2015. november 6., péntek

Huszonkilencedik: Baj a paradicsomban


"Válságban a fiatal sztárpár házassága? Baj van a paradicsomban?
A minap lencsevégre kaphattuk Eric Saadet, amint sietősen távozott országunkból, és egy táskával, meg monoklival szállt fel a repülőjére, mely Svédországba, a hazájába tartott. Kivel verekedhetett össze? Mi miatt lehetett neki ilyen sürgős a távozás? Laycie Phell, az egészen eddig boldog feleségnek látszó színésznő sem restelkedett, ő is repülőre szállt és hazautazott, egészen pontosan Nashville-be. Erre az időre sorozatának forgatása is szünetelt, bár szerintünk cirka két nap nem a világ vége... Indokokat nem tudunk, mivel egyikőjük sem állt meg megmagyarázni a dolgokat az ott jelenlévő embereinknek, és még fényképezkedni sem voltak hajlandóak, látszólag nagyon siettek. Ericről azóta sincs nagyon hírünk, Laycie viszont le lett kapva pár fotó erejéig, amint a barátaival bohóckodtak egy tér kellős közepén lévő tócsában nagyokat nevetve és fájdalomtól, bosszúságtól, vagy bármi rossztól mentesen ünnepelték fiatalságukat, a felhőtlen pillanatokat. A rejtélyes fiúval, akivel a legtöbb kép készült nem először találkozott, a nevét is megmondta már egyszer, bár igaz, nem direkt: Kyle. Azt viszont nem tudjuk, mi történt a szerelmesek között, hiszen Laycie egy fiúval bohóckodott és került kissé félreérthető helyzetbe, Ericet pedig Molly, az exbarátnője várta a reptéren. Ilyen gyorsan véget is ért volna a szerelem, és máris túlléptek volna egymáson? Furcsa, nemdebár? Ha bármi új infó tudásunkba kerülne, Ti lesztek az elsők, akik értesülnek róla!"


