Huszonötödik: A másik bátyám

Hello, Sültkrumplik!

Köszönöm az előző részhez érkező visszajelzéseket, és a 18600+ megtekintést :') 

Szeretlek Titeket! <3

Nem lett egy hosszú fejezet, de itt inkább a tartalomra mentem, mint a méretre... Remélem, ettől függetlenül azért tetszeni fog. :')

xoxo, RS

A másik bátyám

"Amióta értesültünk az eltitkolt esküvőről, a két sztár, mintha csak felszívódott volna. Alig láttuk őket nyilvánosan, Eric is csupán a stúdióba vonult el egyszer kétszer, Laycie pedig leforgatta a kezdő részeket a sorozatához, mely egyébként holnap startol, emberek! Este hét óra, kettes csatorna, kötelező a családnak!

Január közepe van, ha minden igaz, kedvenceink négy hónapja esküdtek. Mégis, csak most jött el az idő, hogy betekintést engedtek az életükbe. Szó szerint, ugyanis a napokban Eric ajtót nyitott a fotósoknak, akik szuper képeket lőttek az egyébként otthonos, ízléses és családias hangulatú lakásról. Laycie nem volt otthon, és Eric is csak hirtelen lett elkapva, mindketten nagyon elfoglaltak. Egyedül a kutyájuk az aki amellett, hogy isteni cuki, folyton nyugiban van, és ki tudja, miért, de elgondolkodtam: a kisállat talán a baba-próba? Hogy vajon megállják e a helyüket, és képesek e gondoskodni egy életről? Mi lennénk a legboldogabbak, ha Laycie egy nap bejelentené: A Legkisebb Saade bizony úton van. Vajon erre a fordulatra mikor kerül majd sor? Bővül majd a családjuk? Vagy kapcsolatuk megmarad ezen a szinten, s még az egyébként szárnyaló karrierükre koncentrálnak? Egyenlőre még nem tudjuk, de ha bármi új infó elénk kerül, Ti lesztek az elsők, akik értesülnek róla!"

~ Rebecca Fuester,

Az új főszerkesztő

Egy bujkáló mosollyal olvastam a cikket, lábaim Eric ölében voltak. Látszólag a telefonom képernyőjére koncentráltam, valójában viszont Eric arcát vizslattam. Ő is nagyon elmerült, csak éppen a tévére koncentrált. Lábait felpakolta az asztalra, kezét lábamon nyugtatta, néha kis köröket írt le rá az egyik ujjával.

Két hét telt el, tizenkettedikét írtunk. Reggel nyolc óra volt, kint hideg, télies idő. Eredetileg Twitterre akartam felmenni, hogy felköszöntsem Zaynt, Kyle unokatesóját, akivel már volt szerencsém személyesen is találkozni, de utána megakadt a szemem a címen, így inkább abba is hagytam a nézelődést, és teljes figyelmemet a soroknak szenteltem. Elképesztő, de kábé fél óra alatt tudtam csak végigolvasni, ugyanis az oldalon az eddig készült összes cikket és egyebeket felsorakoztatták rólunk. Meglepő módon, egyébként. De mérhetetlen boldogságot okozott nekem az, hogy így olvashattam Rólunk. Hogy az emberek foglalkoztak velünk, olvasták a cikkeket. Sőt, amikor kíváncsiságtól vezérlően rákerestem a Pheede tagra - tudni illik, ezt a nevet adták nekünk, mint Zayn és barátnőjének a Zerrie -, nem egy posztot véltem látni. És ezen felnevettem.

- Mi ilyen vicces? - érdeklődött Eric kíváncsian. Tekintete elidőzött fedetlen lábaimon, mivel csupán egy bugyi volt rajtam, és az egyik hosszú, nekem térdig érő pólója. Rajta atléta és boxer volt, de egyikőnk sem fázott, a kandalló kellemes meleget kölcsönzött a számunkra.

- Pheede - tűrtem fülem mögé egy kósza tincset, majd felé fordítva a képernyőt ösztönöztem őt az olvasásra. Koncentrált, s amikor végzett a sorokkal, egy levakarhatatlan, boldog mosollyal ajándékozott meg.

