2015. szeptember 4., péntek

Tizenkilenc: Tenyerem az arcán csattant

Ahoy, drága Sültkrumplik! 
Mint ígértem, itt a péntek, és ezzel a következő rész is! Vége az első sulihétnek, nekem pozitív élményekkel, de hát ki mennyire pörgött fel, ez ettől függ. :D Na de a mai fejezet hozatalának egyik oda:
Nagyon, nagyon boldog születésnapot, drága Rei Chan! Igyekeztem valami jót összehozni, boldog szülinapot!! <3 Remélem, tetszeni fog, mindenkinek igyekeztem elnyerni a tetszését nem tudom, mennyire sikerült.
Köszönöm az utolsó rész óta érkezett visszajelzéseket, nagyon aranyosak vagytok! Szeretek mindenkit! <3 Úristen, plusz ezer-valemennyi megtekintés az uccsó óta?! +2 felirtkozó?!
 Jesszumpepi!! *-*
All the love
RS



Tenyerem az arcán csattant


{Laycie}
Hidegen néztem rá. Nem akartam elhinni, hogy pont ő ült velem szemben. Nem akartam őt látni. Vagyis de, persze, hogy akartam! A bátyám volt - az egyik, igazából -, és három éve nem láttam vagy tudtam róla bármit is még szép, hogy felvillanyozott a találkozásunk! De mégsem voltam felhőtlenül boldog.
Nagyon régóta vártam már erre. És most, amikor eljött ez a momentum olyan szintű haragot éreztem iránta, hogy meg tudtam volna fojtani! 
Felkönyököltem az asztalra, és álltam a pillantását. Nem bámészkodtam oldalra, nem sütöttem le a szemem, nem toporzékoltam, nem bunkóskodtam egyből; vártam. Vártam, türelmesen vártam, amíg neki nem kezd, és meg nem magyarázza a dolgokat. Aztán átgondoltam, s rájöttem: Lehet, hogy nem is szeretném én azt hallani. Talán jobb lenne a lelkemnek. Ki tudja.
- Laycie - kezdett bele. - Ne utálj, kérlek.
Felhorkantottam.
- Fenéket. Eltűntél! Eltűntetek! Itt hagytál életem legfontosabb részénél, anyáék sík idegek voltak és tudom, tudom, hogy már rég nagykorúak vagytok de attól még a család az első, basszus! Vagy komolyan csak nekem ez a legfontosabb? Tuti, hogy én nem tudtam volna egy szó nélkül lelépni, csapot-papot magam mögött hagyva de lehet, hogy ez inkább lelkiismereti kérdés, mi!?
Csöndesen hallgatott. Tudta, hogy türelmesnek kell lennie, amíg kibeszélem magamból. Mert ő, Deannel szemben túlságosan is ismert. A bátyánk még kevésbé tartotta fontosnak a család létezését, mint ő. És ez szerintem valamilyen mértékben megbocsátjatatlan.
- Szeretném jóvá tenni... Gondolkodtam, amíg Tokióban voltunk. És arra jutottam, hogy a kishugommal tartok, mert ez fontosabb a karriernél.
- Na jó, ki hívott fel, és ordította le a fejedet? - nevettem fel hitetlenul. - Mert az fix, hogy nem egyedül jutott ez eszedbe, csak úgy a kádban ülve, cirka három év után...
Elhúzta a száját. Hahh, tudtam!
- Lebuktam, Azy, de...
