2015. szeptember 12., szombat

Huszadik: Bejön, mi?

Nagyon, nagyon szépen köszönöm az utolsó rész óta érkezett visszajelzéseket, a díjakat, a komikat, mindent! Annyira szeretlek Titeket! <3 
Úristen!! 13000+ megtekintés?! Q.Q
Kicsit rövidebb lett, mint az átlag de kénytelen voltam itt abbahagyni, remélem értitek. :D
Most nem fecsegnék túl sokat, jöjjön a rész! Remélem, tetszeni fog.
× Uppsz, mégis lenne valami... A vége miatt ne utáljatok nagyon. ×
All the love,

RS


Bejön, mi?

{Eric Saade}
Karácsony napja. Szenteste. Ajándékok, szeretet, együttlét. Utóbbi éveimben ezt mindig egyedül töltöttem, talán valami jó kis szórakozóhelyen, néhány lány társaságában, kizárva mindennemű meghittséget. Igen, így volt, meglepő - vagy nem - módon. Szilveszterkor sem fogtam vissza magam, de mivel Szenteste nem szerettem volna egyedül lenni a lakásomban, ezért inkább elütöttem az időt ahelyett, hogy hazamentem volna Svédbe. Azóta nem jártam otthon, anyukámmal is csupán telefonon beszéltem, testvéreimről pedig semmit sem tudtam. Nem mondom, hogy jó volt ez így, de talán megtaláltam a legkellemesebb megoldást. Vagy ha nem, az sem baj... És mindez holnapután eljön! Nagy létszámban ünneplünk... sebaj! Ha Laycie itt lesz - és ugye igen -, akkor semmi baj nem lesz. Csak ő kell ide. Nekem. Mindig... Bahh! Nyáltenger!
- Eric - lépett elém Oliver, Laycie bátyja. Vagyis az egyik. De nem értem én már ezt...
Zaklatott voltam. Kapkodtam a fejem, lüktetett az arcom, hála az erős pofonnak és égett a szám, mely imént Laycie puha, forró ajkaival érintkezett. Alig hittem el, hogy én tényleg megcsókoltam, még ha nem is volt rendes csók... Hogy jutott egyáltalán eszembe? Ő miért... én... kész. Hjajj. De minek szidom itt magam? Én piszkosul élveztem azt a pár másodpercet és tudom, hogy ő is, mert bár nem viszonozta, de mégis! Én tudom! Wháá...
- Igen? - fordultam felé. Arckifejezése nem árult el semmit, úgyhogy nem igazán tudtam, mit is akar. - Történt valami?
- Még nem - vont vállat. - És remélem, nem is fog.
Szemöldököm felszaladt, értetlenül álltam vele szemben. Mi van? Mi nem történt még meg?
- Haver, nyugi, csak annyi, hogy nem szeretném, ha megbántanád a húgomat, hogy összetörnéd a szívét - nézett rám tudálékosan.
- Nem is vagyunk együtt. - Egyre jobban összezavarodtam. - És a pár perccel ezelőtt történtek után nem is hiszem, hogy leszünk.
Nem számítottam rá, hogy érteni fogja. De a reakcióból ítélve talán megtehettem volna.
- Hallottam, jahh - röhögött fel sajnálkozóan. - Igazából mindenki hallotta. Nem szokása visszafogni magát... Én már csak azt remélem, hogy az ágyban nem ilyen hangos...
Hangosan röhögtem fel. Bírtam a srácot, már akkor.
A nap hátralévő részében, már ami maradt belőle Oliverrel dumáltunk, míg Laycie fent beszélgetett a barátaival. Vagy a volt barátaival? Nem tudom... öcsém, tényleg kész rejtély ez a lány! Beszarás! De nem tudtam másra gondolni, csak rá, ahogy elnyílt ajkakkal nézett rám, tekintete cikázott szemem és szám között, és asszem megőrültem. Annyira nagyon akartam, hogy újra legyen esélyem megcsókolni őt! Tudtam, hogy elcsesztem, mert fix, hogy nem fogunk egy ideig úgy bohóckodni, mint ez a momentum előtt, de akkor is megérte. Nyálas vagyok, tudom de cseszdmeg, leszarom!
Telefonom hangosan csendült fel, szinte vetődtem a készülékért mikor megláttam a hívó képét. Drew volt az, már viszonylag rég dumáltunk. Bár ez most rohadtul csajosan hangozhatott.
- Hali, kissrác! - szólt bele jókedvűen. - Egy kérdésem lenne. Mikor lesz próbánk? Kezdenek jelentkezni az elvonási tüneteim a tánc miatt, úgyhogy hamarosan neki kellene állni, nem gondolod?