Eltátott szájjal meredtem a laptopom képernyőjére, szemem elé kaptam a szemem, ahogy megláttam a képeket Mollyról és Ericről, na meg Kyle-ról és jómagamról.
Ilyen esküszöm csak a filmekben van!
Megpróbáltam nem túlidegeskedni a dolgot, hiszen ha rólam ilyen félreérthető képek készültek, akkor Erickel sem lehetett ez másként. Bár valamiért nem lepődtem meg, már ami Mollyt illeti. Meg kellett volna? Bíztam Ericben, tudtam, nem csajozik orrba-szájba, hiszen egy hete sem voltunk együtt még - woahh, együtt... -, de akkor is bennem volt a kétely, melyet egyébként meglepően gyorsan le is nyeltem.
- Atyám, ezek jobban tudják, hogyan is áll a kapcsolatom, mint én magam - motyogtam mérgesen, miközben a telefonomért nyúltam, és a zárat feloldva, tárcsáztam Eric számát. Pár csöngés után fel is vette, pedig valamiért remélem, nem így lesz.
- Hello, babe - szólt bele fáradt hangon. Felkuncogtam a megnevezésre, ez még új volt nekem. - Hogy vagy? Minden okés?
- Ezt inkább én kérdezhetném - húztam el a számat. Nem voltam biztos benne, meg kellene-e említenem a rólunk szóló cikket, de végül nem tettem. Nem akartam elcseszni a hangulatot. Meg amúgy is. Szerintem volt neki ennél nagyobb gondja is. - Anyuddal minden rendben van?
Nem először beszéltünk, mióta ő elutazott. Azt hiszem, talán negyedjére hívtuk egymást, de mivel csupán három napja ment el, ez nem volt rossz arány. Úgy tudom, nem sok változott, mert a testvérei ott voltak, elmondtak neki mindent, miközben ő több dolgon is bosszankodhatott: az anyja intenzíven volt, és őt hívták utoljára az öt fivére közül. Mikor ezt megemlítette felszisszentem, elhúztam a szám, és lehajtott fejjel, az arcomba hulló hajjal hallgattam beszámolóját, mely nem volt épp a legörömtelibb. Azért ez nekem is szarul esett volna. Még úgy is, hogy Eric miatt történt így, hiszen évek óta nem beszélt a családjával, még ha ütős indokokkal is, melyek egyébként előttem is titkok voltak.
- Itt nincs sok változás. - Szinte láttam magam előtt, ahogy vállat vont, és frusztráltan, fáradtan megmasszírozta orrnyergét. - Anyám pihen, az állapota stabil, a testvéreim egymás vérét szívják, és... ohh, valaki köszönni szeretne neked!
- Igen? Oké - lepődtem meg, s vártam. Nem is kellett olyan sokáig, egyébként.
- Szia, Laycie - csendült fel egy kedves, kissé még kislányos hang, mire ösztönösen elmosolyodtam. Hangján hallatszott a kimerültség és egy kicsit a riadalom is, de ezen túlnőtt a minden bizonnyal boldog énje, és szeretett bátyja közelsége is segíthetett neki abban, hogy boldog legyen, és ne aggódja halálra magát. - Emery vagyok, Eric húga. Az egyik, pontosabban.
- Igen, sokat mesélt már rólad - bólintottam megerősítésként, bár ezt ő nem láthatta. Talán Emery volt Eric egyetlen tesója, akiről mesélt nekem.
Hátamat az ágytámlának döntöttem, nyakamhoz tettem egy párnát, hogy kényelmesebb legyen, és így vártam a válaszra.
- Tényleg? - kuncogott. - Ugye csak rosszat?
Nahh, én már itt imádtam a kiscsajt.
- Természetesen! Mi mást is lehetne?!
Emery felkuncogott.
- Visszaadom Ericet, mert itt kalimpál, láthatóan nagyon szeretne valamit mondani. Szia! - köszönt el, s miután én is megtettem, következett Eric.
- Layc... Mi is történt egészen pontosan Nashville-ben?
Elakadt a levegőm. Basszus... De miért is ijedtem meg, mikor számítottam rá? A fene a sztárvilággal.
- Olvastad a cikket? - kérdeztem. Válaszul hümmögött egyet, mire bólintottam. Beharaptam alsó ajkam, és vártam válaszát. Furcsálltam mondjuk, hogy csak most, és ilyen hirtelen hozta fel a témát, de gondolom ebben a pillanatban olvashatta az ominózus firkálmányt.