- Hé - emeltem magasba mutatóujjam kissé felháborodott hangnemben. - Engem csak egy ember hívhat így. Oké, kettő mert apu is, de... Áh! Eric nekem Khaled vagy Dörmi, én neki Azy, szóval... - fecsegtem össze vissza, ajkaim önkénytelen mosolyra húzódtak, ahogy a férfira gondoltam. És ez azért valljuk be, rohadt ijesztő.
- Apropó Eric. Nem csak én vagyok itt most a bűnös... Szerinted nem jutott el Tokióba is a titokban tartott esküvő? Mert azért nem Kukutyinban voltunk... Laycie... Mi is történt úgy igazából?
- Semmi - motyogtam. - Mi... Tudod... Nem vagyunk igazából házasok.
Nem tudom, a mai napig sem, miért mondtam el ezt így neki. Ilyen nyíltan, egyből, a tárgyra térősen, hiszen én tulajdonképpen elképesztően utáltam a bátyámat ebben a pillanatban! Egyszerűen mondhatnám, hogy csak úgy kicsúszott a számon, de hazudni sem szeretnék, így csupán ennyit mondanék; felelőtlen voltam, azt hiszem.
Szemöldöke felszaladt majdnem a hajáig,  tisztán látszott rajta a meglepettség. Meg is értem, mondjuk...
- De hanyagoljuk a témát, rendben? Vannak fontosabbak is, mint az én szerelmi életem.
- Tehát neked "szerelmi életed" van - vonta le a következtetést egy visszafolytott, sunyi vigyor kíséretében.
- Nincs - ráztam hevesen a fejemet.
Aztán egyszer csak furcsa érzés kerített el. Valahogy elszállt a gondolat, hogy haragudjak rá, csak örültem, hogy végre láthatom. Nem is gondoltam a következményekre, melyek nem sokkal később utunkba kerültek. Kizártam. Mert ővele beszélgethettem, s azt hiszem, hirtelenjében ez felülmúlt mindent. Pedig talán nem is érdemelte volna meg.
- Miért, mi van a fiúkkal? - érdeklődött.
A tőle kapott italomba kortyoltam, határozottan jól esett a torkomnak a forró lötyi, pláne ebben a hidegben. 
- Áh, nem élek én olyan drogon - legyintettem. Oliver áthatóan méregetett, sajnos tényleg ismert. A szemem állásából is kiderítette a dolgokat, és ez bár néha kifejezetten idegesítő volt, azért egy örömteli dolog is, a kihagyott éveket tekintve. - Jó, rendben. Van valaki, aki talán nem közömbös nekem...
- Láttam az interjút, Layc. Mindenki tudja, hogy nem vagytok "közömbösek" egymás számára. Bár jól alakítotok, ezt meg kell hagyni... Végülis reflektorfényben éltek... -  Barna íriszei ragyogtak, frissen borotvált arcára kedves mosoly kúszott, és a haját is levágattatta. Olyan volt, akár egy új ember, főleg a kihangsúlyozott arcéleit tekintve tűnt valahogy másabbnak. Férfiasabb és újabb ember volt, egy másik Oliver Mason Phell.
- Tényleg? Francba - motyogtam. Hurrá. - De mindegy! Mesélj, bratyó! Te hogy állsz a szerelemmel? Megtalált már ez a csúnya és néha fájdalmas cukiság, vagy inkább jót akarsz magadnak, és elkerülöd?

