2015. augusztus 4., kedd

Tizennégy: Na csapassuk!

Jesszus, ez a rész olyan nagyon szenvedősen jött össze, hogy az valami bődület... tippem sem volt, mégis hogyan tudnám megoldani ezt a fordulatot, végül pedig így sikerült... hát, nem tudom, nektek mennyire fog tetszeni. Mindenesetre szerintem Eric szuper cuki! #egómanó #proud Viszont azt elmondanám, hogy ebben a részben történnek meg a prológus cseppecskéi, és nem igazán úgy jöttek a dolgok, mint ahogyan akkor megírtam... ezt nézzétek el nekem... :D
Úr isten, 8000+os megtekintés?! Borzasztóan köszönöm Nektek, Sültkrumplik! 21 feliratkozó? Jézus mária!! *o*
Utószó: rájöttem, hogy úgy lenne ideális, ha 4 naponta hoznám a részeket, mert így ráérnék, és lenne időm mindenre, köztük az ihlet szerzésre is.  Ehhez képest már megint késtem...  És az utó-utószó: ez a fejezet rövidebb lett, mint az előző de fix, hogy a kövi nem ilyen lesz! :)
Jó olvasást,
------------------------------
remélem tetszeni fog,
------------------------------
RS

Eric ^^,
Eric Saade
Soha a büdös életben nem gondoltam volna, hogy én leszek az, akit valamilyen szinten, de megaláznak. És erre puff... Laycie-től egy nap alatt kétszer is megkaptam a magamét. Viszont ettől, bár rendkívül zabos voltam mind magamra, mind rá, igazából csak nőtt a szememben. 
A beköltözésünk óta két és fél hét telt el, ami alatt rengeteg dolog történt. Nem is tudom, hol kezdjem... talán jobb lenne az elején: Nos, először is, Lucas kijelentette, hogy ideje lenne a sajtó elé állni, és végre valahára tenni is az ügy érdekében valamit. Nekem nem volt gondom vele, igazából már vártam is - ami meglepő -, viszont Laycie szó szerint bepánikolt, és hihetetlen módon elsírta magát. Szerintem túl sok volt a feszültség, és ez talán ott jött ki rajta. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, az anyjával csúnyán összevesztek valami előlem titkolt dolgon, Beck nem volt házon belül, Lucas pedig hatalmas szemekkel, széttárt karokkal nézett rám azt tátogva: "Ez a te dolgod!" Úgyhogy nem volt más választásom - jólvan, na... - és én voltam az, aki megnyugtattam. Hüppögve ölelte át a derekamat, könnyei eláztatták a szürke p
ólómat ezzel hatalmas foltot hagyva ott, de én nem bántam. Úgy éreztem, ezzel egy kicsit komolyabb, vagy valami olyasmi lett a kapcsolatunk, ami kezdett nagyon tetszeni. Bár volt egy olyan érzésem, hogy a lány csak rájátszott, hiszen abszolúte nem ilyennek ismertem meg, nem ilyen érzékenynek, sírósnak, de okát ha nagyon akartam, sem tudtam volna kitalálni, úgyhogy inkább ejtettem a témát.
Igen, ez még csak egy dolog volt a sok közül. És igazából majdnem mindegyik Laycie-vel történt, akihez olyan érzelmek kezdtek fűzni, amiket nem engedhettem kibontakoztatni.
A sírós incidensre rá két nappal Tish elénk állt és közölte, hogy ő nem lehet tovább Laycie menedzsere, magyarázatot viszont nem adott. Szuperül jött ki a lépés mondhatom de sebaj, mert a kapcsolatuk egyébként is jobb volt, ha az anya-lánya szinten marad. Furcsa is volt, hiszen az elfogultság... Úgyhogy Laycie ismételten sírt egyet, és akkor már Tish is azt skandálta, amit napokkal azelőtt Lucas: "Ez a te dolgod!" Sejtettem, hogy volt valami a háttérben de nem foglalkoztam vele, csak próbáltam megnyugtatni Layciet, és lehunyt pillákkal szippantottam egy hatalmasat málna illatú hajából, amit tervezett levágatni, esetleg befesteni mindazok ellenére, amit én mondtam neki. Ugyanis szerintem, bár ez kibaszottul nyálasan hangzik, de a saját véleményem szerint gyönyörű hajkoronával rendelkezett, amit ő is imádott, csupán azzal magyarázta a gondolatot, hogy ha már új élet, akkor új külső is...