- Ohh, jut eszembe - paskolta meg lábamat ütemesen, figyelemfelkeltően. - Délután koncertem lesz, és te is jössz.

- Oké - vontam vállat. - Még amúgy sem voltam koncerteden.

- Így van - nevetett ki. - És ez valljuk be, szánalmas.

- Hé, én vevő vagyok ezekre, de az uraság az, aki nem adott túl sok koncertet az utóbbi időben, és kissé elhanyagolta a munkáját, ezzel nem téve eleget a világszerte több milliós létszámú rajongóinak - csipkelődtem rá mutogatva, de ahelyett, hogy csúnyán nézett volna rám, és így én nyertem volna a szópárbajunkat, ő csak rám ugrott, és ott csikizett, ahol ért. Én meg visongtam, és azért rimánkodtam, hagyja abba. Nem volt egy fair játék, meg kell hagyni, de talán még belefért a keretbe.

A bunyó lezajlott, átadtuk magunkat a tunyulásnak. Pihenésünket azonban egy idő után a csengő hangja zavarta meg. Egyikőnknek sem volt kedve felállni, és ajtót nyitni, szóval lógva hagytuk. Azonban látogatónk rátenyerelt a gombra, és addig nem adta fel, míg Eric dünnyögve fel nem állt, és nem ment ajtót nyitni, közben hajába túrva. Én meg, mivel túl kíváncsi voltam, utána mentem, hogy megnézzem, ki zargat minket. Nos, talán nem kellett volna.

Amint az ajtó kinyílt, s így láttatni engedte az eléggé feldúlt, mérges, szikrákat szóró fiút... történetesen idősebb bátyámat, Deant, elakadt a lélegzetem.  

Végigvezette tekintetét Ericen, akin ugye nem volt túl sok ruha, majd rajtam, aki ugyan ilyen helyzetben volt, a következő pillanatban pedig keze lendült, és behúzott egyet Ericnek. Felsikítottam, és az akkorra már a földön fekvő sráchoz siettem. Könnyek gyűltek a szemembe meglátva felrepedt ajkát, és a szeme alatt ékeskedő lila foltot. Fogalmam sincs, hogy kapott ilyen nagyot, Dean a jelek szerint túlságosan is jó erőnlétben lehetett azóta, hogy nem találkoztunk.

Ölembe fektettem a fejét, és az arcát simogattam. Nem néztem fel, nem kérdeztem semmit, és őszintén szólva még az agyam is leállt. Nem gondoltam arra, hogy került ide, miért jött, mit keres itt három francos év után, mert sokkal jobban lefoglalt Eric arcának tanulmányozása.

Hogy tehette ezt?! Dean mindig előbb cselekedett, mint kérdezett, vagy gondolkodott, de ez akkor is sok(k)!

- Itt meg mi történt? - estek be a többiek, egészen pontosan Drew, Lucy és Oliver. Kapkodták a fejüket, Drew és a barátnője ijedtnek látszottak és kissé talán dühösnek is, míg kisebbik bátyám sokkosan meredt Dean-re. Ő sem hitte el, hogy itt látta. Azt meg végképp nem, hogy le is ütötte a... hát... a férjemet. Már ahogy ő tudhatta.

- Eric - szólítottam, amikor láthatóan kezdett magához térni, én pedig ezzel párhuzamosan könnyebbültem meg. Drew és Oliver feltámogatták, majd a kanapéra ültették. Egyébként máig nem tudom, mégis hogy kerültek ők is ide, de asszem' nagyon jókor jöttek. Hatalmasra nyílt szemekkel néztem Deanre, aki semlegesen meredt rám. Úgy tökön rúgtam volna, esküszöm...

- Mégis mit képzelsz magadról?! - förmedtem rá, s letöröltem könnyeimet, melyek időközben kicsordultak. 

- Még, hogy én? - morogta. - A francba is, a húgom vagy, és az újságokból kell megtudnom, hogy összejöttél egy bugyihúzogató svéddel, aztán hozzá is mentél? Ez minden, csak nem oké! És bocsáss meg, amiért csúnyácskán reagálok a témára - tárta szét karjait indulatosan.