- Szerinted én nem akarok már koncertezni? Dehogynem! - a konyhába mentem, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni. Igaza volt, de dunsztom sem volt semmiről. - Lucas tudja a menetrendet és talán Beck, aki ugye Laycie menedzsere, de...
- Tényleg, jó, hogy mondod! Mi van a nejeddel? - vágott a szavamba, hirtelen váltott témát. Mivel perpillanat inkább beszélgettem Róla, mint a karrieremről így egyből vettem a lapot, és én is átálltam.
- Vicces - fintorogtam egyet a megszólításon, de ezt persze ő nem láthatta. - De egyébként nem tudom...
Tényleg, halvány lila fingom sem volt arról, mégis hogyan álltunk jelenleg. Kezdetleges önbizalmam eltűnni látszott, és ez azért rohadt frusztráló volt. Sosem voltam ilyen bizonytalan, beszari srác, bakker...
- Bejön, mi? - nevetett. Kelletlenül bólintottam, de ezt Drew ismételten nem tudhatta.
- Baszki, csak nézz rá! Még szép, hogy igen! - talán kicsit hangos voltam, ezért második mondatomat már halkabban tettem hozzá. Akaratlanul is megjelent előttem a lány csodálatos lénye, beharaptam alsó ajkam. Sajnos vagy nem sajnos, de nagyon igaza volt.
- Tudom, hogy te ilyen vagy de haver... Én kicsit behatóbban gondoltam.
- Ohh - esett le a tantusz.
- Na ja. Szal'...? - próbált valamilyen értelmes mondatot kiszedni belőlem, mint amúgy szokta. Ezt értékeltem, de ugyan akkor valamiért zavart. Talán mert először kellett ezt hangosan is kimondanom.
- Azt hiszem - vallottam be lehajtott fejjel. 
Felültem a pultra, lábamat lóbálva meredtem magam elé.
- Ez nem válasz - akadékoskodott türelmetlenül.
- De az - makacskodtam.
Akkor is nekem volt igazam! Vagy nem?
- Legyen neked igazad... - röhögte el magát ismét. 
Fura, hogy ugyan azokat a szavakat használtuk... Innen is jön a jó haverság! 
De ő akkor is egy idióta.
- Mint mindig - vágtam a szavába incselkedve.
- Aha. - Szinte láttam magam előtt, milyen értelmes fejet vágott. - Figyelj, nekem már akkor leesett, hogy ti bizony nem vagytok együtt, mikor megismerkedtünk... Egyébként nem volt olyan hű' de nehéz dolgunk... Viszont az is feltűnt, hogy oda meg vissza vagytok egymásért.
- Barom vagy - fintorogtam. De a mondata akkor is szöget ütött a fejembe. Vajon tényleg...? Na jó, ez lesz a végzetem. Hogy vajon viszont szeret e a lány. Beszarás.
- Nem, csak lassan házas ember, szerelmes pasi és...
- És egy nyálas ficsúr, jahh - köhögtem a markomba, Drew felháborodva szólalt fel.
- De lehet, hogy ez a nyálas ficsúr tud valamit, ha már egyszer ilyen kapcsolata van álmai nőjével - jegyezte meg. - Egyébként neked is lehetne ilyened, ha kicsit törnéd magad...
- Nem neked kell elviselni Layciet - puffogtam. Egyenlőre még nem akartam elmondani, hogy mi bizony smároltunk. Megtartottam magamnak ezt a "titkot".
- Baszki, neked sem kell "elviselni"! Érzékenyebb az átlagnál de Lucy is, és nemsokára mégis esküdünk! - csattant. 
Még védi is?!
- Azért elég nehéz eset - folytattam rendületlenül. - A családja és az ismerősei furcsák, ő hisztis és bármelyik pillanatban robban... Azzal a mosollyal bármit elér nálam, a gyönyörű kék szemei pedig... Bazd - morogtam. 
Azt a jó büdös... Tudtam, hogy Drew győzedelmesen vigyorgott. Ismertem már ennyire. És ennek nem mindig örültem.
- Egy szót se - dünnyögtem morcosan. Legszívesebben lecsaptam volna a telefont, de mégsem tettem meg. Sokkal rosszabb lett volna úgy.
- Nahh most már bevallod, hogy beleszerettél? - érdeklődött nyugodt, talán túl higgadt hangnemben.
- Azért, mert mondtam róla két dolgot? - értetlenkedtem. Nem akartam, hogy ő jöjjön ki nyertesként a helyzetből, pedig ez már régen így volt. Talán már akkor, mikor beszélgetni kezdtünk.
- Nem. Azért, ahogy jelenleg nézel, momentán a semmibe. És ne hepciáskodj, haver... tudom, oké? Maradj kussba' mert ismerlek, Eric. Plusz látlak az ablakon keresztül és talán beengedhetnél, mert nemsokára szerintem lefagy a tököm!