Ezáltal a lánynak új menedzsere lett, akinek kiléte még csak nemrég dőlt el: Beck Hudgens. Meglepő? Szerintem annyira azért nem. Bár rohadt furcsa volt, hogy testőrnek indult, végül pedig így "végezte", de a látottak alapján a lány cseppet sem bánta, amúgy is gondjai voltak a férfi előző kötelezettségeit illetően - tehát, hogy mindenhova kísérnie kell -, és olyan érthetetlen kapocs alakult ki kettőjük között, amit szerintem soha a büdös életben nem fogok megérteni. Az egészben már csak az izgat igazából, hogy ez egyáltalán helyes, illetve lehetséges e, de ha megtörtént, és márpedig igen, akkor csak annak kell lennie...
Aztán, a harmadik opció az elmúlt két, majdnem három hét történéseiben az volt, mikor Lucas bemutatta az új táncosaimat, akikkel kicseszett jól el lehetett beszélgetni, és egy új haverral is gazdagodtam, többek között: Drew-val. Sajnos azonban akadt egy kis bökkenő: hozzánk jöttek ismerkedni, Laycie pedig egyébként is egy roncs volt érzelmi téren - számomra még mindig ismeretlen okokból -, és csak Isten tudja, hogyan, de a srác egyből levágta, hogy mi bizony nem voltunk igazi házasok. 
- Ne akarj engem átverni - kacsintott. - Látszik, hogy vonzódtok egymáshoz, amit ugyebár a jól megszokott, filmbe illő gondolatokkal észre sem vesztek de az fix, hogy ti nem vagytok együtt! Úgyhogy ki vele... mi folyik itt?
Ezzel a mondattal kezdődött minden, s ezzel a mondattal íratta alá Lucas - aki mindig, mindent túlkomplikált - velük is a titoktartási szerződést a jó ég tudja, miért. Abszolúte nem tűntek pletykás, rosszindulatú kiscsajnak, úgyhogy nem igazán értettem e nagyszerű gesztus okát.
A negyedik az volt, amikor Laycie aláírta a szerződést a sorozatához, akkor tényleg nagyon boldog volt, szinte ragyogott, én pedig le voltam nyűgözve, mégis mennyire szerette a munkáját. Természetesen én is, de azért... Huhh.
A következő, s egyben utolsó tényező a listában a Laycie és köztem kialakult valamiféle haveri viszony volt. Gondolom feltűnt neki, hogy már nem egészen úgy álltam hozzá, mint a kezdetekben és bevallom ez egy kicsit azért állt így be, mert tartottam az újabb támadástól. Mert bár fel voltam rá készülve tudtam, hogy ellenállni nem lettem volna képes, akkor sem. Ez pedig azért egy cseppet lehangoló, valljuk be.
Lehet, hogy ezek alapján valaki azt mondaná, eseménytelen volt a magunk mögött tudott több, mint két hét, de én szerintem csak a pofájába röhögtem volna. Ugyanis számunkra abszolúte nem, ez hatalmas haladásnak számított!
- Eric - sétált mellém Laycie feje búbján összekontyolt hajjal, farmerba és fehér pólóba bújtatott még így lazán is roppant csinos lényével. Leült a kanapéra kellő távolságra tőlem, de nem nézett szemeimbe.
Tekintetemet elvezettem a tv-ről, és érdeklődve néztem rá, biztatva őt ezzel a folytatásra.
- Csak arra gondoltam, hogy talán... szólhatnál Lucasnak, hogy intézkedjen az interjúval kapcsolatosan.