- Semmi jogod számon kérni engem, bakker! Mesélj már, ki tűnt el három évre, és hagyott itt csapot papot?! - vontam kérdőre, és amikor szólásra nyitotta volna a száját ikertestvérére mutatva, én elhallgattattam. - Nem magyarázat! Ő hazajött, átbeszéltük, elölről kezdtük, de te hol voltál? Az isten háta mögött, basszus! Azt sem tudom, hol, érted? Ez olyan szánalmas... És erre meg idejössz, csak úgy, a semmiből, és leütöd a férjemet? Na menj te a fenébe! - fröcsögtem hitetlen hangnemben.

- Mégis mit kellett volna tennem, ha a köztudottan tiszta húgom ki tudja, hányszor feküdt már össze ezzel a balfasszal?! - folytatta rendületlenül a többiek felé bökve, mire én is oda pillantottam. Szegény Ericnek épp Lucy hozott jeget az arcára. Mi még mindig az ajtóban álltunk, bár már csukott ajtók mögött. Azért nem tartozik minden a szomszédokra.

Emelt hangon beszélt, és ez rohadtul idegesített.

- Uralkodj már magadon! - kiabáltam én is. - Ha így is lenne, ez mikor tartozna már rád?!

Ismét a többiekre pillantott, akik a kanapén ültek csöndbe burkolózva, ezúttal már meg is indult feléjük. Eric kihúzta magát, mutatva az erőviszonyokat. Bár a bátyám magasabb volt nála, de nem izmosabb; még úgy sem, hogy az előbb leütötte. 

- De igenis rám tartozik! A bátyád vagyok, csezdmeg! - S ezzel megtorpant.

- És ez feljogosít arra, hogy megosszam veled, mikor szexelek egyet a férjemmel? - kiabáltam.

- Valamilyen mértékben igen!

- Megáll az ész! - csattantam. - Eric, történt köztünk bármi is? - kiabáltam át a másik szobába.

- Nem - hallatszott a halk hang. - Nem történt semmi közöttünk.

Dean hitetlenül meredt rám, állkapcsa meg-megrándult. 

- De még ha úgy is lett volna, ahogyan azt te gondolod, kedves bátyókám, akkor is tojnék a véleményedre. Mert Oliverrel szemben, neked abszolúte nincs semmi jogod beleszólni az életembe. 

Néhány óra múlva mind a kanapén ültünk, és unott arccal hallgattuk Lucas és Beck hosszúra nyúló kiosztását. 

- Nonszensz - állította Lucas, és Eric felé bökött állával. Próbáltam kicsit javítani a helyzeten, és púderrel eltüntetni a foltot, de esélytelen volt. Amúgy is túl jó volt a szeme.

- Az - motyogtam.

- Phell, emlékeztetnélek, jó a fülem - emlékeztetett Beck. Megforgattam a szemem. - És a szemem is jó, kisasszony! Tudom, hogy ez nem a te hibád volt, de akkor sem vagy ártatlan. 

Bólintottam, bár egyáltalán nem éreztem úgy, hogy a fejmosást jogosan kaptuk. Inkább amolyan dacos-unott biccentés volt ez, mintsem egy hibámat-beismerő fajta. 

- Dean, amikor felhívtál, és érdeklődtél a húgod holléte felől, nem erre számítottam - húzta el száját Beck, felkaptam a fejem. Mi van?!

- Te felhívtad? - akadtam fent. A számát honnan szerezte meg? Sajtó... Anyáék! Bakker!

- Mégis hogy tudtam volna meg, merre laksz, nagyokos? - puffogott a fiú. 

Felhorkantam.

- Idióta.

- Buta. 

- Degenerált, primitív állat.

- Szűzkurva. - Ez volt az a mondata, mely szíven ütött. Azt hiszem, itt utáltam meg; persze pillanatnyilag. De akkor nagyon!

- Gyerekesek vagytok! - szállt be Oliver is. - Viselkedjetek már, basszus! 

- Csitu van, Olly - intette le Dean lenézően. - Ez most nem rólad szól.

Felvont szemöldökkel néztem rá.