{Később}
Egy rohadt hosszú nap telt el azóta, hogy nem beszéltünk Laycie-bel. Majd' megőrültem ettől az egésztől, de a legjobban az idegesített, hogy tudtam, mindent elcsesztem, és az ünnepeket is ilyen szar hangulatban kell töltenünk. Ez kifejezetten idegesített.
- Eric, basszus, menj már oda hozzá!
Drew folyamatosan ezt hajtogatta, kezdett ezzel az agyamra menni, hiszen azzal, hogy fél óránként brummogta, semmit sem segített nekem. Ő lett az, akinek minden kis baromságot elmondtam, csajosan szólva ő lett kinyilvánítva a lelki szemetesládámnak, mivel a házban tartózkodó többi hímneműnek köze volt a téma tárgyához. És ez szar. Nagyon szar! De nem tehettem róla. Ki kellett beszélnem magamból különben félő volt, hogy Azy elé állok, s csak úgy simán lesmárolom. És nem akartam még egy pofont kapni, szóval megspóroltam magamnak egy vitát. Már csak a mostanit kellett átvészelni. És ha jobban belegondolunk, ez keményebb dió volt.
- Nem - vitatkoztam. - Minek? Hogy lekiabáljon? Hogy lecsapjon? Óhh tesó kösz, te kihagynám! - hangom iróniától csengett, fintorogva néztem rá. Lemondóan csóválta meg a fejét, aztán egyszer csak Oliver is becsatlakozott a témába.
- A húgom nemsokára megkezdi a forgatásokat, jelenleg pedig bár pipa rád, az igaz de nem annyira, mint ahogyan azt te gondolod! Menj oda hozzá, valld be, hogy szereted és kész. Minek kell ezt eddig húzni? Mióta is szenvedtek? Érzed a szikrákat, mi? Mert a kémia tuti meg van köztetek, ez elég nyilvánvaló... szóval ne legyél töketlen, Eric! Apám is azért békélt meg a helyzettel mert látta, milyen csodálattal nézel a húgomra. És ez azért valljuk be nagy szó főleg úgy, hogy igazából ti nem vagytok együtt.
Elkerekedett szemekkel néztem rá. Több okból is. Kezdetnek megfelelt, hogy ő tudta! Tehát Layc beavatta a dolgokba - vontam le nagy ügyesen a következtetést. Grat! Aztán rájöttem, mekkora barom vagyok. Hiszen ha mindenki tudja, akkor mi miért nem lépünk? Én miért nem lépek? Úristen, minek szarakodok itt? Wáh, nem megyek én sehova. Nehogy már még egyszer lecsapjon... Kell az a francnak.
- Barmok vagytok. Laycie nem közömbös nekem, igen. Tényleg beleszerettem, basszus... viszont ő nem viszonozza ezt! Nyíltan a szemembe mondaná, szerintem, nem? Mert azt is pacekba közölte velem még a kezdetekben, hogy még nem volt pasival, szal'...
- Ácsi - szakított félbe Oliver döbbent hangnemben, egyből elhallgattam. - A húgom még szűz? Huszonkét évesen? Úristen, de szeretem... Nem is hittem volna! Most büszke legyek rá vagy érezzem magam kínosan, amiért én tizenhat évesen elvesztettem? Hehh.
- Miért olyan nagy dolog ez? Vár a megfelelő személyre - mosolyodtam el ábrándozóan, a távolba meredve. Nekem nagyon tetszett, hogy Laycie így döntött. Imponált. Nem volt könnyűvérű, aki bárkinek odaadná magát. Várt a szőke hercegre fehér lovon. Én mondjuk barna vagyok Opellel, de...
- Beszarás - suttogta meghökkenve, a pultnak támaszkodva. Karjaimat összefontam mellkasom előtt, és érdeklődve, talán hunyorogva meredtem rá. - Látod te ezt a tekintetet? Ez az ostoba totál bele szeretett Phell kisasszonyba és szerintem már zsebhokizott is... - magyarázott Drew Olivernek. 
- Látom bizony... És fujj, erről nem akartam tudni, de azért kösz. Viszont én még mindig le vagyok ragadva a húgom szüzességénél... - húzta el a száját. - Hogy hogy én erről nem tudtam?!
- Mert nyilván nem a bátyjával fogja megbeszélni, hogy kivel fekszik össze, vagy kivel nem - vihogott Drew, majd rám kapta tekintetét. Még láttam, ahogy Oliver tarkón csapta a srácot, de igazból gondolatban már nem ott jártam. - Ha minden rendben lesz, Laycie majd azt fogja ecsetelni, hogyan veszítette el Ericcel - kacsintott. Oliver pedig hunyorogva meredt rám.
- Lehet, hogy megdöbbentett a dolog de haver... Akkor se ecsetelgessétek majd, oké?
Pár pillanat kellett, mire leesett a dolog. Oliver az áldását adta, burkoltan megfogalmazva. Egy apró, féloldalas mosolyra húztam ajkaimat ahogy eljutott tudatomig a szavak jelentése, ő pedig egyszerűen csak vállon veregetett. Hihetetlen boldogság járta át testemet.
- Kösz, tényleg.
- Mit köszönsz? Bakker ne hagyjatok ki! Utálom, hogy a csajok csupán szemkontaktussal is meg tudják beszélni a bajaikat meg a dolgokat, ez mindig kiakaszt és erre meg...
- Drew, ilyet a pasik is tudnak. - Tudálékosan néztem rá, ő pedig egy olyan "na nem mondod" fejjel illetett. Igazából vicces volt.
- Csak viccelsz, ugye? Eddig fullra abban a hitben éltem, te nő vagy. Basszus, majdnem rád is másztam kösz, hogy még időben szóltál! - tapasztotta tenyerét szíve fölé hálálkodó tekintettel, Oliverrel pedig együttesen röhögtünk fel.
Innentől pedig jött az a tipikus fiús bunyó és kötözködés, amit inkább már nem írnék le, mivel kissé sokat kellene cenzúrázni. Na nem mintha eddig megtettem volna.


