2015. október 23., péntek

Huszonhatodik: Abortusz

Hello, Sültkrumplik!
Köszönöm szépen az utolsó részhez érkezett visszajelzéseket, a díjakat, és ezt a rengeteg megtekintést! El sem hiszitek, mekkora vigyor terült szét az arcomon, mikor megláttam! :')
Köszönöm! <3
A részről annyit, hogy kicsit furcsa lett, kicsit tesze-tosza és talán egy pöppet még gyors vagy hirtelen is, de próbálgatom a stílusokat, melyik lenne az enyém az írásnál... 

Megtennétek, hogy ha kommenteltek, erről is ejtetek pár szót? 
Hálás lennék érte. :)
Ölel, RS




Abortusz

Az arénáig az út hosszú volt, de én elfoglaltam magam. Versenyeztettem az ablakon legördülő esőcseppeket, és nagyon örültem, mikor az nyert, akinek én szurkoltam. Igazi eszes csaj vagyok én, kérem szépen!
Igyekeztem teljesen kizárni a mellettem ülő srácot, de valahogy nem sikerült. Keze folyton combomra tévedt, mindvégig az arcomat pásztázta, és ebből egy idő után tényleg elegem lett.
- Tudom, hogy szép vagyok, na de ennyire?!
Eric csak felröhögött, szinte kinevetett, majd felém hajolva csókot nyomott ajkaimra. Szívverésem meglódult, a vér az arcomba tódult, és ha nem ültem volna, tuti biztos, hogy a térdem is megroggyan.
Aztán egyszer csak kezemet mellkasára simítottam, és lassan eltoltam magamtól.
- Mit csinálsz? Én most haragszom rád! - vontam össze szemöldököm, miközben állításomat megcáfolva, kezemet arcára simítottam. Hüvelykujjam érintette elfedett monokliját, de nem reagált az érzésre. Vagy nem fájt neki, vagy csak nem akarta, hogy fájjon.
- Olyan könnyen megsértődsz - ingatta fejét, kezeimet ölembe ejtettem.
- Tudom, bocs.
- Nem gáz - rántott vállat, majd biztonsági övemet kikapcsolva az ölébe húzott.
- Ez így minden, csak nem biztonságos - húztam el számat, miközben megpróbáltam lejjebb húzkodni a szoknyámat. Szerencsére a kocsiban ment a fűtés, miközben tudtam, hogy később fázni fogok, és Eric is magával hozta az egyre emelkedő hőérzetemet, de akkor sem bántam meg lenge öltözetemet.
- És? - adott puszit homlokomra, fülem mögé tűrt egy hajtincsemet.
Már pont válaszoltam volna, mikor is Beck hátrafordult hozzánk az anyósülésről, és egy sejtelmes mosollyal zavart meg minket, minden bizonnyal helyzetünk miatt.
- Mindjárt odaérünk - tájékoztatott. - Laycie, leellenőriznéd Eric sminkjét?
- Ez irtó hülyén hangzott - motyogtam, miközben a táskámért nyúltam, és előbányásztam belőle a cuccaimat. Fixáltam az alapozót, majd elégedetten szemléltem az eredményt. - Csak a sasszeműeknek fog feltűnni.
Vállat vont, majd kezemet megfogva mellkasára, pont a szíve fölé helyezte azt. Összevont szemöldökkel meredtem hol rá, hol jobbomra, s vártam, mikor szólal meg végre, de azt hiszem beértem volna annyival is, ha csak szapora szívverését érzem.
- Hallod ezt?
- Jahh, dobog - biccentettem értelmes arccal, Eric hülyén felnevetett.
Kac, kac...
- Én azt hallom, ahogy a nevedet mondogatja.
Elfintorodtam.
- Ez nyálas volt - mondtam, miközben arcom paradicsomot megszégyenítő színben izzott.
- Oké, akkor jó a segged ebben a ruciban - vont vállat.
Mellkason csaptam.
- Nem lehetne a kettő között belőni valahol? - érdeklődtem, miközben éreztem, ahogy a kocsi lelassult, és minden bizonnyal befordult az aréna parkolójába.
- Hmm... - gondolkodott el, mégis mit mondjon. - Nem is tudom... Mondjuk... Erm... Fullos vagy, na!
- Áh, kösz - fintorogtam. 
Ez aztán a bók, öcsém!