[Később]
Oliver beavatott a dolgokba. Elmondott nekem mindent, az indoktól kezdve ikertestvére akaratoskodásán át a visszautasíthatatlan ajánlatig mesélt, amit én boldogan hallgattam. Örültem, hogy hallhattam a kissé rekedtes hangját, hogy láthattam azokat az íriszeket és  boldognak is tűnt. Nem éreztem úgy, hogy túl sokat és feleslegesen beszélne, mert élveztem a beszámolóját, ami után az enyém következett. Az én szám sem állt be, csak dumáltam és dumáltam és dumáltam, míg végül azt vettem észre, hogy már az ajtóban álltunk, a bátyám rám segítette a kabátomat, és én megígértettem vele, hogy többet nem megy el szó nélkül. Azt már nem mertem szóvá tenni, hogy jó volna, ha beszélne a bátyánkkal is, mert ez érzékeny pontnak számított, már ahogy kivettem a sztoriból. De nem bírtam ki. Bocsi, ilyen vagyok.
- Na haragudj, Olly, tényleg... De lenne még egy kérdésem, és ez most nem a fánk cukortartalmát éritené... - biztatóan mosolygott rám miközben meglökte az ajtót, a kis csengő megszólalt a nyílászáró felett, majd maga előtt kiengedett. Tehát felbátorodva folytattam. - Nem tudod, miért nem szeretne hazajönni Dean is? Nehogy azt hidd, hogy maradásra kérlek, vagy beleélném magam a dolgokba, mert nem, hidd el! Semmi jogom nincs meg hozzá, viszont tudnom kell, miért... Mármint érted! Miattam? Mondtam valamit? Megbántottam? Vagy anyuék? Tiszta dilis vagyok, bakker, de úgy érzem, hogy az okotok a családunk valamelyik tette volt, és ez nagyon szar egy gondolat.
Felsóhajtott. Szomorúan hajtotta le orcáját, haja arcába hullott. Attól még, mert levágattatta, még nem tüsire, tehát viszonylag hosszúra hagyta, mint szokta. De ez volt ő: a túlságosan romantikus lelkületű, kiskorában melegnek hitt bátyám. Hehe.
- Anyu kijelentette, hogy jobb, ha Dean kezd valamit az életével, mert nem töltheti mindig minden idejét különféle pubokban, olcsóbbnál olcsóbb lányokkal szórakozva. Nemsokára itt a harmincas vízválasztó, az a két év nem jelent semmit, és szerintem bepánikolt... Nekem van szakmám, imádom is, minden pillanatát élvezem és szerintem rájött, hogy neki is menne. Mindig is volt érzéke a dologhoz, szóval esti órákra járva kitanulta, aztán pedig belecsaptunk a lecsóba. Sajnálom, Laycie, hogy nem szóltunk, hogy lelépünk. Tényleg, az a hűtőn hagyott cetli végtelenül otromba egy dolog volt a részünkről, de hidd el, jobb volt ez így, mintha mondjuk elétek állunk a hírrel, apáék a szemünkre vetik a dolgot, te sírsz, pedig sosem akarsz, aztán... - Eddig bírtam. A nyakába vetettem magam, félő volt, hogy ha tovább folytatja elgyengülök, és nem tudom azt mondani, amit terveztem. Egy pillanat erejéig megtántorodott a hirtelen jött érkezésemtől, de a következő pillanatban már viszonozta is a gesztust. Derekam köré zárta erős karjait, és állát fejemre támasztotta.
- Oliver, én már nem haragszom - puszit nyomtam arcára, karjai szorítása felerősödött derekam körül, kissé felemelt a földről, majd egyik kezét hajamra vezetve ölelt tovább. Nagyon fontos momentum volt ez a kapcsolatunkra tekintve, szerintem ez volt az a pont, mikor mindketten elfelejtettük a múltat, és tiszta lappal kezdtünk neki a dolgoknak. Mert lehet, hogy másnak nem jelentene ez semmit. Lehet, hogy egy normális család simán elengedte volna a gyerekeket, hogy élve a saját életüket, tervezzék a jövőjüket és örültek volna, hogy önálló döntést hoztak. De mi nem egészen vagyunk egy normális család, szerintem, sosem voltunk azok, nem leszünk, de nem is kell! Mert a féltés, az aggódás nem korfüggő. A csalódás megengedett. A szeretet nem múlandó, az összetartás örök, és a családom a mindenem. És igen. Azt hiszen, ebbe a körbe Eric is beletartozik most már. És ez a gondolat elég is arra, hogy elhúzódjak a bátyámtól, majd lesütve orcámat pásztázzam a bakancsát, mitha az olyan érdekes lenne.
- Laycie... - Államnál fogva emelte fel fejemet, a magasságkülönbség egész szépen meglátszott, viszont ez sem tartott vissza semmitől. - Menjünk a kocsihoz, okés? Megfázol, beteg leszel, a férjed pedig kinyír.