Arca ragyogott, szégyenlősen hajtotta le orcáját, és ez igencsak meglepett. Nem úgy ismertem meg, mint egy gyámoltalan, szerény kis báránykát...
- Már hívom is, de... - nyúltam álla alá, hogy felemeljem arcát, s ezzel köteleztem arra, hogy egyenesen szemeimbe néztem. Míg régebben tudatosan el akartam varázsolni, ekkor én voltam az, aki elmerengett gyönyörű kék íriszeiben. Rémisztő. Már az érzés... - Mi ez a fej?
Elfintorodott, próbálta lefejteni kis kezeivel az én nagy mancsomat álla alól, én pedig észrevettem magamat és elraktároztam, milyen kellemetlen helyzetet teremtettem. Éljen!
- Eddig még nem köszöntem meg, hogy a múltkor megvigasztaltál - suttogta egy félmosoly kíséretében. - Kétszer - tette hozzá kelletlenül.
Felnevettem, annyira gyermetegnek nézett ki.
- Nincs mit, Azy - nyugtattam meg azon a becenéven, melyen csak én hívhattam. Ez olyan boldoggá tett! Ő is ugyan olyan gesztussal adta a tudtomra, hogy közelebb engedett magához, mint én anno. Szerepet cseréltünk az utóbbi időben, mint ahogyan azt egyszer már megbeszéltük pár napja, és ez azért rendesen látszott is.
Elvigyorodott meghallva a megnevezést, és máris boldogabban ült át törökülésbe s nézte azt a mesét, amit szinte már magunkénak tudhattunk: a jól megszokott, reggeli és kora délutáni SpongeBob-ot.
Folyamatos kérdés volt számomra a közelgő Karácsonyt tekintve, hogy mégis mit vegyek neki ajándékba. Ugyanis halvány lila fingom sem volt erről, és nem szerettem volna könyv utalványt adni neki a legelső közös ünnepünkön. Ha a tervet, vagyis a szerződést tekintjük, kettő Újévet köszönthetünk együtt, de a legelsőt mindenképp emlékezetessé szeretném volna tenni - morfondíroztam nyálasan, tőlem szokatlanul. És nem, nem tudom, mikor változtak meg a gondolataim, talán fokozatosan... Azt hiszem, kezdtem visszatérni ahhoz az önmagamhoz, aki a híressé válás előtt voltam. És ehhez én milyen reményeket fűztem vajon? Hogy megéri, mert ha Laycie észreveszi, akkor esetleg több is lehet ennél a szintnél. Fujj, de gusztustalan lettem - szidtam magam még mindig mellette ülve, aztán a térdeimre támaszkodva nyomtam fel magam ülő helyzetbe, majd mentem a konyhába, hogy készítsek a lánynak egy teát, magamnak pedig a hőn szeretett, reggeli kávét. Míg a bögrék a mikróban forogtak, én tárcsáztam Lucas számát, aki néhány csöngés után jókedvűen vette fel:
- Jó reggelt, Khaled - köszöntött mosolygós hangon. Nem zavart a becézése azt hiszem, ahhoz túl jó kedvem volt.
- Neked is, Pherb - válaszoltam incselkedve. A férfi felhorkantott, én pedig egy elégedett vigyorral szedtem ki a bögréket, majd pakoltam le őket a pultra, s végeztem el rajtuk az utolsó "vonásokat".
- Miért hívtál?
- Laycie úgy döntött, csapathatjuk - az italokat egy tálcára helyeztem, és visszabattyogtam a nappaliba, ahol ugyanolyan helyzetben találtam a lányt, mint otthagytam, s amint észrevette a gőzölgő teáját, le is csapott rá. Mosollyal reagáltam, és én is leültem egy fotelra, Laycievel szemben. Kezeim közt a bögre kapott helyet, míg a telefont vállammal szorítottam fülemhez.
Laycie jókedvűen, kacagva ült lábait maga mellé húzva a kanapén csodáltam, hogy még nem fordult ki a helyéről, annyira természetellenesnek hatott ez a pozíció. Bajszom alatt mosolyogva figyeltem boldog lényét, önkénytelenül én is az lettem tőle.