{Karácsony napja}
Laycie-vel még mindig nem beszéltem semmit azóta. Másnap úgy keltem fel, mint valami élőhalott, és abszolúte nem voltam karácsonyi hangulatban. Nem éreztem jelenleg úgy, hogy ünnepelni tudnék. Inkább ünnepeltem volna... Szabadság napját is, akár.
Egy egyszerű mackónaciba és V nyakú fehér pólóba bújtam majd a nappaliba siettem, ahol felfedeztem a kanapén alvó Layciet Kyle-lal. Tekintetem rájuk tapadt, agyamba beköltözött régen látott zöld haverom, és fintorogva köszöntem neki egy jó nagyot. Féltékeny voltam. Pfú, de rohadtul féltékeny voltam! De hát okom is volt rá! Laycie félig a srácon feküdt, a lábaik összegabalyodtak, a lány arcán mosoly terült szét pont úgy, mint a haja Kyle mellkasán. Az ragaszkodóan ölelte át vékony derekát, és eddig bírtam nézni és inkább elfordítottam a fejem, hogy aztán a konyhába menve kávét és teát főzzek le, majd nekiálljak a tükörtojásnak, a kókuszgolyóknak, a maradék sós rúdnak... Max délig le akartam magam foglalni, amikor is kezdtük díszíteni a fát. Tudtam, hogy úgysem leszek végig teljesen egyedül, hiszen elég nagy létszámban tartózkodtunk házon belül a megszokott és szeretett kettő helyett, de egy ideig megfelelő volt ez a magányba burkolózó, hajnali csend, amit a fél hat okozta hideg és egyedüllét hozott magával. Tetszett, lekötöttem magam és addig, míg ügyködtem, gondolkodni is tudtam. A dolgok csak úgy cikáztak a fejemben, össze vissza rohangásztak a mahagóni szőnyegen ezzel is összepiszkítva, de nem bántam. Megengedhettem magamnak egy elmélkedős pillanatot, szerintem. A legutolsó dolog amire emlékszem az az, hogy mégis miért volt összegabalyodva a drágalátos gerlepárnak a lába azon a rohadt kanapén, amikor is két kéz kulcsolódott a derekam köré. És amikor reményekkel teli pillantással hátra pillantottam nem azt  a személyt láttam, akit eleve akartam. Óh, de nagyon nem!
- Mit csinálsz? - suttogtam, nehogy bárki is felkeljen. Azt sem tudtam, hogy ő is itt aludt. Este láttam elmenni őt a pasijával a szállodába, ahol megszálltak elegendő fekvő terület híján, szóval igencsak értetlenül álltam a dolgok felett. - Evan? - na jó, hülye egy ötlet volt a pasiját felhozni, de nem jutott jobb az eszembe. Akkor pedig már semmi sem, amikor kezei lejjebb csúsztak, s rátaláltak a Kis Ericre. Akkor hatalmasat nyeltem, ádámcsutkám megugrott és bár menekülni, kiabálni akartam, nem tudtam. Mellkasom sűrűn emelkedett, és kissé elnyílt ajkakkal néztem Skyler szőke alakját.
- Na mizujs, Svédország? - pislogott rám csábosan, reszelősen fújtam ki a levegőt. - Érzem, hogy tetszik, amit csinálok, Eric. Tudom, hogy nem érdekellek. De az a helyzet - hajolt közelebb hozzám, ajkai súrolták enyémeket, majd miután elhúzódva onnan fülcimpámba harapott, folytatta: -, hogy engem sem te. Evan nem olyan jó... Ugye érted? És Laycie sem bánná, ha elszórakoznánk... Hiszen nem vagytok együtt, és amúgy is... Szerintem nekem hinne - mutatóujját végighúzta arcélemen, élesen szívtam be a levegőt. Újra. Kezeivel dörzsölte ott lent, elfojtottam egy nyögést. Mellkasunk összeért, ő nekem nyomódott, és rohadt szexisnek véltem ezt a pillanatot. Viszont szavai szöget ütöttek a fejembe. Mi tényleg nem vagyunk együtt! Jelenleg amúgy is fasírt van... Semmi közünk egymáshoz! Skyler pedig biztos jó parti lenne... Miközben a szőke csajszi telt ajkait vizslattam ellenérvek után kutattam, miért ne vigyem fel a szobámba és bánjak el vele majd bánjam meg a dolgokat, de végül rájöttem: semmi sem tiltja meg ezt nekem. Tehát akkor miért ne?!