A fenébe.
- Tudom, hogy hazudtak, vagy legalábbis túloztak, de azért...
- Kételkedsz bennem?
- Dehogy is! - vágta rá. - Én csak tisztában vagyok a barátaid gondolataival, főleg Kyle-éval. Nem nehéz kitalálni, babe.
Vállat vontam.
Ismét így hívott. Tetszett.
"Babe". Azaz én. Laycie, egyenlő Babe. Awh...
- Tudok róla, Eric. Hidd el nekem, de azt is, hogy képes vagyok kezelni a helyzetet.
- Tudom - szúrta közbe. - Na és mi volt Skylerrel? Beszélgettetek?
Összeráncoltam homlokomat. Hirtelen váltás volt, meg kell hagyni.
- Nem volt sem ő, sem Evan otthon, mert vakációztak azt hiszem, az Alpokban... miért kérded?
- Csak érdekelt. - Tudtam, nem így van. Hanglejtése mindent elárult. De azt hiszem, nem voltam felkészülve a magyarázatra, ezért inkább tereltem a témát, egy kissé kellemesebb területre. Amiből nem következhet vita, és feszültségmentesnek számított. Mert a jelenlegi témánk az volt.
- Mesélj valamit - kértem.
- Nincs nagyon mit... Anyu rendben van, jelenleg Emery bement hozzá, Elliot, az öcsém meg folyamatosan vele van. A bátyám és a nővérem már haza is ment, Ethan menyasszonya ha már itt volt, meg is vizsgáltatta a babáját, a nagyobbik húgom épp mosdóban van, szóval... Jahh, minden normális. Mondjuk. Na jó, nem. De nem gáz. Asszem minden oké. Mint mindig. Mindegy.
- Persze - motyogtam. Nem tudom, nekem ez a családi kép minden volt, csak nem normális. Mondjuk kinek mi.
- Te jössz.
- Miben? - kérdeztem vissza értelmesen.
- Mesélj te is valamit - nevetett ki kedvesen.
Vállat vontam.
- Nekem tényleg nincs miről. Ma reggel jöttem haza, mert Oliver hazautazott anyáékhoz, és szólt, hogy igyekezzek a kulcsokért, plusz hiányzott már Floyd is, mert nem vihettem magammal, meg minden, szóval...
Fuhh, ez volt aztán a hosszú mondat!
- Értem. - Hallottam a hangján, hogy mosolygott.
Nem bírtam magammal. Muszáj volt megkérdeznem, mert ha tovább gyűrögettem volna magamban félő, hogy csak úgy kitört volna belőlem, ami meg senkinek sem jó. Hiába, sosem voltam jó a szájtartásban, vagy az indulatkezelésben... Viszont azt be kell ismerni, hogy az utóbbi időben határozottan javultam!
- És amúgy, hogyhogy Molly is ott volt? Mármint a reptéren. A képek alapján, legalábbis - tettem hozzá bizonytalanul, és tuti, hogy a hangomon érződött a sértettség, vagy valami ehhez hasonlító érzés, de abszolút nem zavart. Meg amúgy is. Eric ismert. Még ha nem is teljesen...
Hallottam, ahogy meghökkent kérdésemet hallva.
- Nemtom'. Felbukkant, aztán bejött velem a kórházba is - adta a választ.
- Király - dünnyögtem. Furcsa érzés kerített hatalmába. Ez lenne a féltékenység? Undorító egy érzés, nagyon nem tetszik. Anyu mindig azt mondta, hogy ő sosem féltékenykedik, mert tudja, ami az övé, az az övé, de hát akkor is...
- Miért kérded? - Használta most ő ezeket a szavakat, tuti nem véletlenül.
- Csak úgy - vontam vállat hanyag hangnemben.
Floyd felugrott az ágyamra, és a lábamhoz ülve, nagy szemekkel nézett rám. Elmosolyodtam.
- Öhm, mennem kell, mert Floyd nagyon akar valamit, én meg nem szeretném, ha esetleg az ágyamba kakkant. Puszi - köszöntem el.
- Jóéjt - hallatszott a cuppanós hang, minden bizonnyal puszit küldött, amire ismét elmosolyodtam, majd bontottam a vonalat.
- Mivan, kiskutyám? - nyúltam két mellső lába alá,  hogy az ölembe fogjam, és felállva, a földszintre sétáljak vele. Ott azonban váratlan látvány fogadott. - Nolan?!
Hogy az ördögbe került ez ide, és jutott be a házba?!