- Tessék? - értetlenkedett a menedzser, megforgattam szemem, de utána egyből vissza is vezettem a lányra. Egyszerűen néznem kellett, de okát még mindig nem tudtam.
- Interjú... - segítettem ki nagylelkűen. Laycie felém kapta arcát és csapkodva jelezte, hogy jó lenne, ha kihangosítanám. Megtettem, s már a lány is hallotta, ahogy a férfi hangos, hosszú "Ooo"-zással fogta fel a hallottakat. - Ki vagy hangosítva - tudattam vele, nehogy olyat mondjon, ami esetleg kellemetlen lenne bárkinek is.
- Igen? Oh, rendben, akkor hello Layc, és napsütéses téli reggelt - nevetett kicsit. - Vagyis várjunk! Fél nyolc van...
- Igen - szólalt meg vállat rántva a lány. - Ez a hely megváltoztat - ismerte be, bólintottam.
Ez igaz volt, de rám is.
- Valóban? Hmm, ennek örülök - viccelődött, Laycie felhördült. - Nos, akkor...
- Ne haragudj a késleltetésért, kérlek - vágott a szavába bocsánatkérőn az Asszony, prüszkölve nevettem fel a gondolataimra, a megnevezésre. A lány, bár furcsán nézett rám és minden bizonnyal bolondnak tartott, de szó nélkül hagyta, aminek igencsak örültem.
- Semmi baj, Kislány. Megértem, sok ez így - biztosította, mire a lány vigyorogva ivott a tuti még mindig forró italába, s én hitetlenül csóváltam meg fejemet. Elképesztő. Főleg a színészi képességei... Lehetséges, hogy a sírásnál is csak megjátszotta magát? Áh... Mondjuk Nála semmi sem lehetetlen.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy Laycie lerakta a poharat az asztalra, és felém közeledett. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy az ölembe ül de egyből elvetettem a gondolatot, hiszen a fotel karfáján foglalt helyet, és könyökét a vállamra támasztotta. Szívem pillanatok alatt lódult meg, örültem, hogy nem szaladt ki a mellkasomból. Kellemetlen lett volna. De most komolyan! Csak el kell képzelni, ahogy az a kis szar mindent hátrahagyva kitöri a mellkasomat, és elfut, bőszen kapkodva a lábait... Hmm. Morbid. Yeah!
- Na, akkor hogy legyen? - szólaltam meg végre. Igazából csak ennyi tellett de elég volt, az akkori helyzetemet tekintve.
Lucas krahácsolt egyet, aztán megszólalt:
- Hát, mivel szerda van, arra gondoltam, hogy pénteken lenne az interjú, aztán pedig végre ki is mozdulhattok - zene volt füleimnek, mert bár bejött ez a modern ház, de kezdett már herótom lenni a bezártságtól. Pörgős ember vagyok, még futni sem mehettem el...
- Oké - vont vállat a mellettem helyet foglaló lány lezserül, aztán lehajtott fejjel kezdte piszkálni ujjait, s vakargatta le a piros lakkot körmeiről. 
- A hangod egészen mást sugall - suttogtam a fülébe, mire száját elhúzva nézett szemembe, majd hajtotta fejét vállamra. Élesen szívtam be a levegőt, de ez már merőben más volt, mint az azelőtti ilyen helyzet, nem volt már olyan erőteljes az érintkezés utáni 
- Itt vagyok én is - jegyezte meg Lucas, mindketten majdnem felnevettünk a méltatlankodó, szinte már gyerekes hangra.
- Tudjuk, a neved ott van a kijelzőn, mögötte pedig egy... Mi is az, Eric? - hajolt a fülemhez suttogva, elvigyorodtam. 
- Sssh - szám elé tettem mutatóujjamat még mindig vigyorogva, felkuncogott. Hát igen, Lucas hívóképe az egyik Disney-s mese figurája volt, a zöld hajú, nagy orrú Pherb. Mint a második neve. Gonosz volnék? Lehet. De megérte azért a kacajért? Hát még hogy!