Basszus! Gyaaa... Eric, Lucas és Beck! Ohh, shit!
- Azt a rohadt... - esett le a tantusz. - Nagyon siessünk, Olly mert az fix, hogy fejem már nem lesz, de lassan a többi testrészemtől is érzékeny búcsút vehetek! - daráltam le sietősen, ahogy telefonom kijelzőjére pillantottam, majd megláttam az időt. Nos, nem volt éppen a legkorábbi időpont... Kezét megragadva kezdtem húzni a parkoló felé, már messziről láttam azt az élénk piros járgányt, Oliver szeme fényét, Chrissyt. Bepattantunk, ő gyújtást adott, és már száguldottunk is. Vajon mondanom kellett volna valamit? Fel kellett volna készítenem Ericre? Be kellett volna avatnom a dolgokba? Valószínűleg igen, de én mégsem tettem meg. Mert vagy feleslegesnek tartottam, vagy... Feleslegesnek, jahh. 
Nem sokkal később már a ház előtti pázsiton álltunk, én vártam a bátyámra, aki még bezárta a kocsiját, aztán pedig mellém állt bámészkodni. Ahogy felpillantott a nagy épületre az álla leesett, és elismerően nézett rám, pedig ez nem is az én érdemem volt. Vagyis nem teljesen.
- Tudtok élni... Ez tiszta luxus! 
- Áh, szerintem csak a külseje kirívó, mert belül egészen olyan, mint otthon volt.
- Tényleg, mi van a Kaliforniai házaddal? - érdeklődött, miközben megindult a kis úton az ajtó felé.
- Köszöni szépen, megvan. Toluca Lake és a szomszéd bácsi vigyáz rá... - kacsintottam, félig-meddig humornak szánva. 
Értetlenül nézett rám, végül megrántva vállát előre sietett, és belépett a házba. Mosolyogva és kissé félve követtem. A cipőktől és az egyéb hideg ellen való védekezésre alkalmas ruhadaraboktól megválva a nappaliba indultunk, ahol nemvárt látvány fogadott: Eric rezignált pillantása, egy szőke lány ideges lénye, egy barna srác sajnálkozó tekintete, majd tovább tekintve a talán legmeglepőbb, egyben legmegrázóbb: a szüleim pillantottak vissza rám. Ahogy meglátták, nem csak én jöttem, hanem a bátyám is, anyu elsápadt, kezét szája elé kapta, apun pedig színtiszta értetlenség és boldogság, de kis harag is látszódott.
- Huhh, mi van itt? - fordultam körbe csodálkozva, és miután egy-egy puszit nyomtam a szüleim arcára, várakozóan meredtem a barátaimra. Vagyis azokra, akik a Londonba érkezésem előtt még azok voltak, csak, hogy egészen pontosak legyünk, és tisztázzuk a helyzetet. Nem akarom ámítani magamat, alapon.
- Családi kupaktanács.
Szemöldökömet felvonva meredtem anyura, aki száját összeszorítva nézett maga elé. Valószínűleg próbálta feldolgozni kisebbik fia hazatért, még ha nem is teljes mértékben haza jött, hanem Londonba Kalifornia helyett... Ez vicc akart lenni, de annak is elég gyatra.
- Miért is? Karácsonyi dolog? - találgattam.
- Is - vágta rá apu. Figyelmesen néztem egyenesen szemeibe, vártam, hogyan folytatja, de miután nem tette, elbizonytalanodtam afelől, hogy ez a beszélgetés és látogatás kellemesen fog eltelni. Aztán apu egyszer csak Skyler és Kyle felé pillantott. - Megtennétek, hogy néhány pillanatra magunkra hagytok minket? Családi dolgokat kellene megtárgyalnunk. Nem tart sokáig.
A srácok bólintottak, majd elhagyták a nappalit. Eric is megindult, biztatóan rám is mosolygott, amikor is apu újra megszólalt. - Eric, már te is a családunk tagja vagy a lányom férjeként. - Hangja megrovóan csengett, behúztam a nyakamat. Anyu sajnálkozóan nézett rám, mire megvontam a vállam. Egyszer úgyis megtudta volna... De mi lesz a későbbiekben? Hiszen a hazugság is egy hazugság... - Gyerekek, üljetek le - mutatott a kanapé felé. Gyerekesen eszembe jutott, milyen már, hogy a saját házamban irányítgat? De utána rájöttem, milyen hülyeség is ez valójában.
- Apu... - kezdtem bizonytalanul. Hogyan kezdhettem volna el?!
- Ne is mondj semmit, Azy. Az, hogy eltitkoltad az eljegyzésedet, kisebb probléma, mint a bátyád jelenléte - biccentett Oliver felé. Szomorúan bólintottam, majd Eric mellé sétálva figyeltem a következményeket. A srác átkarolta a derekamat és az oldalához húzott, tagadni sem tudtam volna, mennyire sokat jelentett nekem ez a mozdulat. Mellettem volt, támogatott, és éreztette velem, nincs gond, még ha volt is.