- Azt hiszem, ez most igenis a Phellekről szól - nevettem fel szarkasztikusan. - Ericnek is annyi köze van hozzá, hogy már az életem része, ráadásul behúztál neki. Szóval neked van "csitu", nagyfiú!

Ezúttal Dean röhögött fel, és már pont válaszolt volna valami frappánsat, mikor is Lucas és Beck egyszerre kiáltottak fel, és állították le a vitánkat. Eric oldalának dőltem, ezzel is nyugtatva magam, és próbáltam nem felrobbanni a dühtől. Átkarolta a derekam, én pedig vállára hajtottam fejem. Rá sandítottam, milyen arcot vágott, de mivel épp egy zacskó borsót szorított az arcához, nem igen láttam. 

- Oké, elég volt! - csattantak a menedzserek. Lucas folytatta. - Felnőtt, érett emberek vagytok! Ennek nem most van itt az ideje! A mai fontos koncert lett volna Ericnek, most jöttek volna a fejesek, és íratták volna alá az előrehozott szerződést a tévés műsorral, de hála neked, fiam, fújhatjuk az egészet. Hálás köszönetem!

- Mi van? - hökkent meg. - Ha így állunk, én fix, hogy nem maradok itthon! Ha ez az X-en múlik, ne is számíts rá, hogy visszakozok.

Lucas elégedetten bólintott, mintha csak számított volna erre a válaszra. Mondjuk lehet, hogy így is volt. Mindenesetre talpra állította Ericet, és egy pillantással engem is, majd az emeleten lévő sminkcuccaimhoz mentünk. Lucas sétált elöl, folyamatosan magában motyogva, mi pedig észrevétlenül kulcsoltuk össze ujjainkat a sötétben. 

- Nem számíthatunk szépítkezési cuccokra a helyszínen, szóval kénytelenek vagyunk tőled kölcsönözni néhányat, Laycie - kezdte. Bólintottam, és a dobozaimhoz léptem. Elővettem néhány kencét, ecsetet, és poénból még a spirálomat és az egyik rúzsomat is. Eric felnevetett, de arca fájdalmasan megrándult az érzésre. 

- Hálás köszönetem - mosolygott rám fáradtan, majd elvéve a dolgokat a kezemből, távozott a helyiségből.

Erichez léptem.

- Jól vagy? - simítottam kezemet óvatosan arcára, felszisszentem, ahogy láthatóan megrándult az arca, és lehunyt szemekkel próbált túljutni a fájdalmán. Férfi volt, nem sírt, nem picsogott, de tudtam, nem volt egy leányálom.

- Persze. Kaptam már nagyobbat is - vont vállat, megpróbálva elviccelni a helyzetet.

- Amikor az egy éjszakás kalandjaid pasijai hirtelen hazajöttek, és elnáspángoltak? - nevettem fel, viccnek szánva a kérdést. De sajnos nem úgy sült el, ahogyan én azt terveztem.

- Pontosan - röhögött, de amint rájött, mit mondott, elhallgatott, és aggódva, vonallá préselődött, még mindig sebes ajkakkal nézett rám. Én meg nem tudom miért, de megsértődtem. Tudtam, nem egy kifejezetten tiszta és erkölcsös múlttal rendelkezik, de így, ilyen nyíltan hallva akkor is szar volt. 

Kikerülve őt, a földszintre mentem, s ott is az étkezőbe. Nem volt kedvem beszélgetni, szóval a zsebemből kitúrva a mobilomat, az egyik székre felülve foglaltam le magam, és próbáltam kizárni mindent a fejemből. De nem igazán sikerült.

Kezdjük az elejéről! Három év után hazajött a másik bátyám is. Ez mind szép és jó is lenne, de behúzott a srácnak, akivel ki tudja, milyen kapcsolatban vagyok, aztán még sértegetett, számon is kért. Majd Erickel is történt egy kis... valami, ami csak egy újabb kavics volt az út szélén, melyben elbukhatok, szóval összességében fantasztikus napot tudhatok magam mögött. És még nem volt vége. Éreztem, valahogy éreztem, hogy aznap történni fog még valami. Köszi, január 12, köszi, Zayn Malik, amiért szerencsétlen napot okoztál nekem a szülinapoddal!