×××

- Laycie - simítottam végig karján egy óvatos mosoly kíséretében, alsó ajkát rágcsálva kapta felém arcát. Az öltözőben várakoztunk, bár én nem mentem ki vele a stúdióba, hiszen most nem a kettőnk interjúja következett, hanem az ő sajátja, az új sorozatával kapcsolatosan. - Nyugi, oké? Három mély levegő, és máris jobb lesz.
Tette, amit kértem, belélegzett, majd kifújta a bent tartott oxigént s nagy valószínűséggel port is, majd csillogó szemekkel nézett rám.
- Nem is értem, mert... basszus, nem ez az első interjúm - nevette el magát kínosan, követtem. - Tudod, talán csak azért érzem magam így, mert az a macska a sarokban nagyon zavarja a gondolataimat - nézett el jobbra, és elhúzta száját, ahogy megpillantotta a minden bizonnyal dísznek kirakott, kitömött jószágot. Szemöldök összevonva mentem oda, és emeltem szemmagasságba.
- Hú, öcsém...
- Szerintem inkább lány - kotyogott közbe játékos hangon Laycie, vigyorogva néztem rá.
- Honnan veszed? Nem hiszem, hogy... öhm... hogy azt is kitömték volna neki... - fordítottam a hátára a levegőben, és hunyorogva tanulmányoztam azt a pontot, ahol lennie kellett volna valaminek. - Tényleg nincs itt semmi, viszont ez nem jelenti azt, hogy akkor csajszi macska lenne - érveltem, szerintem egészen jól.
Hitetlenül nevetett fel, és sétált mellém, hogy aztán kivegye a kezemből azt a szegény... hát, valamit, és ő is megnézte.
- Egyezzünk meg abban, hogy hímnős, oké? - nézett fel rám vigyorogva, mire fejemet hátravetve nevettem fel. Bolond lány...
Közösen nevettünk, a lényegében semmin, viszont nagyon kellemes pillanat volt. A következő pillanatban azonban kivágódott az ajtó, és egy statiszta kukkantott be rajta, majd intett a mellettem mosolygó lánynak, hogy kövesse. Ő a kezembe adta azt a ki tudja, milyen nemű állatot - már a fajtáját is kétségbe vontam volna igazából... tőlem lehetett volna csiga is! - és kiszökellt az ajtón, egyenesen a másikhoz haladva, ahol még utoljára hátra pillantott, majd megrázta kezeit, lehajtotta fejét, és így készült fel a pár másodperccel később felhangzó zenére, amikor is berobbant a stúdióba, és vigyorogva, integetve nézett a kamerák, és a nézők felé.
Mosolyogva fordultam a teremben lévő tv felé, mely élőben adta le a műsort. 
- Laycie, üdv köztünk - állt fel Alan, és vigyorogva adott két puszit a lány arcára, aki viszonozta a gesztust, majd mosolyogva ült le a kanapéra, a férfival szemben. 
- Köszönöm a meghívást - mosolygott aranyosan, Alan a maga hiperaktivitásával reagált. Néha azt hittem, ő esetleg a saját neméhez vonzódik... Majd rá kellett jönnöm, hogy talán igazam is lehet.
A szokásos témákkal kezdtek... magánélet, buli kérdése, egy kis csajos téma, s végül rátértek arra, amiért Laycie végül is elment az interjúra.
- Na és Laycie... új sorozatodban, a Pocketful of Sunshine-ban egy olyan lányt alakítasz, Maia-t, ugye, aki eléggé furcsa jellemmel rendelkezik, a szokatlan dolgok iránt vonzódik, és a furcsa fiúkat kedveli... már, ha hihetünk a pletyiknek - kacsintott egy izgatott mocorgás kíséretében. Laycie arcán látszott, mennyire koncentrált a kérdésre, majd a válaszra is. - Te hogy állsz a magánéletedben a szerelemmel? Mesélj kislány, sürgősen! - dőlt előre Alan vigyorogva, a lány felnevetett. Szidtam magam gondolatban, de boldogság járt át, ahogy meghallottam azt a jókedvű kacajt.
- Ohh, hát Steven fontosnak tartotta, hogy ne a szokványos sablonnál ragadjunk le, plusz jómagam is vihettem a szerepbe a saját kis dolgaimból - ecsetelte. - Igazándiból a valóságban is a különös fiúk vonzanak, a Geek stílus annyira nem jön be. Persze, persze, lehet az is nagyon szexi... Valójában Eric is ilyen néha, talán ez lehet az oka, hogy...
- Várj csak... - szakította félbe Alan a lesokkolt lányt, én pedig golfladba méretűre kipattant szemekkel meredtem a képernyőre. Mi ez már? Folytasd, Laycie, fejezd be a mondatot! Mi a fenét akartál mondani?!