Két nap múlva már a reptéren álltunk, és pár biztonsági emberrel körülvéve várakoztunk Ericre és a húgaira, akik elvileg vele tartottak. Az anyukája rendben volt, de a doki azt javasolta, pihenjen egy kicsit, amihez a gyerekzsivaj és az esetleges látogatók nem dukálnak. Így maradt otthon vele Eric bátyja, annak menyasszonya és ikertesója, hogy gondját viseljék a nőnek. Ericet nagyon rosszul érintette, mikor haza kellett jönnie, de Lucas azt mondta, szörnyen röstelli a dolgot, hogy elrángatja onnan, de muszáj visszajönnie Londonba, mert dolga van. A húgai meg jöttek vele, szóval duplán izgatott voltam. Már csak azt nem tudtam, mégis hogyan tálaljam neki a Nolan dolgot, és a történteket. Ugyanis a bűntudat mardosott, de tisztában voltam vele, ezt egyenlőre még magamban kell tartanom.
A tábla villant egyet, és kiírta, a Svédországból jövő gép leszállt, és hamarosan már az utasok is a terminálon lesznek. Izgatottan pipiskedtem és kapkodtam a fejem, minél előbb megpillanthassam a három alakot, és szerencsére nem is kellett sokat várni, Eric, Elizabeth és Emery egymás mellett jőve, ugyancsak biztonságiakkal körülvéve közelítettek felénk. Nem bírtam magammal, olyan régóta nem öleltem már meg, hogy egyszerűen kibújtam Oliver öleléséből, és szerelmem felé rohantam. Igen, jól olvastátok: A szerelmem felé.
Láthatóan ő is engem keresett, hisz tudta, kijövünk elé. A rajongók valahogy elkerülték a helyszínt, bár engem megtaláltak... De ez sem érdekelt, csak az jelent meg lelki szemeim előtt, hogy vagy minél előbb meleg ölelésébe bújok, és ott puszilom, ahol érem, majd viccelődök vele és a tesóival a kocsiban, vagy nyomban összeesek.
Amikor megpillantott, szélesen elvigyorodott, dobott egyet a kezében tartott barna gitártokon, és kitárta karjait, még mindig fogva a hangszert. Eddig még nem láttam nála, szóval kicsit meglepődtem, mégis miért hozott Svédből egy újabb gitárt, mikor otthon már volt kettő, de inkább elvetettem a gondolatot, mert kellett másnak is a hely.