Egy idő után azonban nem csinálhattam ezt tovább, és kénytelen voltam elindulni készülődni. Még mindig sík ideg voltam, de egy szó nélkül mentem végig a nappalin, egyenesen a lépcső felé. Nem volt kedvem jópofizni senkivel, pedig az egyetlen, aki itt hibás, az a legidősebb bátyám volt. De nem érdekelt. 

Az emeleten először a fürdőbe vonultam, ahonnan a szobámba sétáltam. Felkaptam egy tiszta fehérnemű szettet, majd visszabattyogtam. A ruháimat ledobáltam magamról, és beálltam a tus alá. Egy frissítő zuhanyt vettem, amitől kezdtem ellazulni. Nem siettem, pedig talán kellett volna. Én mindenesetre ráértem.
Amint végeztem, megtörülköztem, a hajamat is megszárítottam, s belebújtam a fehérneműimbe. A tükörbe nézve megpillanthattam piros szemeimet, amiket nem tudtam sminkkel eltakarni, de hát mit lehet tenni...
Nehézkesen, de magamra húztam a harisnyámat, majd arra rá a zöld, kötött anyagú szoknyámat. Felülre egy kötött pólót húztam, s arra rá később egy a ruhámnál hosszabb farmerdzsekit. Tudtam, fázni fogok, de nem izgatott, csinos akartam lenni.
Ajkaimra vörös rúzst kentem, pödörtem egyet-kettőt pilláimon, majd a szemeimet is kihúztam. Kiegészítőként csupán egy érdekes kinézetű, de annál inkább kedvelt nyakláncot kaptam magamra, majd a szobámból a magassarkú cipőmet, s így sétáltam le a földszintre.
Mindenki csendben volt, szerintem még mindig próbálták emészteni a hallottakat. Eric nem szólt egy szót sem, míg Lucy hozott neki egy újabb csomag fagyasztott borsót. Drew és Oliver halkan beszélgettek, egyedül Dean volt az, aki odébb állva, kissé rezignáltan temetkezett teljesen a gondolataiba, teljes csöndben. Érkezésemre mind felkapták a fejüket, és nem tudtam nem észrevenni, ahogy felcsillant Eric szeme, majd lábaimat meglátva ajkaiba harapott. Aztán inkább visszavonta, hiszen fájt neki.
- Laycie, én... Whoa - lépett elém Dean, de ahogy megpillantott, elállt a lélegzete.Végigmért, majd féloldalasan rám mosolygott. Szeme körül megjelentek a szarkalábak, arcán a gödröcskéje, de nem hatott meg. Rohadt pipa voltam rá.
- Nem érdekel - néztem rá nyomatékosan, majd utam egyenesen Erichez vezetett. - Pár óra, vagy nap, és jobban lesz a szemed - vizslattam monokliját.
- Rendben leszek - fogta meg a kezemet, majd ő is felment készülődni.
- Tudom - erőltettem mosolyt az arcomra, de ezt ő már nem láthatta. - Köszi, Luc, hogy ápoltad - küldtem mosolyt barátnőm felé, aki csak legyintett egyet. Mellé huppantam, és tudatosan megpróbáltam teljesen kizárni a többieket. Csak vele foglalkoztam, és trécseltünk össze-vissza, bár íriszein látszott, mennyire zavarta a helyzet. De nem tette szóvá, amit értékeltem.
- Kész vagyok, indulhatunk - jelent meg előttünk Eric.
Felálltam, elrendeztem magam, és Oliverre néztem.
- Nem tudom, hogy bírtad ki ezt három évig, de minden elismerésem a tiéd - biccentettem testvéremre, majd kisétáltam a házból. Éreztem magamon a pillantásokat, és tudtam, ez ütős beszólás volt, de nem zavartattam magam, és emelt fővel, győztesen szálltam be a furgonba, majd foglaltam helyet az ablak mellett. Tudom, bunkón és gyerekesen viselkedtem, de nem baj, mert néha még én is lehetek önző, vagy akármi.