Beck társaságában álltam a backstage-ben, Eric Lucas-szal beszélgetett kicsit elhúzódva, és mivel nem akartam hallgatózni - na jó, igen, de Beck még idejében elkapott -, így az előzenekart hallgattam. Nagyon jók voltak, fel is írtam magamra a nevüket, hogy otthon aztán rájuk keressek.
Miközben magam elé nézve merengtem a napomon, belém hasított a tudat: Úristen, mit mondtam?! "Otthon"?! 
Innentől kezdve valahogy nem figyeltem semmire, csak az okokat és egyéb dolgokat kerestem a fejemben, mitől is gondolhattam azt, amit. Otthonomnak hívtam azt a házat, ahol már hónapok óta éltem. És lehet, hogy ez másnak nem lett volna egy hű de nagy dolog, de nekem igenis az volt. Hatalmas. Gigantikus. Ijesztő, de tetszetős.
- Layc - ölelt át egyszer csak hátulról két erős kar, az ismerős illattól egyből tudtam, kivel is volt dolgom. Menta és nikotin, egyenlő Erickel. - Mindjárt kimegyek a színpadra, perceken belül kezdődik a koncertem, amin nagyon sok minden múlik, és szeretném, ha tudnád, hogy a kezdő számot neked ajánlom!
Aztán puszit nyomott a halántékomra, és elrohanva mellettem a színpadra felvezető lépcsők felé sietett. Mielőtt még felléphetett volna az első fokra, hátra fordulva rám kacsintott. Felnevettem, majd valami olyan helyre mentem, ahol kiváló rálátásom nyílt Ericre, amint Drew, Lucy és a többi táncos előtt felkonferálta magát.
Hehh, poén.
- Ezt a számot a szerelmemnek küldöm, és még annyit üzennék neki, hátra, a függöny mögé, hogy köszönöm, amiért kihúzott a gödörből, és, hogy megadta nekem az esélyt! És nektek is köszönöm, amiért itt vagytok, srácok! Imádlak Titeket!
S ebben a pillanatban csendült fel a dal, melyet még életemben nem hallottam, és azt hiszem, kellőképpen meg is siratott...
- Laycie? - hallottam nevemet a hátam mögül, érdeklődve fordultam hátra, miközben igyekeztem letörölni szemem alól a nyomokat.
A szemfestéket, na!
- Igen? - kérdeztem, mikor megpillantottam egy minden bizonnyal festett szőke lányt. Arca ismerős volt, de mégsem bírtam hova tenni. Tudtam, nem rajongó, ezt azért be tudtam határolni. Aztán ki tudja honnan beugrott, ki is a lány. Eszembe jutott Eric és az ő arca, ahogy egymáshoz bújva ölelkeznek, és innen máris rájöttem, ki is lehetett az előttem ácsorgó csajszi. - Molly Sandén, ugye?
- Így van - biccentett. - Hogy tetszik a koncert?
- Eric hozza a formáját - vontam vállat, miközben karjaimat összefűztem mellkasom előtt.
Molly csak bólintott. Itt még egészen szimpatikusnak találtam, bár tény, ami tény: a kedves hanghoz és kérdésekhez egy elégő lenéző pillantás társult, ami azért nem a legjobb párosítás, bárhogy is nézzük.
- Így van. Régen is nagyon jól teljesített...
Most komolyan csak én éreztem itt a kétértelmű utalást?!
- Azt hiszem, nem értem - húztam el számat, miközben tökéletesen tisztában voltam a helyzettel.
Molly csak felnevetett. Szemöldök összevonva meredtem rá, és itt döntöttem el, mi nagyon nem leszünk jóban.
- Ugyan, nem vagy te olyan buta - legyintett lekezelően. - Tudod, nekünk van egy múltunk... - kezdett mesélésbe, mikor is közbeszóltam.
Nem érdekelt a története.
- És ez engem hol is érint? Talán tönkre akarod vágni a kapcsolatunkat? Molly, mutatnék valamit - emeltem orra elé kezemet, megmutatva neki a rajta figyelő gyűrűmet. Nyilvánosság elé mentünk, szóval hordanom kellett. És rohadtul büszke voltam magamra, amiért örömteli arccal tudtam az orra alá dörgölni a tényt, hogy ő bizony vesztett.
- Jó, engem meg ez nem érdekel. Amúgy nem azért jöttem, hogy tönkre tegyem a kapcsolatotokat, Bogaram.
- Hanem? - érdeklődtem látszólag kedvesen. - Talán akkor azért, mert mindenképp látni akartad a férjem nagy szereplését? - Direkt kihangsúlyoztam a "férjem" szót, utalva arra, hogy kié is a "vita tárgya".
- Na ez vicces... Tudod... Anno együtt futottunk be, mint egy pár. Svédben imádtak minket, aztán az egész világ megismerte a duónkat... S végül pont emiatt mentünk szét. Én voltam ott vele, amikor az apja elhunyt, én tudom, miért varratta magára azt a tetoválást, és én tudom, kinek írta a szerelmes dalai legtöbbjét.
- Öcsém, te aztán egy nagyon komoly érv vagy az abortusz mellett... - nevettem fel a röhejes helyzeten, miközben úgy éreztem, menten elsírom magam a tudatra: Azt hittem, mindent tudok Ericről, és erre meg kiderült, közel sem.