- Hello, Kicsim! - húzott magához derekamnál fogva, homlokát enyémnek döntötte, majd kis puszit nyomott fülem mögé. Sokkal romantikusabb volt, mintha egyből megcsókolt volna. Ugyanis a homlok puszi erős érzelmeket takar, míg a csók szólhatott volna a kameráknak is. Melyek egyébként itt már jelen voltak, valahogy előtűntek a semmiből, és csak halványan érzékeltem, ahogy a két lány odébb sétált, hogy hagyjanak minket "örömködni", a kamerák pedig megállíthatatlanul kattogtak. Beck mondta, hogy kicsit rá is kell játszanunk a dologra, ugye a cikk miatt, de szerintem nekünk már nem kellett színjáték. Túljutottunk mi már azon a szinten, szerény véleményem szerint.
- Szia - mosolyogtam rá. A viszontlátás öröme beragyogta a szívemet, vágtázott, mintha a maratont vészelte volna át, és fülemben éreztem dobogni is éltető szervemet.
- Hiányoztál - durmogta, szorosan ölelt magához. Teljesen kizártuk a külvilágot, a sikító rajongókat, a folyamatosan kattogó gépeket. Nem érdekelt minket, hiszen eltelt egy hét, míg ő távol volt, s rettentően hiányzott. El sem hiszem, mennyire. De természetesen nem mondhattam azt neki, hogy jöjjön haza, a családjának szüksége volt rá. 
- Mmm - hajoltam ajkaihoz, szűzies csókot nyomtam rájuk. Belemosolygott, s ettől én is. Rettentő cukik lehettünk, és tudtam, holnapra, vagy estére meglesz a következő cikkünk is. Sőt, lehet, hogy több is. Ki tudja. 
- Tudod, erre azt szokás mondani: nekem is te, bébi! - utánozta gyengén hangomat, gesztikulált is, hogy hitelesen hozza a nőies formát; hozzátenném azt is igen gyatrán. De én csak felnevettem. Hitetlenül megráztam a fejem, de nem szakadtam el tőle.
- Egy: nem szoktam ilyen megnyilvánulásokat tenni - fintorogtam, ő viszont csak szemtelenül vigyorgott. - Kettő: Hát...
- Tehát nem hiányoztam? - hajolt közel, egészen közel hozzám, szinte már egy szalmaszál sem fért volna el köztünk. Ajkai végigsúrolták enyémeket, aztán nyakamhoz hajolt. Tudtam, csak idegesíteni akart, kiprovokálni egy igent, és imádtam, hogy nem érdekelte a média: csak velem foglalkozott, nem azzal, hogy holnapra lesz egy külön cikkünk. Vagy ismétlem magam: kettő, akár.
Kuncogva ráztam meg fejem, már meg is szólaltam volna, de ajkam hirtelen nagyon is elfoglalt lett.
- Egy kicsit sem? - nyelvét végighúzta nyakam érzékeny vonalán, kis puszit nyomott fülem mögé. Kirázott a hideg, felsóhajtottam.
- Talán egy icipicit - haraptam ajkamba, mulatságos volt ez az utóbbi pár perc.
- Talán, mi? - vigyorogva hajolt ismét felém, hogy aztán egy lassú, érzéki, szenvedélyes csókkal jutalmazzon. A kamerák ismételten eszeveszett kattogásba kezdtek, és ez már jobban zavart, mint az előbb.
- Hé! - hallottuk meg a hangos kiáltást, a feltehetőleg fiú irányába fordultunk. Az emberek sorakoztak, Elizabeth ismerősként mosolygott rám, már jó régen találkoztunk. Mégis, valahogy éreztem, láttam a tekintetéből, ő sejtette a dolgokat. Hogy mégis honnan, azt nem tudom. Emery nővére ölelésébe bújva próbálta túlélni a firkászokat, aki meglepően könnyedén le is rázta azokat, és csak minket figyelt. Rámosolyogtam. - Mielőtt még egy egzakt pornót leforgattok itt helyben, a nyílt, emberekkel és kíváncsi, szinte már őrült tekintetekkel zsúfolt reptér termináljának kellős közepén szeretnélek megkérni titeket, hogy haladjatok! Egymásnak örülni otthon is tudtok, arra ott van az ágy is! - Magyarázta teljes átéléssel, majd felhördült, mikor Beck tarkón csapta, és társaságunk legfiatalabb tagjára mutatott: Emery-re.
És igen. Ez csak Oliver volt. A nagyszerű, óvó bátyám. Vagyis az egyik... Szarkazmus level100!