Innentől kezdve a téma a bátyám felé terelődött. Annyira örültek annak, hogy újra láthatták, hogy meg is feledkeztek rólam, rólunk és elfelejtették a tényt, hogy csupán pár perces beszélgetésről volt szó, és elméletileg az eltitkolt lagzim miatt is látogattak meg minket. 
Úgy döntöttünk, hagyjuk őket beszélgetni. Olly már anyu karjai között volt, aki rázkódott a sírástól, amiért három év elteltével láthatta az egyik fiát, apu pedig elérzékenyülve nézte őket. Büszkén mosolyogtam a családomra, majd mikor Eric a kezemet megfogva felhúzott a lépcsőn, már Kyle-lal és Skylerrel sem foglalkoztam. 
Felérve a fiú a szobájába vezetett. Beérve ő az ágyán foglalt helyet, én pedig vele szemben, a szőnyegen ültem le törökülésben, és a rojtokkal játszottam addig, míg el nem múlt az a kezdetleges kínos csönd, mely beállt közénk.
Aztán Eric megtörte ezt.
- Jót beszélgettetek? - érdeklődött mosolyogva. Bólintottam, majd lábaimat kinyújtva hasra vágtam magamat. Felnézve Eric arcára észrevettem, ő nem épp íriszeimet figyelte, annál hátrébb kalandozott a tekintete: a fenekemet bámulta, és a körübelül a derekam közepéig felcsúszott pólóm okául fedetlen bőröm az, mely felkeltette érdeklődését.
- Szerintem a szemeim is olyan érdekesek, mint a fenekem - jegyeztem meg rákacsintva, mire a srác olyan piros lett, mint a rák. 
- De a hátsód néha jobban tetszik, mert azzal nem tudsz megölni - vont vállat, és elfeküdt a matracon. Összekulcsolt kezeit szeme fölé emelte, aztán egyszer újra megszólalt. - Vagyis de, hiszen anyám!, csak hát érted...
Felnevettem ezen a roppant értelmes mondaton, majd bárgyú mosollyal ajkaimon fixíroztam az ágy lábait, mintha annyira lekötötték volna az érdeklődésemet. Kezdtem elálmosodni, és bár furcsálltam, hogy ilyen nyugodt voltam a történtek ellenére is, élveztem ezt a légkört. Nyálasan fog hangzani, de úgy tűnt, pusztán a srác jelenléte meg tudott nyugtatni.
- Oké, ez cink, szóóóval... Mit csináljunk, amivel eltelhet az idő? - szólalt meg egyszer csak Eric, s ezzel a lendülettel felült az ágyon, majd lábaira nehezedve a sarokban lévő gitárja felé indult. Az állványon megpillantottam egy gyönyörű szép, mélybarna hangszert, és már tudtam, mire is gondolhat a srác. 
- Meg sem kérdezed, szeretnék-e egyáltalán gitározni? - érdeklődtem pimaszul vigyorogva.
Eric válasz nélkül megrázta a fejét, majd mellém telepedve fektette combjára a hangszert. Igaza volt... Nem hiszem, hogy meglátva ezt a gyönyörűséget, eszembe jutott volna visszakozni. Meg amúgy is, egyszer anno felvetettem az ötletet, hogy ha ő megtanít engem gitározni, akkor én megmutathatom neki, hogyan és mennyit dekázok. Nem túl fair egy dolog, hiszen neki nagy erőfeszítésbe telik, a részemről meg bármiféle nehézség nélkül végrehajtható, de ez van.
- A kezedbe adom, de figyelmeztetlek, ha bármi baja esik, elfenekellek!
- Te sosem érhetsz az én gyilkos hátsómhoz - nevettem fel nyíltan célozgatva előbbi szavaira, s térdét megveregetve nyúltam a gitárért. Óvó tekintettel adta a kezembe a fa testet, majd féltőn kísérte végig mozdulataimat. Nem reagált a szavaimra, de szerintem nem is hallotta a nagy izgulásban. Gyanítottam, nagyon sokat jelentett neki, leginkább érzelmileg, de nem akartam rákérdezni, ha majd úgy gondolja, elmondja alapon hagytam a dolgot.
- Hogyan fogjam? - kérdeztem. Eric feltérdelt, és mellém araszolva beállította a kezeimet a húrokra és érintőkre, hogy aztán lepengessen egy akkordot. Kábulatba esve a hangjától felkacagtam, majd ezúttal már én húztam végig jobbomat a húrokon. Néhányszor megcsináltam még ezt a mozdulatsort, igyekeztem a legkevésbé hozzáérni a hangszerhez, hogy Ericnek ne legyen oka megharagudni rám, vagy esetleg rám fogni, hogy tönkretettem.
- Rendben van, nem is olyan rossz.
- Kösz - fintorogtam. - Te aztán tudod, hogyan kell bókolni egy lánynak, öreganyám!