Mikor este hazaértünk - igen, haza -, nemhogy vacsit főzni nem volt kedvem, de még élni sem. Molly teljesen elvette a kedvemet mindenféle jótól, és az csak tetézte a hangulatomat, hogy a testvéreimet is a kanapén találtam. Az a bizonyos pohár pedig ott telt be, mikor megláttam Dean kezében a kutyámat. Ekkor eldurrant az agyam.
- Tedd le Floydot, Dean, és menj haza! - utasítottam semleges, közömbös hangon, mire testvérem kikerekedett szemekkel meredt rám.
- Este van, három éve nem voltam Kaliforniában, és ha jól tudom, anyuék azóta költöztek is... tényleg ki akarsz dobni?!
Jól átgondoltam a dolgokat, mégis mit nyernék, illetve mit veszítenék vele, ha ő maradna, vagy menne, aztán nagyvonalúan döntöttem.
- Felőlem maradhatsz - vontam vállat. - És szörnyen sajnálom, amiért ilyen szar a és nyomott lesz a hangulat, de te is rendesen rányomtad a bélyeget a napomra, és a férjem exe is rohadt kedves és barátságos volt velem... szóval jahh, ez van. Ne várjon tőlem senki sem jóindulatot. Kösz a megértést.
És ezzel a remek végszóval megindultam a lépcső felé, s feltrappolva a szobámba rontottam.

Bőgni lett volna kedvem, de csak ledobtam magam az ágyra, majd elhasalva próbáltam jobb kedvre derülni: De miután ez vagy tíz perc elteltével sem következett be, én inkább feladtam, és a laptopomat elővéve kezdtem böngészésbe. 
Mazochista énem előjött, és az első, amire rákerestem ez a címszó volt: Eric Saade és Molly Sandén. 
A képeket látva elkönyvelhettem magamban, Eric sokat változott azóta. Nemcsak stílusban, hanem valahogy kisugárzásilag is. De egy kép láttán rám jött a hányinger is. Eric átölelte a szőkét, mindketten a kamerába mosolyogtak. Ujjaikat összefűzték, és csak remélni mertem, én nem mutatok túl esetlenül a srác mellett. Sosem voltam önbizalom hiányos, de anyám, itt valahogy elbizonytalanodtam. Nem tudom, lehet, a napom volt az ok mindenre, a történtek, a bátyám feltűnése, majd a Molly-val való beszélgetés, de abban biztos voltam, hogy még soha az életben nem volt ilyen hosszú napom. 
Elfáradtam. Kipurcantam. Tényleg.