Mikor a kocsi leparkolt a már jól ismert ház előtt, én izgatottan pattantam ki, ugyanakkor a lelkiismeret-furdalás is hirtelen érkezett, mikor elért tudatomig a gondolat: Nolan, ezen a helyszínen, amiket mondott... Basszus.
- Minden okés? - lépett mellém Beck, arca aggodalmat sugárzott, miután vagy két percig csak álltam egy helyben, és karjaimat összefűzve mellkasom előtt meredtem összehúzott szemekkel az ajtóra. Szeme kedvesen csillogott, miközben tenyerét hátamra simította, és finoman megtolt a bejárat felé, Vonallá préselődött ajkakkal léptem át a küszöböt és félszegen elmosolyodtam, mikor Eric segített levenni a kabátomat, de ettől csak még jobban rám tört a rossz érzés.
Eric a kezemet megfogva vezetett a nappaliba, majd miután leült a párnákra, az ölébe húzott. Halványan mosolyogva foglaltam én is helyet,és próbáltam nem arra gondolni, milyen jó, hogy nem a kanapéra ültem le, mert akkor kitört volna a harci láz és a pánik az emlékek hatására.
- Valaki palacsintát? - kérdeztem végül, hogy eltereljem valamivel a figyelmemet. Rohadt Nolan! Hogy menjen a mindenki tudja hova, és hogy kapna be néhány dolgot!
A jelenlévők együttesen jelezték, ők kérnek, úgyhogy egy féloldalas mosollyal kászálódtam fel Eric öléből, és mentem át a konyhába az étkezőn keresztül. Hangulatom nyomott volt, igazából palacsintát sem volt kedvem csinálni, de tudtam, ha csak ennyivel is, de muszáj lekötnöm magam. Rettentően féltem és izgultam egyaránt, Nolan vajon köpni fog-e, hiszen az utóbbi időben firkászként tevékenykedett, szóval rendesen be voltam tojva, és az sem segített a helyzetem, amikor megláttam Eric fáradt, aggódó, de szeretetteljes tekintetét, és rájöttem: egy semmirekellő csaló vagyok, aki nem illik ebbe a kapcsolatba, mert nem tud megálljt parancsolni magának. Hát milyen nő, feleség vagyok én? Elsőre válaszolva gyarló, míg a másodikra... Hát, nem is vagyok az. Ez a nagy helyzet.
Amíg gyötörtem magamat, és a pultnál állva készítettem elő a hozzávalókat, gondolataim egészen elterelődtek. Elhessegettem az árnyakat, nem akartam, hogy tovább zargassanak. és inkább arra koncentrálta, mégis hogyan csináljam a palacsintát. Őrület... Na jó, talán mégsem sikerült teljesen lekapcsolni. Mindegy - gondoltam
Épp a hűtőben kotorásztam, amikor meghallottam a halk lépteket.
- Mit akarsz enni? Tudok mást is csinálni, mint palacsinta... Tegnap készült banántortából, esetleg, vagy mondjuk rántotta? - érdeklődtem még mindig háttal, arra számítva, Beck lesz itt vagy Eric.
- Öhm... Palacsintát... - Hangzott a válasz bizonytalanul egy valahol már hallott, de mégis idegen, fiatalos hangon. Meglepetten fordultam hátra, és egy tizennégy év körüli csajszi álldogált az ajtókeretnek dőlve, ujjait összekulcsolva, leejtve.
- Emery, mizujs? - kérdeztem kedves hangnemben, miközben visszafordultam a hűtőbe. Pipiskednem kellett, hogy elérjem a felső polcot, és ezzel együtt a lekvárt meg a tojásokat, de nincs mit tenni... Törpe vagyok, legalábbis a bitang nagy hűtőhöz képest biztosan. - Tuti jó lesz?
- Igen, köszönöm.
- Mit szólnál ahhoz, ha a palacsinta mellé ennénk egy kis fagyit is? - húztam elő a mélyhűtőből a vanília-csokoládé fagylaltos dobozt, és a pultra tettem azt. Emery-nek felcsillantak a szemei, és egy kósza lépést tett felém.
- Az jó lenne - eresztett meg egy halvány mosolyt felém, mire megpaskoltam a kis bárszéket, amit még régebben a pult alá csúsztattam lustaságom okán, és ő felbátorodva helyet is foglalt rajta, majd elmélyülten figyelte tevékenykedésemet, néha-néha csenve egy-két szem gyümölcsöt, amit később anyu receptje szerint a tésztába öntöttem. Egész jól elbeszélgettünk, a végére a csajos témák is előkerültek, és én csodálkozva vettem észre, milyen jó kedvem lett a társaságában, mennyire megkedveltem, és, hogy sikerült elfelejtenem egy kis időre Nolant. Haladás.
Plusz az sem kizárható, hogy - biztosan valami Saade hagyományként - mennyire jó kedve volt, a történteket nézve. Furcsálltam, de örültem is neki, hogy látszólag nem aggodalmaskodott, és nem volt rossz a kedve. Mondjuk biztos nem volt minden a legnagyobb rendben, de nálam sem, szóval, ha így nézzük, minden a legnagyobb rendben.


