek! Hozd rendbe magad, tata! - ordítottam, aztán vihogtam egy sort a megszólításon.
- Tata? - csodálkozott, mikor leért a lépcsőn. Nem tudta elkerülni figyelmemet, hogy csupán egy izompóló volt rajta a kint uralkodó fagyos hideg ellenére is, s, hogy mennyire szexi volt az a széles váll, az izmos testalkat... Úristen, én most komolyan őt fixíroztam?! Minden bizonnyal a harmadik hálószoba helyett kiépített konditeremben volt, mert kissé izzadtan és fáradtan hatott, de még ez is jól állt neki.
- Ja - vontam vállat. - Unom már a Khaled-et - vigyorogtam pimasz módon, a következő pillanatban pedig már birkóztunk is. Igen, azt csináltuk, és igen, én nagyon élveztem az ilyen gyermeteg, hülyülős pillanatainkat, melyekből szerencsére jó sok jutott. 
Lihegve és kipirulva állítottam le a srácot és küldtem el tusolni, de leginkább csak a saját lelki épségem miatt cselekedtem így, s indokoltam a srác "bukéjával".
Fél óra elteltével már az étkezőben ücsörögtünk négyesben, és egy nagy póker parti közepén tartottunk éppen, mikor Lucy berendelt egy pisi szünetet, és engem is magával rángatott.
- A lányoknak miért van szükség segítségre a budiban? - értetlenkedett széttárt karokkal Eric, Drew helyeslő pillantással vadul bólogatott, aztán egy hatalmas mosollyal állapodott meg tekintete menyasszonya hasán. Olyan cukik voltak, hogy az valami hihetetlen!
- Veletek ellentétben mi nem olyan dolgokat csinálunk a vécében. Csupán titeket beszélünk ki, srácok, és nem fogjuk meg egymás bránerét csövelés közben, mert hogy az mekkora buli - vágott vissza ütősen Lucy egy "ez van" fejet villantva, Drew pedig kínosan vihogott fel. Eric rá kapta tekintetét, aztán már csak azt hallottuk, ahogy türelmetlenül, teli szájjal röhögve parancsolta meg a magyarázat adást. Egyébként én is ezt tettem volna de hamar meggondoltam magam, mivel szerintem nem akartam én azt tudni...
- Ne is kérdezd - előzött be vihogott a lány, és miután mindketten elvégeztük a dolgunkat - mert ugye hirtelen rám is rám jött az ihlet... -, már könnyebben battyogtunk vissza a srácokhoz, akik minden bizonnyal már kitárgyalták a dolgokat. És igen, erre Eric földön fekve röhögéséből, és Drew lehajtott fejjel való, piruló röhögéséből jöttünk rá. 
Sosem voltam jó a pókerben, pedig két nagyobb fiútestvér és egy játszós apa mellett ez szinte követelménynek számított... Mégis, én nem hódoltam e szenvedélynek, tök értelmetlen volt számomra. Viszont nem vesztettem! Igen, jól hallottátok, ugyanis harmadik lettem, és Eric végezte utolsóként! Kárörvendően nevettem az arcába, amit egy fintorral reagált le, majd húzott ölébe, és szorongatott meg. Nyikkanni sem mertem a hirtelen jött impulzustól, de mostanság egyre több volt, szóval igencsak meg kellene már szoknom!
Drew és Lucy mindentudóan méregették kettősünket, igyekeztem nem arra figyelni és kiszabadulni a vasmarkok közül, aztán később furcsa módon én a fiúval vonultam el beszélgetni, Eric pedig annak szerelmével. De nem gáz, mert így legalább sort kerítettünk erre a beszélgetésre is, mi még eddig nem igazán dumáltunk semmiről... úgy kettesben, négyszemközt.
- Na mesélj, kicsi lány - vigyorgott rám. - Hogy alakul köztetek a dolog?
Felhördültem. Egyrészt a megszólítás miatt, plusz ugye a kérdés...
- Nincs minek alakulnia - állítottam, de ezúttal ő reagált úgy, mint én az előbb.
- Ugyan már - röhögött. - A vak is látja, mi van köztetek.
Hatalmasat bólintottam.
- Ühhüm. Fal, távolság, elkötelezettség, csipetnyi tartózkodás és három év korkülönbség.
Drew teli szájjal nevetett fel hirtelen jött poénomon, pedig én igazából még komolyan is gondoltam...
- Tudod... ez most paraszt lesz, de szerintem Eric még ennél is jobban, valójában totálisan beléd zúgna, ha nagyobb lenne a melled - kacsintott rám, én számat eltátva néztem rá, majd löktem meg mellkasánál fogva.
- Köcsög - taszítottam rajta újat. Nem vettem zokon, mert kit termethez nem is illenek a nagy keblek, de azért mégis... - Hogy a frász esne beléd, kisparaszt! - nevettem már, és újabban löktem rajta. Röhögve állta a gyér bosszúmat, ujjait összekulcsolta tarkójánál, hátradőlt és nagyokat sóhajtozva jelezte, mennyire gyenge vagyok. - Menj a picsába, Acker! 
Eric és Lucille pont ebben a pillanatban szándékozott bejönni, mindketten elnevették magukat meglátva párosunkat, és az én szenvedésemet. Pedig nem volt olyan vicces... na jó, de.
- Hé, Luc, besegítesz? 
- Hát hogyne! - csillant fel a szeme, és már ketten lökdöstük a lány szerelmét, aki először hitetlenül pislogott, végül visszaült ugyan olyan pozícióba, melyben a többiek megérkezése előtt is volt. Eric pedig csak állt ott, és vigyorogva nézte tehetetlen, erőlködő alakunkat, de segíteni csak nem akart! Gondolom várta a megváltást, esetleg Drew segítség kérését, de erre nem került sor, mert egy idő után kifulladva huppantam le a hátsómra, és lihegve, szúrósan néztem a már a hevesen szerelmét ölébe kapó fiú szemeibe, aki kitartóan állta pillantásomat egy pimasz félmosollyal. 
- Eric, komolyan? - tártam szét karjaimat hitetlenül. - Nem segítettél volna?!
- Mi az indok? - lépett közelebb, tekintete hármasunk között cikázott. 
- Kell az ide? - fagytam le döbbenten. - Csak akkor segítesz nekem, ha van rá magyarázat?!
Vigyorogva bólintott, én pedig nemes egyszerűséggel hozzá vágtam egy díszpárnát. Sajnos elkapta, de sebaj. Azok a fránya reflexek...
- Amúgy miért bántod az asszonyt, Acker? - kérdezte meg végül, fintorogtam egyet a megszólításon.
- Majd ő elmondja - vont vállat, és még mindig ölében kuporgó Lucy nyakába puszilt, aki kuncogva húzta fel vállait. Aranyosak voltak.
Eric érdekelődően nézett rám, én pedig belekezdtem a panaszkodásba.
- A haverod paraszt - nyűgtem, persze kissé túlspilázva a helyzetet. - Szerinted is kicsi a mellem? Megcsináltassam? Hülye idióta - sandítottam a mindeközben akkor is idegesítően vigyorgó srácra.
- Nehogy! - tiltakozott hevesen, kézzel lábbal. - Te így vagy tökéletes.