Pár órával később még mindig az ágyamon hasaltam, már éjfél is elmúlt. Közösségi oldalakat böngésztem, felraktam egy képet Instagramra, amit még régebben átmentettem a gépemre, aztán zenét hallgatva folytattam tovább tevékenykedésemet.
A következő pillanatban azonban felkaptam a fejem, ahogy valaki szó szerint beesett az ajtón, ezzel a frászt hozva rám.
- Úristen, jól vagy?!
- Persze - biccentett elcsukló hangon.
Mi a szent szart művelt ez magával?! Teljesen el van ázva!
- Eric... mennyit ittál?
- Csak egy picit - mutatta a mutatóujja és a hüvelykujja között a mértéket, tekintete zavaros volt, én pedig biztos voltam benne, hogy még azon az estén sem láttam ennyire részegnek, mint ekkor.
- Mennyi az a "pici"? - érdeklődtem felülve a matracon, és bizonytalanul méregettem kissé imbolygó alakját.
- Csupán három pohárkával - legyintett.
- Három milyen tartalmú pohárkával? - tártam szét karjaimat egyre inkább felforrt agyvízzel.
Nehogy már nekem kelljen kihúzni belőle mindent!
- Mind-e-egy - csuklott el ismét a hangja, majd megindult felém. Felvont szemöldökkel kísértem végig alakját, majd amikor szinte ráugrott az ágyamra, és azzal a lendülettel le is fordult róla, belőlem feltört a nevetés. Nem tudom, egyszerűen csak muris volt az egész, én meg tuti megőrültem. Sőt, az is egy lehetséges alternatíva, hogy a fáradtság jött ki így rajtam... előfordult már, szóval nem kizárható.
- Hülye idióta vagy - jelentettem ki. - Mégis miért kellett neked bepiálnod? Ennyire meg kell ünnepelni a sikeredet, bakker? Komolyan?
Bólintott.
Nagyszerű.
- Lehet - nevetett fel hülyén, valószínűleg az első mondatomra válaszolva. - Amúgy... Hány óra van?
- Erm - hajoltam az éjjeliszekrényen lévő telefonom felé. - Hajnali kettő múlt - válaszoltam.
- Ohh. Akkor megyünk szunyálni? - emelte fel a fejét a szőnyegről érdeklődve.
- Már pont kérni akartam - forgattam meg szemeimet, aztán kezemet kinyújtva segítettem őt talpra, majd húztam magam mellé a matracra.
- Aludjunk, jó?
Dünnyögött egyet, aztán mögém húzódva átkarolva a derekamat, így amolyan kiskanál-nagykanál pózba kerülve. Alsó ajkamba haraptam, önkénytelen vigyor társult hozzá.
Hosszú csönd következett. Azt hittem, Eric már alszik, mivel fülem mellett hallottam az egyenletes szuszogását, de csalódnom kellett, mikor az ellenkezőjét tapasztaltam.
- Bárcsak az enyém lennél - dünnyögte rekedtes hangon, karjai szorítása egy pillanatra erősödött. Elakadt a levegőm, de szerencsére hamar lazított a tartásán, és arcát újra nyakamba temette.
Felvontam szemöldökömet, és félig hátrafordulva válaszoltam neki, kissé nagyon értetlenül.
- A tied vagyok, Eric - nyugtattam meg, aztán egy arcra puszi után visszafordultam, és hamar álomba is szenderültem.
Egy olyan világba csöppentem, ahol valahogy minden könnyebb volt. Nem voltam Eric "neje", a tesóim nem voltak ilyen furcsák és nehezen kezelhetőek, a kutyám nem piszkított a nappali padlójára, Molly nem zavarta meg a gondolataimat és Erickel sem volt minden ilyen komplikált. Hiszen basszus, mi ez már?! Az egyik pillanatban megcsókol, a másikban leoltom, egyszer olyan, mintha együtt lennénk, míg másszor tojok a fejére! Ez minden, csak nem normális.
De ez van. Szerintem én sem vagyok az. Mármint normális. Phúú, de nem vagyok az!

8 megjegyzés:

  1. Oh my Gosh *_*
    Először is, Eric rohadtul ért a bókoláshoz :D Amikor a szívére tette Laycie kezét, Damon és Elena jutott eszembe :D
    #Delena
    Molly pedig egy... fhu... számos ronda jelzővel tudnám illetni, de inkább nem mondom ki mert holnap sem érnénk a végére :D
    "Fullos vagy, na!"
    Ezen besírtam :DD
    Meg hogy "Hallod ezt?" "Ja, dobog"
    Áhh istenem :DDD
    Siess a következő résszel, mert már nem bírok magammal :D
    #Hatalmasvirtuálisölelésdrága #visszakénetérnünkezekhezazegybeírtmondatokhoz #csakfelétkisemtudomolvasni xDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Volt ilyen jelenetük? Woah, én ezt a saját kapcsolatomról mintáztam... xd Milyen jó vagyok már, nem?! :"D
      Igen, ő egy ilyen "Fhu", de nyugi, meghallgatlak. :D
      Nekem is ezek a személyes kedvenceim, ezt a részt ilyennek is szántam. :)
      Hamarosan érkezik, talán hamarabb is, mint péntek, mert ugye szabin van a fiatalság. *w*
      #mindezvisssza #neféljénsem #demegoldjuk
      xoxo, RS

      Törlés
  2. Szuper lett . Remélem sietsz majd az új résszel . Kedvenc blogom 4ever !!!!
    Jó ez a stílus csk tartsd meg !!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, rettenetesen boldoggá tettél!
      All the love, RS

      Törlés
  3. Nagyon jó lett a rész! ^^ Imádom Eric-et, basszus. :D <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aaa, egy Virág! *w*
      Köszönöm szépen, és én is, mert Őt nem lehet nem. :"DD
      xx, RS

      Törlés
  4. Úgy bírom, hogy mikor már kezdene helyreállni a megszokott béke, valami mindig közbejön... :D
    Még mindig nagyon tetszik ez a laza, vicces stílus, ami meghatározza az egész sztorit! Viszont, amikor kell, Eric mindig ott van Laycienek és ezt is nagyon szeretem :)
    Összefoglalva, jó rész volt, siess a kövivel! Barby xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen. :D *pirulósarc*
      Köszi szépen, örülök, hogy tetszett! :)
      Ölel, RS

      Törlés