Nos, nagyon piszok voltam... De kitaláljátok, mi történt Laycie és Nolan között? Várom a tippeket!
A végére hagytam most a dumát, lényegében oktalanul. Viszont nem hagyhatom ki ezt a néhány szót: Elképesztően köszönöm a támogatásotokat, az előző részhez érkező három kommentet, a negyvenkettő feliratkozót és ezt a rengeteg megtekintést, el sem hiszem! Köszönöm! :')
Ui.: Elgondolkodtam... Szerintem a sztori marad egy évados, így nemsokára véget ér - plusz néhány fejezettel kibővülve (hogy mindenre sor kerüljön), mint eredetileg terveztem volna -, de az oldalon nyílna egy újabb Eric ff, mivel annyira a szívemhez nőtt ez a srác... Lenne értelme, vagy inkább hanyagoljam az ötletet? Erre is térjetek ki, légyszi, ha írtok nekem valamit! :') xx

8 megjegyzés:

  1. Ne merészeld hanyagolni az ötletet! :D Én lennék a legboldogabb elhiheted! <3
    Laycie és Eric annyira édesek *_* Megzabálom őket <3
    Eleonur kép *_* #Imádtam őket
    Siess nagyon xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben, nem fogom, bár szerintem új oldalt nyitok a blognak (majd), hogy ez megmaradjon Laycie-éknek. :)
      Örülök, hogy tetszett, és igen, Ők azok :"D <3
      Még ma kirakom, szerintem. :)

      Ölel, RS

      Törlés
  2. Wááá, ez a rész is szuper lett, fogalmam sincs hogy fogom kibirni jövő péntekig!! :D
    Én személy szerint imádnám ha a sztori két évados lenne, de már most kiváncsi vagyok, hogy miről szólna a kövi Erices ff!! <3
    Noncsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett! *w*
      Hamarosan megtudod, miről fog szólni a kövi, már építgetem magamban a sztorit. :')

      Lots of love,
      RS

      Törlés
  3. Aztabüdös(*cenzúra*), már megint sikerült egy olyan részt írnod, amit elolvasva nem férek a bőrömbe attól, hogy vajon mi lehet a folytatás! Hirtelen a semmiből előtűnik Nolan is... Whoaa! Ez aztán a fordulat!
    Megmondom őszintén, nekem van egy olyan sejtésem, hogy az eleinte Eric és Laycie között lévő álházasságról tud valamit és megvesztegette Laycie-t, hogy ha nem tesz meg olyan dolgokat, amire kéri, kitálal a sajtónak... El ne mondd, hogy így van-e vagy sem! Kíváncsi vagyok, hány százalékban lesz igazam :D
    Egyébként az, hogy eleinte több évadosra tervezted a fanfictiont, nálam már 2 résszel ezelőtt sántítani kezdett... És igazam is volt! :D Jó döntés volt, hiszen nem a részek száma, hanem a tartalma fontos :)
    Annak ellenére, hogy nem vagyok nagy Eric Saade rajongó, még szívesen olvasnám a ficijeid ^^ Szóval hajrá, a következőt is örömmel várom és szerintem a többiek is! :)
    Apropó: siess a kövivel! Barby xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet! :"D
      Minden kiderül majd, szépen sorjában... Sőt, a Skyleres dolgok sem lapulnak a végekig. ;)
      Huhh, nálam is valamikor akkor kezdett tudatosulni bennem a dolog, azt hiszem. Szerintem is jó döntés volt. :D
      Nagyon örülök, hogy így gondolod! Köszönöm! <33
      Hamarosan kikerül. :) xxx

      Törlés
  4. Veszettül jó lett, várom a kövit! Gőzöm sincs mit mondott Nolan, de húúúúúú. Izgulok :D
    Ami pedig az évadokat illeti. Szívesen olvasnám még pár (sok) részen át ezt az Eric Saade ff-t , de persze hajlanék én az újra is. Csak még könyörgöm, had gyönyörködjek az örömükben. Siess a folytival ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ígérem, egy ideig még gyönyörködhetsz az örömükben. :) Happy end-et szánok nekik, de még meglátjuk, mit hoz a jövő...
      Hamarosan érkezik, szerintem még ma. És örülök, hogy tetszett, nemsokára pedig minden kiderül. :) <3 xx

      Törlés