4 megjegyzés:

  1. Wháó :D Elérted, hogy ne jussak szóhoz xDD Most már egyre kíváncsibb vagyok :3 Hamar hozd őket össze, mert ha nem, csúnya dolgok lesznek #muhahaha Elveszem tőled Liam-et :D Vagy talán Eric-et? xD Még eldöntöm xD :D Szóval siess baba xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem adom :o Egyikőjüket sem q.q
      Akkor összejött, ez volt a terv. :D Nem mondhatok semmit, csupán annyit, hogy tényleg nem adom a pasijaimat. :*
      Megpróbálok sietni. :) <3 xx

      Törlés
  2. Ó, TE JÓ ÉG. Ez volt az első néhány szó, ami eszembe jutott. Eric Skylerrel, ráadásul Laycie jelenlétében? Az szép... :D
    Egyébként megint csak azt tudom mondani, hogy egy nagyon jól átlátható, részletes és izgalmas rész lett ez is, bár egy kissé szomorúbb lett a többinél.
    Eleinte nem értettem, hogy Laycie miért haragudott meg ennyire Ericre? Azért, mert úgy gondolta, hogy csak szórakozik vele? De hát akkor már rég megpróbálta volna valamivel elcsábítani... Ennyire vak lenne az ember, ha szerelmes? :)
    Nagyon-nagyon szeretem a sztorit, mindig nagyon várom az új részt, éppen ezért siess vele, amennyire tudsz! :) Kíváncsian várom, mi fog ebből kisülni! Puszika xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujj örülök, hogy tetszett!!
      Próbáltam érzékeltetni Skyler... hát, jellemét, a jelek szerint pedig akkor sikerült. :D
      A kövi nemsokára érkezik. :) És igazából még én sem tudom, hogyan oldom ezt meg.
      xoxo, RS

      Törlés