Laycie Phell
Mi a fenét mondtam? Basszus... nem hiszem el! Annyira belelendültem, hogy nem figyeltem, mit hagyok kicsúszni a számon. A jó büdös életbe! - szidtam magam. 
Elhúzott ajkakkal néztem a kulisszák mögötti új menedzseremre, aki csak széttárt karokkal jelezte értetlenkedését. Mibe keveredtem már megint? Ebből most kurvára nem csúszok majd ki könnyen...
- Várj csak... - szakított félbe Alan, egy sunyi vigyorral nézett rám. - "Eric"? Milyen Eric? 
- Semmilyen - tagadtam. - Erica akart lenni - úristen, lehettem volna ennél is gázabb hazudozó? Őszintén szólva kétlem.
Alan felnevetett, hátravetett fejjel szórakozott rajtam, a mi bevallom, nekem igazából nem nagyon tetszett.
- Erica? - kérdezett vissza, úgy nézett rám, mint egy hülyére. Oké, az is voltam... - Erica, akinek Geek stílusa van, és ez nagyon szexi? Hoppá, mik ki nem derülnek - vihogott.
Rá fintorogtam, majd egyenesen a kamerákba néztem. Tudtam, hogy Eric ("a" nélkül) is nézte a műsort, viszont úgy voltam vele, hogy majd kimagyarázom valahogy...
- Nem vonz a saját nemem - jegyeztem meg halkan, kezdett egyre inkább zavarni a kamerák jelenléte, plusz Alan kutakodó pillantása is.
Azonban, miután még egy-két percnyi felesleges "kérdés-válasz"Y játék lezajlott, én begőzölt állapotban olyat válaszoltam, amit el sem hiszem, hogy megtettem:
- Oké, igen, bevallom... Eric. És, hogy milyen Eric? Saade. A férjem, a szerelmem, és egy igazi, vérbeli svéd hódító! 
Ám ahogy kimondtam e szavakat, úgy jutott el agyamig a tudat: mindent elrontottam. Bár ebben azért Lucas dühös pillantása, és hajtépő-mozdulatai is közrejátszottak majd az is, ahogy Eric a sokkolt emberek mellé robbant, és kezeit széttárva nézett rám, ajkait enyhén eltátva.
Nahh, megcsináltam...