- Félúton vagy a "majdnem jó" és a "jobb, mint rossz" útján!
- Mondj nekem még ilyen szép dolgokat, kérlek - nevettem fel hitetlenül. Hiszen mi ez már? - Ezektől a szavaktól tuti minden lányról lecsúszhat a bugyi... Csak úgy árad belőled a kedvesség.
- Elsőre határozottan ügyes, na! - röhögött fel megadóan. - Nem te vagy a legrosszabb tanítványom, maradjunk annyiban.
- Miért, ki volt a legrosszabb?
- A kutyám, Maddox. El sem tudod képzelni, mit össze nem szenvedtem vele, amikor épp nem azzal foglalkoztam, hogy gördeszkázni tanítottam...
És innentől kezdve nem hallatszott más, csak a nevetésünk. Eric elérte, hogy a hasam és az arcom már fájt a sok kacagástól, s a hangszert a matracra fektetve összegömbölyödjek a szőnyegen, miközben vállam szüntelenül rázkódott a nevetéstől, Eric idióta viccei és történetei miatt.
Viszont egyszer csak leállt velük. Nem értettem, mégis miért, de abbahagyta a sztorizgatást. Nevetéstől könnyes szemekkel fordultam felé, de amint ez megtörtént, elakadt a szavam. Eric és énköztem alig fért volna el egy szalvéta, olyan közel volt hozzám. Mindketten az oldalunkon feküdtünk, és bár nem ez volt a legkényelmesebb helyzet így, a földön -  még ha egy vékonyka  szőnyeg is volt alattunk -, nekem piszkosul tetszett. Karjait átdobta derekamon, ahogy a kínos szitut megszüntetve mellkasához bújtam, és arcát hajamba fúrta. Éreztem szíve szapora kalapálását, és majdnem biztos voltam benne, ez fordítva is így van. Viszont letojtam, mert férfias illata teljesen elkábított. Mélyeket szippantottam a jól ismert Eric-illatból, nagyon szerettem ezt a párosítást: Nikotin és mentol. Hmm.
- Layc...
- Hmm? - dünnyögtem, nem voltam biztos a hangomban.
- Szerinted... mit keresnek itt Skylerék? Mármint érted, ugye? Nekik mi dolguk erre? - Komolyan ezt akarja megkérdezni ebben a pillanatban? Hihetetlen. De mi mást is vártam? És egyáltalán miért vártam bármit is?!
- A barátaim, legalábbis Kyle még az. Remélem - válaszoltam némileg lehangoltan. Hangom elhalt, a hangulat elkomorodott, a beszélgetés itt abbamaradt. Eric ezt észrevéve pedig olyat cselekedett, melytől aztán tényleg elállt a szavam: az addigi kényelmetlen, de mégis az intimitásától kényelmes helyzetből egy olyanra váltott, melyre abszolúte nem számítottam; a hátára fordult, és alkaromat megragadva engem mellkasára húzott. A pillanatnyi sokktól felsikkantottam, hiszen nagyon hirtelen tett volt, nem számítottam rá. Viszont elérte, hogy kikerüljek a pár másodperces depizésemből, és ezért nagyon hálás voltam. 
Nem tudom, meddig feküdtünk így. Nem tudom, mennyi idő telt el, mint ahogyan azt sem, mégis miért éreztem ennyire rohadtul jól magam a mellkasán, rajta fekve. Ő mindkét karjával körbefonta derekamat, én pedig pólóját gyűrögetve szuszogtam, és éreztem szempilláimat egyre nehezebbnek.
Aztán valami megváltozott, egyik pillanatról a másikra: a folyosóról behallatszó nevetések elvették a helyzet intimitását és azt a romantikus meghitt légkört. Hibáztathatnám Skylert és Kyle-t, de én voltam a hibás, mert engedtem a gondolataimnak, és eltávolodtam Tőle. Azon nyomban ő is felült, és tarkóját vakargatva nézett rám, majd ellenőrzésképpen a gitárjára, s újra az alakomra. 
- Szerintem le kellene mennünk...
- Valószínűleg igen - súgta. Meleg lehelete megcsapta az arcomat, kábultan hunytam le szemeimet. Ezt célzásként vagy indoknak vehette, mert amikor szemeimet kinyitva tekintetemmel újra az övét kerestem, arca már sokkal közelebb volt az enyémhez, mint az előbb. És a következő, melyre emlékszem az az, hogy ajkait enyémre nyomta. Nem csókolt meg úgy igazán, nem csinált semmit, csak egy szűzies puszit adott. Viszont én lebénultam és így, utólag visszaemlékezve még azelőtt, hogy felpattanva kirohantam volna a szobából, még olyat cselekedtem, mely egy ösztönös, kiábrándult és végtelenül dühös reakció volt: A tenyerem az arcán csattant, s én fújtatva távoztam a helyiségből.