6 megjegyzés:

  1. El se tudom képzelni milyen hideg lehet Londonban télen... Júniusban voltam, de agyon fagytam.
    :3 Határozottan alakulóban van köztük valami, és Eric lesz, aki az első lépéseket teszi. Legalábbis szerintem owo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen :/ Én voltam decemberben Londonban, és hidd el... tényleg hideg van. :D
      Remélem tetszeni fog a folytatás, köszönöm kommentedet. :) <3
      xx, RS

      Törlés
  2. "Velem nem sok, éppen akciózom" Szerintem ezt nem kell részleteznem, hogy mire is gondoltam xDD
    "- A haverod paraszt - nyűgtem, persze kissé túlspilázva a helyzetet. - Szerinted is kicsi a mellem? Megcsináltassam? Hülye idióta - sandítottam a mindeközben akkor is idegesítően vigyorgó srácra." Ez a másik kedvenc részem :D És amit Eric válaszolt *__* Ahw :3 Nagyon siess, mert facebookon addig fogak zaklatni, amíg eleged nem lesz belőlem :D Imádlak xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor átjöttek a dolgok? Jólvan :D
      Te, meg a perverz fantáziád... ejnye! xD
      Várom a zaklatásodat! :*
      Detto, Baba <3
      Ölel, RS

      Törlés
  3. "Te így vagy tökéletes."
    Ahwwwwwwww*------*
    Az előzőnél úgy gondoltam, hogy annál már nem tudsz jobbat írni.
    Erre te, hozol egy asddjjfjdjyjjsbsbshsjsh részt, ezzel totálisan kicsinálva engem.
    Az egész fejezetet végig vigyorogtam, egyszerűen nem tudom szavakba önteni mennyire nagyon imádtam.
    Siess a következővel, vagy megkereslek, és mint az előttem kommentelő írta, addig zaklatlak, míg eleged nem lesz belőlem.:D
    Imád, ölel, meg minden(:D), Aurora

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujj, de cuki vagy *-*
      Örülök, hogy tetszett! A kövi gyorsan jönni fog, mert amint publikáltam a részt egyből neki is kezdtem, és már a felénél járok. :)
      Mindez vissza, Krumpli! <3 xx

      Törlés