11 megjegyzés:

  1. Szegény Laycie... :D Nem lettem volna a helyében :D Most azért világossá vállt hogy érez valamit Eric iránt, aki nagyon örülhet :D Azért kíváncsi vagyok hogyan akarja majd kimagyarázni magát ebből :D Bár, Eric se tagadhatja hogy érez valamit Laycie iránt :3 Siess a következő résszel <3 xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még én sem tudom, hogyan fog reagálni Eric... :')
      Ennyire átlátszó lett volna? :D Na puff... xd
      xx.RS

      Törlés
  2. Úristen
    TE JÓ ÉG!
    Jahj Laycie, már megint hülyeséget csináltál... *idegesen a haját tépkedi*
    De ezért is imádom annyira:D
    Eric reagciójára nagyon kiváncsi vagyok, bár Lucas reagciója is érdekel:D
    Imádtam. Nagyonnagyon:D
    Siess a következővel, drága, vagy hozom a kést:"D
    Millió puszi, Aurora

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. :)
      Igazából még halvány lila gőzöm sincs róla, mi is lesz a reakciójuk, de reményeim szerint jót alkotok majd. :') Igyekszem betartani a 4 napot, úgyhogy szombaton jön a kövi remélem, ezzel megúszom a büntit. :D
      xoxo.RS

      Törlés
  3. Te jó ég! :O most azonnal szükségem van a következő részre!! Ne csináld, hogy itt hagyod abba. Teljesen ki akarsz készíteni? Mert jó úton jársz. Na de komolyra véve a szót imádom a sztorit és várom a kövi részt ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 4 nap múlva érkezik a kövi. :') Élvezem, el sem hiszitek mennyire, mikor ilyen "ne szívd a vérem, hogy itt hagyod abba!" kommenteket kapok, és elképesztően köszönöm, hogy nyomot hagytál!! <3 Hatalmas szeretet-áradat! :)
      xx.RS

      Törlés
  4. Szia! :)
    Először is, úgy érzem, nem ártana közölnöm egy furcsa tényt, ami az egész kommentem alapja: jellemzően nem olvasok híres sztárokról szóló fanficiket, itt gondolok pl. a 1D-re is. Viszont! A te fanficid olyan szinten megtetszett, hogy már a bevezetőtől kezdve érdeklődve és izgatottan olvastam. Nagyon-nagyon tetszik, fantasztikusan írsz és hihetetlen jó fantáziád van! Nagyon eltaláltad Laycie jellemét is, szerintem pontosan ilyen egy jó főszereplő :) Ezek a fordulatok pedig... Nem jutok szavakhoz! Hihetetlen vagy! Imádom az írásod :) A zenékről pedig csak annyit, hogy nem nagyon hallgatok már amerikai-angol stílusú dalokat, viszont amiket ide felraktál, azok tetszenek nagyon, illetve nagyon illenek a sztorihoz is :) Gratulálok Neked, tehetséges vagy és hihetetlenül jó a blogod! Siess a kövivel!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira nagyon köszönöm!! *o* Hihetetlenül aranyos vagy. :)

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  5. Szia!
    Remélem minél előbb hozod az új részt mivel már nagyon várom! Ez a rész pedig egyenesen fergetegesre sikeredett! Eric egyre aranyosabb Laycie-vel ami valami egészen jónak a kezdete is lehet nem beszélve arról, ahogy Laycie elszólta magát az interjú közben, hát mondanom sem kell az lett a kedvenc jelenetem!
    Így tovább!! Nagyon várom a következő részt!
    Puszi Lolo.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, iszonyatosan boldoggá tett, hogy elnyerte tetszésedet a rész, és Laycie elszólása is kellően meghozta a kedvedet a maradáshoz. :)<3 A következő a holnapi nap folyamán érkezik ismételten késve, sajnos, de sebaj, mert inkább később, mint soha, nem? :D
      xoxo, RS

      Törlés