14 megjegyzés:

  1. Szia drága!
    Sajnálom, hogy az előzőhöz nem kommenteltem, de elvoltam havazva, így azt is csak most olvastam.
    És, huh. Szerintem, nem lepődsz meg, ha azt mondom, hogy imádtam:D
    Laycie bátyja már most szimpi, és remélem összehaverkodnak Ericcel:D
    Igazából, egészen a gitározós részig nem értettem a címet, de mikor a csókhoz értem, reménykedtem, hogy a cím csak puszta elírás legyen, de nem:(
    Azért remélem nem sokára még jobban össze melegednek:3 :D
    Millió puszi, Aurora

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hellay, Krumpli!

      Örülök, hogy tetszett! :) Hát igen... a cím kicsit árulkodóra sikeredett. :D
      Én is remélem. :D

      Ölel
      RS

      Törlés
  2. Azta *__* Basszus miért nem hagyta hogy megcsókolja? :o Ahj... Imádom, Imádom és most figyelj... IMÁDOM!!! Én mindenkit imádok xDD Siess xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg téged imádlak. :D És amúgy azért, mert ő Laycie...
      xoxo, RS

      Törlés
  3. Köszi :3(név változtatás miatt bocsi, de rájöttem, hogy a suliban ezt az email címemet adtam meg .-.)
    A rész meg ahw! *-* Egyszerűen az elejétől a végéig imádtam. Oliver nagyon szimpi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. :) Nekem is. :D
      Én is ezt a profilomat használom a suliban, ha e-mailt küldenek, reasonelll sticthen-nek címezik. :D
      xoxo, RS

      Törlés
  4. Szia! Még mindig imádom az egész sztorit, azt, ahogyan leírod, mindent! Az elején tetszett Oliver személyisége, nagyon jó fej srác! :D Azután - bevallom őszintén - eléggé meglepődtem, hogy feltűnt az apja is, meg Skyler és Kyle is. Valahogy átérzem Layc helyzetét, ezek után én se beszélgettem volna Skylerrel... De mi van Kyle-al? Vele nem veszekedett, nem?
    A gitározós rész eleje nagyon tetszett, a vége felé eléggé megdöbbentem Laycie-n... Bár valamilyen szinten meg is értem, tekintve Eric nőcsábász múltját, de ha érezte, milyen gyorsan ver a szíve, hogy nem jött rá a titok nyitjára? :/
    Mindenesetre nagyon-nagyon jó rész volt, kitettél magadért (mint mindig)! Siess a kövivel, addig is sok puszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Köszönöm szépen, hogy az előző rész kommentjénél lévő célzásra tekintettel voltál :) puszii xx

      Törlés
    3. Ahoy, Krumpli!

      Örülök, hogy tetszett! :) Hát igen, Kyle-lal nem volt nagyobb vitája, de Laycie amúgy is túl heves természete miatt nem foglalkozott a srácokkal. A csók pedig... Ez egy régóta tervezett momentum volt, és a következő részből kiderül minden. :)
      Köszönöm. :) És igazán nincs mit. :D

      All the love, RS

      Törlés
  5. Szia!
    El sem hiszed mennyire vártam ezt a részt és mennyire örülök neki! Vééégre! Véégre elcsattant egy csók! Szerintem mindenki erre várt! Nagyon jó rész lett, bár egy kicsit lehetett volna hosszabb ugyan is nagyon gyorsan végeztem vele :( Persze ezt ne vedd sértésnek, csak én olvasok túl gyorsan :DD
    Nagyon várom a következő részt ami reményeim szerint nemsokára jön! :D
    Puszi Lolo.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujj, de jó! :D Örülök, hogy tetszett! Még én is erre vártam, és igazából a következő részbe terveztem ezt a fordulatot, de már nem volt több ötletem ide, és ezért akkor beraktam ide... Remélem ez nem baj. :D
      Rövidebb lett az átlagnál, de muszáj volt itt abbahagyni... Érted az okát, ugye? #lel
      A kövi a suli miatt nem tudom, mikor jön, de megpróbálok sietni vele, már neki is kezdtem. :)
      Szeri <3 xx

      Törlés
  6. Sziaaa van egy meglepim http://theyoungdefender.blogspot.hu/

    VálaszTörlés